Ez majdnem tökéletes volt

2014. február 17. 21:45 - mgyuri

Majdnem tökéletes produkcióval sikerült továbbjutni a kupában. Nagyot fordult a világ, akig több mint egy hete szenvedtünk a Chelsea ellen, most meg nem is tudták eltalálni a kapunkat.

Fordult a kocka, mégpedig a legjobbkor. 

Amennyire nem ment másfél hete, annyira bejött minden most a Chelsea ellen. Sikerült teljesen irányítás alá vonni a meccset, gyakorlatilag az első perctől az utolsóig. Ami legutóbb a Matics-Luiz páros volt kiegészülve Hazarddal, az most a Yaya-García kettős, elől Joveticcsel.

Javi pompás meccset hozott le, az annak a fényében is dicséretes, hogy egy hónap után játszott újra tétmeccset. Ilyen jól sajnos eddig kevésszer teljesített, pedig tud ő. Láttuk most is. Lescott nem volt sérült, de közel egy hónapja egy percet sem kapott ő sem (Demichelis pihenhetett a BL meccsre), nem látszott rajta a kihagyás (sajnálom, hogy 'eljárt felette' az idő, most már biztos, hogy a nyáron távozik), kár, hogy nem állt egy lépéssel hátrébb a végén, szép lett volna, ha gólt szerez.

Pantilimon védett a kuparend szerint (így Joey is készülhetett a Barca ellen)., dolga nem volt. Semmi. Egy 'melegebb' szituba keveredett, azt is Zabeltával hozták össze egy, felvegyem-elrúgjam-milegyen közjáték miatt.

A védelem bal szélén Clichy kezdett (Kolarovnak nem nagyon ment a bajnokin), a jobbon pedig újra Zabaleta. Imádom Pablo-t, de vártam, hogy Richards kezd. Egy új pletyka szerint Mancini vinné Törökországba. Na, ezt azért nem, Bobby!

Az egyelőre hatvan percre hitelesített Jovetics mellé Džeko került (nem lesz így meglepő, hogy Negredo fogja honfitársait keseríteni kedden).

A vendégeknél három meglepetés volt a kezdőben (nekem). A cseh tankpilóta védett, nem Schwarzer. Talán jobb lett volna pedig (mármint nekik), Cech nagyon bizonytalan volt. Cahill-t összefoltozták (Terry-t nem, így szerencsére Luiz játszott a védelemben), elől pedig Eto'o startolt, nem  pedig Torres.

Furcsa ezt leírni, nem volt egy esélyük, egy fikarcnyi sem. A félpályán is alig tudtak átlépni, egy-két meglódulásuk volt csak, tényleg csak néhányszor vetődtek el a tizenhatosunk felé, ha nem ment másként, jött a hentelés, Yaya, Kompany és García is közpályán elkövetett szabálytalanságért kapott sárga (Joveticsé pedig olyan röhejes volt, mintha a keddi ellenfelünkhöz készülne próbajátékra.)

Egyszerűen nem működött Mourinho kedvenc fegyvere, a kontra. Az első negyedórában is látszott a fölényünk (az amerikai 'handegg' már elvette FaragóRicsi eszét, arról lamentált már, hogy azért is lesz rossz ez a meccs, meg az Arsenal-'pool, mert kevés gól fog esni).

Yaya lövését Cech bénázta ki a 15. percben, Jovetics meg majdnem gólt lőtt a kipattanóból, kapufa. Egy perc múlva meglett a vezetés, Sztefan egy gyors támadás végére tett pontot.

Jovetics gólja 2014 02 15

A szünetig mentünk előre újabb gól nem lett. Ellenben Mourinho tovább segített minket egy érdekes cserével, Salah jött ki Eto'o helyett az öltözőből.

A 60. percben Pellegrini átállította a csapatot 4-2-3-1-re, Jovetics le, Nasri (végre!), be. A túloldalt rájöttek, kéne egy igazi ék Torres állt be Ramires helyett, de semmit sem ért.

A 67. percben egy Nasri-Silva-Nasri háromszögelés végén Samir talált az üres kapuba. Silva a leshatáron állt, ez igaz, de én mindig azt mondom, ez ne legyen már les, se most, se mikor nekünk lőnek így gólt. Mourinho bírózott is egy keveset, arra szerencsére nem volt képe, hogy a City győzelmét elvitassa.

Pellegrini egy chilei úriember szerencsére, nem egy osztrák tahó, így megtalálta a helyes szavakat a meccs utáni kézfogáskor.

A gól után nem sokkal Navas váltotta Silvát (Milner lett a balszélső), majd a vége előtt Džeko helyére jött Negredo. Ez már csak egy kis egészségügyi  mozgás volt nekik.

Parádés siker. A négy közé is simának tűnik az út, a március 8-9-i hétvégén a Wigan érkezik az Etihadba.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr312477919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása