Bloody Sunday

2017. november 29. 18:30 - mgyuri

Az előző öt meccsre írtam, hogy nem igazán ment a csapatnak, mégis nyert mind az öt alkalommal.

A legutóbbi bajnoki az esszenciája volt ennek. A csapat ment előre, de nemigen ment, aztán a végén a szerencse hozta meg a három pontot. A szerencse, amiért kőkeményen megdolgozott a csapat.

manchester city huddersfield premier league összefoglaló

A Huddersfield meg nem tudott mit tenni, görcsösen ragaszkodtak a játékosaik ahhoz, hogy ne kapjanak ki, ezáltal egy olyan véres küzdelem árán lett meg a három pont, hogy még én is az urológián indítottam a hétfő reggelt.

 

A hazaiak szűk, zárt — gyakorlatig sündisznó — állásban védték a kapujukat. Schindler teljesen mélyen, Lössl kapus előtt (sepregetőként?) funkcionált. Zanka, Williams és Hogg tábort vert a tizenhatosuk előtt.

A jobb szélen Smith és Ince, a balon Malone és Parra egymás váltva bukkantak fel a City térfelén (az eredetileg jobb bekk Smith töltötte a legtöbb időt ideát négyőjük közül).

A 191 centi 90+ kilós (papíron) center Depoitre is inkább a középpályán tevékenykedett, sőt nem egyszer a védősoruk előtt kóválygott, hogy a létszámfölényben legyenek, párharcokat, fejpárbajokat nyerjen, ez olyan jól ment neki, hogy a támadásra nem volt ideje (vö. Szalai és a magyar válogatott). Kapura lövése mondjuk nem volt.

Mooy tűnik náluk egy igazán focista formának, de hálás szerep neki sem jutott. A támadások építésével neki sem kellett törődnie, a gyepálás volt a fő elfoglatsága. Ott lihegett De Bruyne nyakán, sőt nem csak ő, rendszerint ketten próbálták elszívni a levegőt Kevin elől, azt kell mondjam, hogy sikerrel.

manchester city huddersfield premier league összefoglaló

A Huddersfield és a stadionja olyan, mint az aréna névadója termékei,(kellemes, a közepesnél jobb Ale-t főznek, ami azt jelenti, hogy a nagy magyar sörfőzdék ilyet nem tudnak), szóval, hangulatos kis pálya, viszonylag szimpatikus csapat.

A kezdéskor a szurkolóik kedves kis koreográfiával készültek, ekkor még nem sejtettük: a gyötrelem két órája veszi kezdetét.

Nehéz volt, piszok nehéz. Elsőre nem hittem, hogy ennyire az lesz. A 13. percben KDB ívelt be egy szabadrúgást, Agüero sajnos lesre mozdult, így nem volt érvényes a gól. A franc gondolta, hogy mennyire bánni fogjuk Sergio figyelmetlenségét.

Hiába dominált a City, a szuperszívós, extralelkes, csak a védekezésre koncentráló hazaiak megnehezítették a támadóink dolgát, akik a kevés adódó helyzetüket is elpuskázták.

Aztán jött a foci Murphy és az ő törvénye... A félidő végén végezhetett el a Hudd egy szögletet, a beívelt labdát Schindler vakon középre továbbította, lesz ami lesz alapon, és igaza volt, lett valami. Otamendi vállát találta el a labda, onnan pedig a kapuba került. kurvajó.

manchester city huddersfield premier league összefoglaló

A második félidőben rádobott egy lapáttal a csapat (a híres Pep féle öltözői mágia hatott), Sterlinget egy percben belül kétszer állították meg gyanús körülmények között a tizenhatoson belül, a második büntetőt ért.

Sergio odaállt és begurította. A Huddersfield a 31. csapat, amely ellen pályára lépett a Premier Legueben és csak a Boltonnak nem lőtt gólt (a Kun gólt meg fogja úszni a Wanderers a jelek szerint, a nyáron jutottak fel a Championshipbe, de ott most tökutolsók), varázsló.

A hazaiak teljesen begörcsöltek, a játékrész első húsz percében 90% körül volt a City játékosainál a labda, a Hudd játékosai alig több mint tíz pontos passzra voltak képesek. Döbbenet.

Nagy sansz volt a vezetés megszerzésére a 56. percben, mikor Sané a felső lécre bombázott egy szabadrúgást. Kár érte.

Tíz perccel a vége előtt fokozta az őrületes tempót Pep. Kompany helyett érkezett Jesus. Remek döntés volt. Hiába volt halovány De Bruyne, ez azért volt, mert ketten lógtak a nyakán. A létszámhátrányt kiegyenlítendő jött egy újabb támadó. Bár Otamendi soha nem látott időt töltött az ellenfél térfelén, azért nem egy csatár típus. Kompany a visszatérés után jobb óvni, így ő jött le.

Vinny jó volt. Ha a teste akarja, akkor még mindig nagyon jó. Most akarta és így a régi Kompany-t láthattuk, jó keresztezések, szerelések sora.

Szóval jött Gabi, alig három perccel később meg már helyzetbe is került, az estében leadott lövését Lössl lábbal védte, a labda az érkező Sterling mellkasán megpattant és onnan nagy ívben a hálóban landolt.

Szerencsés gól, de érdemes megnézni Raheem mozgását. Ő indította az akciót a tizenhatosnál, passzolt De Bruynének, aki adta Jesusnak a labdát, közben Sterling követte az akciót, milyen jól tette. A gólszerzés mozdulata nem volt tudatos, de ahogy végigkísérte a támadást, na az a dicséretre méltó.

manchester city huddersfield premier league összefoglalóA vezető gól után persze felébredtek a hazaiak.

De amit addig csináltak.... Ilyet az a bizonyos 2012 májusi meccs óta nem láttunk. Ilyen keveset legyen a labda (gyakorlatilag 80-20% ide), ilyen kevés passz, egy hazai csapattól, azt hiszem példátlan. Ami még durva: az egész meccsen nem találtak kaput.

Guardiola okosan stabilizálta a csapatot, hogy ne legyen baj, előbb Gündogan jött Agüero helyett, majd Mangala váltotta Silvát.

A lefújás után La Parra és Sané még összekapott, a hazai játékos pirosat, Leroy sárgát kapott.

Nem mindennapi meccs volt, de tényleg a csapat erejét (főleg mentális erejét) jelzi, hogy elhozták a három pontot Huddersfieldből.

Ma újabb meccs, jön a Southampton. Jöhet egy kis rotáció, de jön-e újabb csúcsdöntés? Meglátjuk.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr8313404487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.