Vége a bajnokságnak!

2011. május 11. 12:30 - mgyuri

Vége! Megvan a BL selejtezőt érő pozíció! Nagyon szépen csillog a negyedik hely! Nem kell bánkódni a dobogó miatt, lesz majd bajnoki érme is ennek a csapatnak.

Már csak egy (bazinagy) lépcsőfokot kell megmászni a Wembleyben, a sikeres idényzárás érdekében.

Maga a mérkőzés méltó volt a két csapat idényéhez, nem volt egy jó meccs, pedig reménykedtem benne, kijön a csapatokból amit tudnak, és egy igazi szórakoztató találkozón dől el a negyedik hely sorsa. Nem így lett, a fiúk, mint ahogy idén általában, mind Spurs, mind City oldalon igencsak indiszponáltak voltak. Nem baj! Majd jövőre megmutatják mit tudnak igazán!

Ami meg tegnap zajlott nevezhetjük úgy is, hogy: Küzdelem és gyötrelem 96 percben.

A kezdőcsapat összeállításában találhattunk néhány meglepetést: visszakerült sérülése után a kezdőbe Micah Richards, nagyon elszánt volt, támadásban és védekezésben egyaránt. Jellemző jelenet volt mikor az egyik támadás során megindult előre szinte két kézzel lökte félre az eléje keveredő Silvát. Lesen is Ő volt a legtöbbször. Védekezésben, pedig szinte mindig elfejelte Crouch elől a labdát. Azzal, hogy Micah a visszakerült a kezdőbe Zabaleta nem került ki, Mancini átrakta a bal szélre. Furcsa volt ebben a pozícióban, de jól helytállt itt amíg Crouch könyökével nem került közelebbi kapcsolatba, sajnos a sérülés után le kellett cserélni.

Milner is szokatlan helyen kezdte a meccset, de Jong mellett a középpálya közepén. Felpörgött a meccsre, és ugyan volt néhány hibája, de nagyon küzdött, és a "gólpasszt" is Ó adta Crouchnak. Hart, Kompany, Lescott, de Jong, Yaya Touré, Silva és Adam Johnson hozták azt amit megszokhattunk tőlük, most minden különösebb extra nélkül. Džeko a szokásossal ellentétben maradt a kezdőben egy idegenbeli vereség után, nagyon akart, de most sem volt túl jó. A tizedik percben gólt is lőhetett volna, de belelőtte Cudicinibe. Próbált küzdeni, de egyelőre nem úgy fest, hogy ebben a bajnokságban is gólkirály lesz.

De sebaj, a harmincadik percben Crouch kisegítette Őt is, és az egész csapatot: Öngól! Pedig két perce majdnem Modric szerzett gólt. De nem. 1:0 ide.

Fontos momentum volt, hogy sérülése óta először pályára léphetett Tévez. Jól mozgott, szombaton szerintem már kezdőként találkozhatunk Vele. Két emlékezetes megmozdulása volt, előbb egy remek passzt adott Vieirának, aki át is emelte a kapust, de Gallas az utolsó pillanatban kifejelte a labdát a gólvonalon túlra. Aztán a ráadás utolsó percében megduplázhatta volna az előnyt, mikor egyedül törhetett kapura. Kimaradt a helyzet, de nem baj, majd a Wembley-ben kijön belőle, ami most bennmaradt a lábában.

Ebben a szezonban ha hazai pályán megszerezte a csapat a vezetést, meg is nyerte a meccset. Ez tegnap is így volt.

Valóban megvolt minden a déja vu érzéshez, hasonló volt az egész mint tavaly, de mégis minden pont fordítva sült el. Az pedig, hogy a 0:1 után 1:0 lett, egy-egy Crouch góllal mindkét évben, egészen elképesztő! Mintha előre így lett volna megkomponálva! Bajnokok Ligája, most mi jövünk!

Idén az utolsó feladat jön! Még egy győzelem szombaton srácok, és tényleg vége!

A meccs  jegyzőkönyve

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr495655812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336740 2011.05.11. 14:27:08

mondjuk ahhoz képest, hogy a Spurs jobban akart játszani, sem a labdabirtoklásban nem voltak jobbak, bár úgy tűnt, és nagyon helyzetből is nekünk volt több, Vieira, Dzeko és Tevez helyzeténél is nagyot mentett a Spurs Hart pedig csak 1 bravúrt mutatott be Crouch pedig nem is rossz csatár:) kár a 3. helyért, azt simán hoztuk volna, ha a rohadt Everton meccsen nem bénázunk most a selejtezőben biztos kapunk vmi jó nehéz ellenfelet

296258 2011.05.11. 14:36:18

[inside](#387231) Tegnap helyzetük nekik volt több, ziccerük nekünk. Nem csak az Everton ellenin úszott el a dobogó, hanem a többi, sok-sok ilyen meccsen. Mindegy ez van. Bár persze lehet még itt csoda, ha a Villa vagy a Fulham ellen a stoke-i formájukat hozzák az ágyúsok. A kupa legyen meg, a más most nem lényeg. A BL selejtezőben meg vagy a Bayern-t, vagy a Videotont kapjuk, mást nem tudok elképzelni! :o)

339432 2011.05.11. 19:46:04

Videotont nem kaphatjuk, az a bajnokok ágán megy. Én inkább a német, spanyol, orosz, ukrán! csapatoktól tartok.

296258 2011.05.11. 20:39:08

[boldfalcon](#387516) nem néztem utána kiket kaphat a csapat, csak írtam két nevet. igazából tökmindegy egy meccsen bárkit meg lehet verni. kupadöntőbe jutottunk a united-el szemben, szóval ehhez képest mindenki verhető :o)

339432 2011.05.11. 22:35:54

Kaphatnánk a svájci bajnokságból, mint tavaly a Spurs :D

296258 2011.05.11. 22:46:17

[boldfalcon](#387699) Igazából a Münchenen kívül jöjjön bárki. Ha akar valamit a csapat a BL-ben akkor meg kell verni, akárki is az ellenfél
süti beállítások módosítása