We are the champions!

2012. május 13. 19:00 - Kiddo21

Sikerült. Pedig bő egy hónappal ezelőtt már szinte lemondtunk róla. A londoni égés után már úgy véltük, hogy kész, ennyi, vége a dalnak. Mínusz nyolcról, ilyen sorsolás mellett totálisan elképzelhetetlennek tűnt a mai nap. Az élet azonban egy hollywoodi forgatókönyvvel a pokolból egészen a mennyországba emelt át minket.

Szenzációs start, rekordokkal teli fél év, ráadásul az egyik legnagyobb ellenfélnek adtunk egy történelmi jobb horgot is saját pályáján. Első számú esélyesekké léptünk elő. Egy idő után azonban visszavettünk a tempóból, a bombaformánk eltűnt, és egyre több kínos ütést ért minket. A londoni zakóval pedig egy nagyon csúnya pofont kaptunk a pofánkra, amelynek köszönhetően az orrunk már a ring poros, izzadsággal és vérrel áztatott padlóját szagolta. Összeestünk. Elkezdtek ránk számolni. Az utolsó pillanatban azonban történt valami...

Köptünk egy embereset magunk elé és összeszorított fogakkal felálltunk. Igazítottunk a kesztyűkön, majd a már ünneplő rivális felé vettük az irányt. Tudtuk, nincs veszítenivalónk. De a meccs végét legalább melózzuk végig tisztességgel, hogy elmondhassuk magunkról: mi mindent megtettünk.

Más lelkiállapotban, a nyomás terhe nélkül vágtunk neki a mérkőzés maradék részének. A meneteket elkezdtük hozni megint, a vetélytárs pedig megtette azt a szívességet, hogy hibát hibára halmozott. A mérkőzés elején látott látványos és szórakoztató énünk újfent megmutatta magát, az ellenfél pedig megrogyni látszott. Felcsillant újból a remény előttünk.

Megéreztük a rivális vérének fémes, keserű ízét, ami adrenalinbombaként hatott ránk. A döntő menetnek teljes önbizalommal, erőnk teljében vághattunk neki.

Egyetlen egy cél lebegett csak előttünk. Be kell vinni azt az ütést, amivel akkora lépéselőnyre tehetünk szert, aminek egyszerűen elégnek kell lennie az álmunk megvalósulásához.

Ők is, és mi is tisztában voltunk vele, hogy ez az a menet, amely eldöntheti az egész meccs sorsát. Bár ezúttal nem produkáltunk gálaelőadást, magabiztosan és teljesen megérdemelten húztuk be a végkimenetel szempontjából oly fontos menetet.

Megkapták tehát a második taslit is az állkapcsukra. Ettől végképp összezuhantak. Megpróbáltak még visszatérni a meccsbe, bíztak benne, hogy talán elkövetjük mi is azt a hibát, amit ők.

De nem. Habár a legvégső lépésnél, a mennyország kapuja előtt, még adtunk egy drámai, thrillerrel teli színt a történet végének, de megcsináltuk, és elértük, hogy a TÖRTÉNELEM újabb aranybejegyzéssel bővüljön.

Megszólalt a gong. A meccsnek vége. Győzött a kék sarok.

("Mancinivel soha nem lesz bajnok a Manchester City"-s nagyokosok, na merre vagytok?)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr845656405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

344686 2012.05.13. 20:30:38

Grat a bajnoki címhez, találkozunk a CS-n :)

340959 2012.05.13. 21:48:21

Gratulálok! Találkozunk a Wembleyben!

335913 2012.05.14. 04:36:22

Mancinivel soha nem nyer 2 bajnoki címet egymás után a City! csak majd most az egyszer:) elképesztő szezon, mega-giga thriller a végére, hogy ne felejtsük el egykönnyen szép volt City!

297074 2012.05.14. 05:17:35

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=6iXUMUhMyh0

339432 2012.05.14. 08:18:09

www.youtu.be/iDsTkoujTtY?t=24s

337079 2012.05.14. 09:04:15

Szevasztok Loud Neighbours! Először is gratulálok, ezt a címet Ti érdemeltétek. Amikor a 92.-ben Dzeko beverte, tudtam... Glory MU, jövőre végetek! :-)

340935 2012.05.14. 10:48:34

Szép siker ez Nektek! Gratulálok hozzá, nagy csatában győzni mindig jóleső érzés. Mi meg átéltük a Fergi time reciprokát. Jó kis szezon volt, ami kizárólag Manchester városáról szólt! A végén pedig ti kerültetek ki győztesen, kicsit csalódott vagyok hogy így alakult, a tegnapi remény csak olaj volt a tűzre, de végül is azt sikerült megfogalmaznom tegnap, hogy: "Ezt a bajnokságot az a csapat nyerte meg, amelyik kevesebbszer vesztette el". Ilyen elméset sem mondtam még. Szóval szép volt, gratulálok! ui: Azokhoz szólnék, akik már 1-1,5 hónapja a United blogon rótták le a bajnoki cím gratulációit. Hogy ők azért nézzenek magukba. Hogy miért csinálták .. mért adták fel a reményt stb. Emberek, most legalább megtapasztaltátok azt ami eddig leginkább United prioritás volt, vagyis küzdeni a végsőkig és nyerni. Szerintem tegnap lett igazi csapatotok, arrogancia nélkül mondom és arra értem, hogy a sztárok egymásért is küzdöttek, és ti szurkolók is tanulhattok belőle, mert addig kell szurkolni és hinni amíg van remény. Én is hajlamos voltam lemondani a Pl-ről, de tudtam hogy van remény ... aztán majdnem be is jött. Jövőre találkozunk! Vagy még a nyáron, ha megveszitek Messit vagy a Barcelonát vagy a kontinenst. Bocsi, ezt nem lehetett kihagyni :)

glasstiger 2012.05.14. 11:11:26

Gratulálok a bajnoki címhez! Mondjuk lehetett volna kicsit kevésbé bunkó módon is szónoklatot írni a győzelmetekről, de az tény, hogy megérdemeltétek :) De sebaj, tanulni sosem késő a bejegyzés írójának sem, mint ahogy a csapata is tanult ebben az idényben sokat :) Még egyszer gratulálok, megérdemelten nyertetek, jövőre veletek ugyanitt :)Következő idényben ennyire könnyű dolgotok nem lesz, de ezt gondolom tudjátok :) Glory MU!

339351 2012.05.14. 11:14:23

Bármennyire kellemetlen, de a sportszerűség ezt kívánja: Gratulálok a bajnoki címhez, elismerem hogy Ti érdemeltétek meg, bár ezért a végjátékért haragszom. Inkább játszottatok volna egy sima 5-0-t. Na mindegy, az élet nem kívánságműsor. Szóval gratula, de vigyázzatok, mert megráncigáltátok az ördög bajszát, jövőre jövünk!!

336477 2012.05.14. 11:31:53

[glasstiger](#825196): Köszi. De azért abba is gondolj bele, hogy fordított helyzetben, mi is hasonló (vagy nagyobb) odaszúrást kaptunk volna.

346615 2012.05.14. 11:44:08

Uraim, csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni a két rivális csapat drukkereiről!!! Ez a FAIR PLAY! Mondom úgy, hogy csak benéztem ide. Ez kéne mindenhol, főleg a spanyol vonalon mivel én kb 20 éve barca szimpatizáns vagyok de soha nem nyilvánulok meg mivel szégyen ami ott megy.... Még egyszer FULL RESPECT!!!!

vadaszgeri 2012.05.14. 11:50:18

Remek szezon, grat mindenkinek, éppen meglett, de megvan és ez a lényeg! Jó ilyen Unitedes bejegyzéseket olvasni, nem a sportoldalak facebook oldalának kommentjeit, ahol nincsenek értelmes MU szurkolók, vagy csak elvétve. Mi érdemeltük meg jobban ezt a banokságot, de a United is remek volt, grat nekik is, jövőre újra találkozunk!

297074 2012.05.14. 16:16:55

[ManUtdpower88](#825176): Szerintem csak én gratuláltam, de nem a United blogon, hanem itt, és psychocskának, hátha végre eltűnik. :) De megkövetem magam, tényleg kizártnak tartottam, hogy sikerülhet. Nem is a magunkba vetett hitem miatt, az töretlen volt (tényleg), de egyszerűen kizártnak tartottam, hogy 8 pontot leadjatok (úgy, hogy mindenképp 3 ponttal számoltam a derbiről). Ja, és: RIP typical City

336477 2012.05.14. 17:21:45

Azért ez mekkora kép már: http://bit.ly/KG4Sm9 :)) Jah, Liam már nézegetheti az eladó házakat Manchesterben... :P

336477 2012.05.14. 20:23:55

http://mcfc.co.uk/citytv/Interviews/2012/May/Interview-with-Khaldoon-Al-Muburak ---> Kötelező.

337079 2012.05.15. 10:48:29

[vadaszgeri](#825245): hülyék mindenhol vannak (és sajnos a Unted-fanok között elég sok divatmajom kisköcsög található, de majd ez után Ti is átélitek az ilyenek rohamát...), de a PITB és a Stretford folyamatosan jó kapcsolatot ápol, még ha oltjuk is egymást. :-) Igazából az a legjobb az egészben, hogy fordítva én Tőletek is ezt vártam volna, és várom majd jövőre. :-) Ja, a meccs utáni Kompany-nyilatkozat annyira sportszerű és emberi volt, most értettem meg, miért is ő a csékátok.

341008 2012.05.16. 01:54:41

2 út van sztem a City előtt elkezdenek pénzt tolni/szakmai színvonalat emelni az utánpótlásban, hogy kb. 5 év múlva már onnan játékosok épüljenek be az első csapatba és ne évről évre/2 évente kelljen igazolni, amit lehet nem is lehet majd fenntartani amúgy sem vagy ha nem, akkor marad az hogy időről-időre mélyen zsebbe nyúlni, valszeg ezt a hibát követte el a Chelsea, mert ott már Abra óta eltelt 10 év és ha van is utánpótlás, nem olyan szintű hogy az kibocsássa azokat a játékosokat akiket be lehet dobni bármikor, illetve nem alakult ki az a közeg sem, hogy egy edző bedobjon ifiket többször, mert évente edzőváltás van szinte City ugyanígy fog járni, ha pl. 6-8 év múlva, ha folyamatos edzőváltásokba kavarodik és nem hozza fel olyan szintre az utánpótlást amilyenre kellene ez az igazi kihívás, ha egy gazdag tulaj építkezni kezd

336477 2012.05.16. 14:52:59

JLo, Hart, Barry és Milner ott van az angol EB-keretben. Micah viszont nincs, pff...

297074 2012.05.16. 14:56:15

[Kid21](#826576): Downingnak, Defoe-nak semmi keresnivalója nem lenne ott, halkan mondom ki, hogy az alapján, hogy tavasszal látványosan jegeltük Milnert, neki sem sok. Walcottnak se szerintem, főleg úgy fura, hogy Ox is ott van. Ha Jones van ott Richards helyett (márpedig igen), akkor az az évszázad vicce. Walker sérült, és még így sem viszik, igazán leszarhatná már az egészet, és visszavonulhatna a válogatottól, megérdemelnék. AJ is milyen csalódott volt már két éve, de hát végül is érthető, hogy az idén a kanadai táblázaton 0+0-val álló Downing ott legyen. AJ-nek ez 5+6 alighanem jóval kevesebb perc alatt.

336477 2012.05.16. 15:07:02

[DefinitelyMaybe](#826578): Bizony! No meg, hogy Henderson Carrick előtt van?! Jesus...

297074 2012.05.16. 15:11:24

[Kid21](#826590): Jaja. Ez a két legdurvább eset az egészben, ahogyan évek óta keresztül tekintenek Carricken és Richardson. Vicc.

296258 2012.05.16. 19:32:37

[cinto2](#826267): nézz körül a blogon, írtunk eleget az utánpótlásról. A Sejk nem azt az utat akarja bejárni mint Abra papa. Az orosznak az hobbi, az arabnak meg hosszútávú befektetés.

296258 2012.05.16. 19:33:40

[DefinitelyMaybe](#826597): azért ennek az angol csapatnak csereként Adam Johnson is lendületet adna. mindegy, két pihent játékossal több.

336477 2012.05.16. 19:42:08

[mgyuri](#826874): Micah nem lesz ott az olimpián? Mintha olvastam volna valami erről...

336958 2012.05.17. 17:44:43

elképesztő Merson egész vasárnapi reakciója, youtube-on nézzétek meg noha elég sok támadást vitt be a City ellen tavaly főleg, idén is párszor a sajtóban nincs csapategység, Mancini gyenge és a többi mantra Zabaleta góljánál énekel 2 sort a blue moon-ból:D Barton kiállításánál megőrül, azt mondja"he elbowed Tevez, kneed Nasri, headbutted De Jong omgggggg" 3-ból 1 személyt eltalált:D ez egy 20 perces vid, de tökéletes, így zajlott a stúdióban a sky-nál: http://www.youtube.com/watch?v=wcDAOdWJvKQ szezon előtt mindegyik ott ülő szakértő a MU-t tippelte bajnoknak, a jobbszélső szőke, Nicholas pedig Mancinit nevezte még szezon előtt azon edzőnek, aki szerinte legelőször megkapja a kirúgást:D nincs videótok arról, amikor Fergie megtudta hogy 2-2 lett? Dzeko góljánál az lehetett az igazi, ott biztos érezte, hogy "no fucking way" Agüero gólja utáni reakciója már nem olyan izgi, azt már megnéztem 100szor
süti beállítások módosítása