Két fronton is a Boro ellen

2012. augusztus 29. 22:25 - mgyuri

Az idén rajtolt az U-21 Premier League, ami több játéklehetőséget biztosít a srácoknak, mint az eddig működő tartalékbajnoki rendszer.

Az új bajnoki szisztéma jóval előnyösebb a fiatalok fejlődése szempontjából, és a holnap induló ifjúsági BL, azaz a NextGen Seriesben (a PSG lesz az ellenfél, a csoport tagja még a Fenerbache és a Juventus) sem lesz hátrány, ha több meccs van a játékosok lábában.

A múlt héten két ifjúsági csapatunk (az EDS és az akadémisták) is a Middlesbrough ellen játszott.

Az EDS új edzóje Attilo Lomardo, aki az első U-21 PL meccsén 0:0-át játszott a Chelsea otthonában, így küldte pályára csapatát:

Johansen - Wabara, Helan, Evans, Kennedy - McGivern, Rusnak (Drury, 73.), Barry (Scapuzzi, 45.), Hiwula - Suárez, Lopes (Henshall, 82.)

Barry végre játszott egy félidőt, láthattuk, hogy elcsent labdából nem csak Tévez, hanem Hiwula is képes gólt szerezni, újfent láttuk, Suárezből nagy játékos lesz, és azt is megjegyezhettük újra: ebből a Scapuzzi gyerekből is futballista is vállhatott volna.

Az U-18 nem ilyen nagy fölénnyel, de szintén legyűrte a 'borot.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr895656472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

343526 2012.08.30. 08:55:47

Azt a Chelsea U21 elleni meccset neztem, az a Suarez gyerek hihetetlen volt, 4 meteren 3-at vert a tobbiekre.Ha birni fogja a gyurodest, vagy nem serul le surun szep jovo elott all.

339432 2012.08.30. 18:40:38

Megint megkaptuk a legfa*ább csoportot a BL-ben :D Real, Ajax, Dortmund

336477 2012.08.30. 19:12:20

[boldfalcon](#903778): A BAJNOKOK csoportja. :)
süti beállítások módosítása