Újraindult minden

2014. április 30. 10:00 - mgyuri

Nagyot fordult megint a dolgok állása a Premier League-ben, most minden a mi kezünkre játszott, a (vagy csak Adam Clayton szakálla miatt? mindegy.)

Még két hét, innen már csak mi bukhatunk. 

Nem lehetett nem figyelni Liverpool-ra, ahol Gerrard maga intézte úgy, hogy bajnokok legyünk (visszakapták Kompany bénázása után nagy volt az arc, csak igaza van SteveG-vel kapcsolatban saf-nak?) meg  ha meg tudunk még nyerni két hét alatt három bajnokit. Korrekt deal.

Cserébe nyerjék meg a BL-t a londoniak.

Na de ezek után a győzelmi kényszer, ha lehet ilyet mondani, a tetőfokára hágott Londonban, az előjelek (vagy csak a mi érzéseink?) baljósak. Viszont a kezdőcsapatban egy bazi nagy feka jó nagy. Yaya visszatért, az Everton ellen vártuk a leghamarabb, de örültünk neki ('cserébe' Fernandinho a padon kezdett).

Ha már visszatért, közvetlenül a meccs elején egy tökéletes labdát tekert Džeko fejére, Edin pedig mintha csak edzésen lett volna, simán megszerezte a vezetést.

Nagyon kellett ez, a Palace egy masszív dög normál esetben, jó volt hamar rájuk húzni a szájkosarat, mire felocsúdtak. Mert persze észhez tértek, de nem volt bennük átütő erő.

Sőt, a félidő vége előtt már kettő volt, ide.

Yaya a tank szerepében. Saját térfélről indulva, kényszerítők, tökéletes tekerés, 10/10.

A meccs a szünet után leült. A hazaiak sem erőlködtek, kétszer találták el Hart kapuját (újabb Joey clean sheet!!4!), olyan volt, mint a WBA ellen.

Jöhettek a kötelező cserék, terv szerint Yaya helyett Fernandinho, majd Agüero helyére Jovetics, a végén pedig Džejo helyett Negredo.

Pulis hál' istennek Stoke-on-trentben hagyta a 'hogyan szopassuk a City-t otthon, de rendesen' című kézikönyvét, persze remélem, hogy ezt a tisztességes tavaszt nem akarják elrontani és két vereséggel búcsúzni a hazai közönségüktől.

Már mindenki az Evertonra figyel, izgalom lesz még dögivel a következő másfél hétben.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

[vimeo 93083499 w=750]

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr4212477975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Archiez 2014.04.30. 11:15:00

Mit mondott SAF Gerrard-ról?

mgyuri 2014.04.30. 19:15:00

nem pontosan idézve, szerinte egy felülértékelt játékos, aki soha sem volt klasszis (Lamparddal együtt)

Archiez 2014.05.01. 15:40:00

szerintem ebben sok igazság van...

mgyuri 2014.05.01. 15:59:00

lehet, a bajnoki címek és minimum egy nagy dobás címeres mezben hiányzik tőle az biztos
süti beállítások módosítása