Szezontól szezonig

2014. augusztus 16. 11:00 - mgyuri

manchester city arsenal előszezon community shield liverpool angol foci bajnokcsapatBajnokcsapat!

Eltelt már három hónap, túl vagyunk a vébén, lassan de biztosan felfogjuk: ismét a Premier League trónján a Manchester City!

Három év alatt sikerült mind a négy angliai trófeát begyűjtenünk (a bajnoki címet most másodjára). Abszolút dominancia otthon, egy lépéssel előrébb a Bajnokok Ligájában. Kurva jó volt ez az idény, de már nyakunkon  a következő.

Még nem tettünk tisztességen pontot a 2013/2014-re, pedig már fél lábbal benne is vagyunk a 2014/2015-ös ben, így hát jöjjön a gigantikus szezonzáró (és nyitó) megaposzt.

A srácok bajnoki véghajrában esélyét sem adtak egy újabb Q.P.R.-nak, az utolsó két hazain kaput eltaláló lövés sem volt a vendégektől (csak egy Villa kapufa, slussz) hiba nem volt ezeken a meccseken.

Két mérkőzés volt az utolsó héten (május első hetében járunk), a szerdaihoz képest vasárnap a legnagyobb változás az volt, hogy Agüero visszatért, így Milner a padra szorult. A felállás is 4-4-2-re módosult. A hatékonyság nem lett kisebb, a beszarásfaktor a nullához közelített. A nyugalomra minden ok megvolt, hiszen a liga öngólkirálya vezetést szerzett a Newcastle-nek az Anfield-en, de nekünk sem kellett sokáig várni, Nasri bődületesen nagy gólt akasztott.

A szünet után minden eldőlt, egy szöglet után Kompany talált be középről. Tényleg Eldőlt. Minden. Mindkét gólban olyanok vállaltak szerepet, akik sokat tettek ezért a remek hajráért. Nasrinak Yaya adta a labdát, Vinny-nek pedig Džeko készítette le.

Ettől a West Ham-től három gólt nem kapunk, az világos volt. Innen már le volt fosva a valaha lőtt legtöbb gól a Premier League-ben, bajnok lett a City!

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Jöhetett az ünneplés. A szurkerek a pályán, dalok minden mennyiségben, nem biztos, hogy ilyen sorrendben, de ezek elhangzottak, mind:

Egészen kivételes szezon volt (ilyen sikerek mellett persze, hogy az), mondjuk nem hibátlan (lesz olyan valaha? nem hiszem). Az alábbi ábrán minden lényeges adat:

manchester city arsenal előszezon community shield liverpool angol foci bajnokcsapat

Liam és Noel Gallagher is természetesen a helyszínen tekintette meg a bajnokavatást. Sajnos nem az oasis re-unióról esett szó közöttük a nagy örömködés közepette, mivel gyanúm szerint nem is találkoztak, hiszen Noel Johnny fucking Marr-ral töltötte az időt (azzal a Johnny Marr-ral, aki a csütörtöki évadnyitó party fényét is emelte az egekbe) Apropó Marr, kössünk is át róla Pellegrinire

Pelle szépen startolt, nagyon magasra tette a lécet. Remek választás volt, most már senkinek nem lehet kétsége vele kapcsolatban ('nagycsapat' fóbia és a többi bullshit), jöhet az a BL legjobb nyolc! Én ♥ Pelle. Forever.

Csak meglett az arany, a Liverpool elcsúszott a végén. Nem sajnálom őket (miért is tenném?), de ők is tudják, ekkora esélyük az aranyéremre soká, nagyon soká lesz.

Nem mondom, hogy nem csinálhatják meg, már rögtön ebben a szezonban, de a Liverpoolban Steve-éknek idén tényleg nem volt más dolguk, mint a Premier League-re koncentrálni. Nem volt se EL, se BL. A bajnokikon kívül csak öt hazai kupameccsük volt és slussz (az FA kupából már szeptemberben kiszálltak, a ligakupából pedig február közepén estek ki). Ilyen könnyű dolguk nem lesz ősszel, a Bajnokok Ligájával a nyakukon.

Az újabb megpróbáltatások mellett a Suárez eladásból sem tudom miképp jönnek ki (az újabb hosszú eltiltás azért megkönnyítette a döntést), de per. pill. arra tippelnék, hogy ez olyan lesz, mint a Spurs-Bale sztori, a Spanyolországból kapott zsáknyi zsetont elherdálják, de a töménytlen mennyiségű új fiú nem fogja tudni pótolni a vezérürüt.

Ebben a szezonban a MU lesz a 'pool. A magyar szurkolók nagy barátját, van Gaal-t ismerjük rég. Tudjuk mit tud, és idén lénylegében nem lesz más dolga, mint újra versenyképessé tennie csapatát. Ne legyen kétségeink, menni fog neki.

A bajnoki ünneplés Manchester után Abu-Dhabiban folytatódott. El kellett vinni a trófeát a gazdának.

Ha már ott voltak, jöhetett egy meccs a helyi Al Ainnal. Csak a vb-n nem szereplők és a fiatalok jutottak szóhoz, sima 3:0 ide (Lopes, Jovetics és Hiwula a gólszerző).

Ez a meccs volt az egyik sarokköve a 'menekítsük Yaya-t a PSG-be' projektnek. Sajnálatos eset történt a vb alatt, meghalt Yaya öccse. Ekkor került elő ez a közel-keleti hakni, hogy Yayát nem engedte a vezetőség Manchesterben maradni, hanem kötelezte a Manszúr előtti hajbókra. Ez egy kicsit necc, meglepne ha így lett volna. Hasonló esetben Bellamy bajnokit is kihagyhatott, egy éve pedig a felkészülés közben Pellegrini is hazautazhatott édesanyja temetésére. A 'nem köszöntöttek fel a szülinapcsimon, brühühü' című horrora pedig nem térnék ki.

Miután látszott, hogy az ffp által szorongatott Párizs még egy David Luiz-nyi összeget nem fog idén eltapsolni, szépen visszatáncolt, azóta pedig nyilatkozatban is megerősítette: tulajdonképpen ő 'kurva boldog Manchesterben'.

A vébé előtt már lehetett tudni, hogy a londoni farmcsapatból ismételten felrendelünk valakit, az idei szerencsés a francia jobb-bekk, név szerint Bacary Sagna lett.

 

manchester city arsenal előszezon community shield liverpool angol foci bajnokcsapat

A nyár érdekessége a nemzetközi helyzet fokozása a tulajdonosi kör részéről. A nemrégiben alapított New York City FC első játékosa David Villa lett, aztán csatlakozott még az alakuló kerethez Frank Lampard, de a 'kisebb nevek' között találunk olyat, mint a korábban az LA Galaxy-val bajnoki címet ünneplő Josh Saunders-é.

Ausztráliában pedig a Melbourne Heart alakult át Melbourne City-vé. Az erősítés itt is megkezdődött, Villa a következő MLS szezon rajtjáig itt játszik, de érkezett két tapasztalt Premier League játékos is, Damien Duff a Fulham-ből, Robert Koren pedig a Hull City-ből.

manchester city arsenal előszezon community shield liverpool angol foci bajnokcsapat

A vb nem mondanám, hogy a City játékosairól szólt, sőt. Anglia alúlmúlta önmagát, de a szurkolóik szemében sikerült a 'szimpatikus vesztes' szerepében tetszelegni. Hart a két 'tétmeccsen' védett, Milnert és Lampardot vártuk hamarabb, de csak a Costa Rica elleni tét nélküli csoportzárón játszottak, csodát nem tettek.

A spanyolok bukásán mindenki röhögött, a hollandok elleni taknyoláskor Silva kezdett, ziccert is rontott 1:0-nál, emlékszünk a vége 1:5 lett. Kezdett a Chile elleni 0:2-ön is, az Ausztrália elleni 'szépségtapasz'-nál (3:0) csere volt (ellenben David Villa kezdett, és egy pazar sarkazással jelezte, talán nem a brazil gyűttmenttel kellett volna kezdeni, amúgy is Del Bosque, érdemes volt otthonhagyni Navast és Negredót... ).

A bosnyákok sem jutottak tovább, de a Balkánon ezt nem élték meg világfájdalomként. Džeko természetesen mindhárom meccsen játszott, és ő szállította a vébé egyik City gólját (ha Nigéria ellen megadják azt a találatot, amit elvettek, másképp alakulhatott volna Bosznia sorsa, de ez egy másik történet)Kompany a belgák csapatkapitánya is volt, nem vallottak szégyent, a nyolc között Argentína csak eggyel volt csak jobb náluk.

Franciaország érdekes 'karriert' futott be. Deschamps nem válogatta be Nasrit, ez csak azért volt nagy szopacs nekik, mivel Ribery megsérült, így hiába jutottak be a nyolc közé, azért a németek ellen hiányzott Samir, ez biztos. A vébé után kiderült, Nasri többet nem lesz válogatott, megkönnyítvén a kapitány dolgát, lemondta a szereplést, ez csak azért volt nagy szopacs nekik, mivel Ribery is pont így tett.

Clichy sem kapott meghívót, Sagna az Ecuador elleni tét nélküli csoportmeccsen játszott, Mangala még ott sem.

Yaya árnyéka volt önmagának, a nem túl erős csoportjából sem jutott tovább Elefántcsontpart.

Fernandinho az első két meccsen nem szerepelt, de a Kamerun elleni teljesítménye (és gólja) után bennragadt a csapatban. Nem is volt gond a németek elleni égésig (igen, miatta is égtek), a szünetben le is jött, a hollandok elleni gyalázatnál viszont Scolari úgy ítélte meg, hogy mégiscsak ő a kisebbik rossz, így a második félidőben becserélte.

manchester city arsenal előszezon community shield liverpool angol foci bajnokcsapat

Az argentinok jutottak a legtovább, a csúcsra nem értek fel (a németek durván nagy falat), de azért maxi respekt. Zabaleta mind a hét meccset végigtolta, hihetetlen fickó. Hero.

Demichelis a nyolc között, a belgák ellen került be a védelembe, ott is maradt végig. A döntőben sajnos elfáradt, lemaradt Götzéről.

Agüero a Nigéria elleni csoportmeccsen megsérült, próbálkozott, de nem jött teljesen rendbe. Mondani sem kell egy 100%-os Kun megkeserítette volna a német védők életét rendesen.

Szokás szerint mozgalmas volt (lesz még?) az átigazolási szezon.

Távozott a román óriás, (gondolom valami megállapodás volt erről) ingyen a Sunderland kapusa lett Pantilimon. Ezzel párhuzamosan Richard Wright kapott még egy éves szerződést, a kvázi második kapusedzőként működő Richey munkájával nagyon elégedettek, és nem mellékesen angol.

Barry (nem túl nagy meglepetésre) maradt az Evertonban, egy magas fizetésebbel kevesebb, na meg a hírek szerint a bizniszből 2 millió fontot is kivettünk.

Lescottnak is mennie kellett (újabb magas fizuval kevesebb), a West Brom-ban kötött ki.

Az első játékos akiért komolyabb zsetont kaptunk, az nem más, mint Jack Rodwell (röhej, angol bajnok a srác, nem úgy, mint StevieG) ő is a kiégett City játékosok szigetén, azaz a Sunderlandben kötött ki (Sinclair, te nem mész?!). Olyan 12 milliót ért most. Egy olyat még visszaköpött, hogy 'nem ajánlja az angol fiataloknak, hogy a City-be igazoljanak', nem-nem Jackie, az olyan töketlen angolok ne jöjjenek, mint te.

Egy másik DMC is oda, Javi García a héten aláírt a Szentpétervárhoz, kb. 15 millát kaptunk. Dászvidánya Javi!

Egy rakat fiatal kölcsönbe ment erősödni, szerte Európába. Jason Denayer a Celtic-be, Rusnák a Cambuur-ba, Huws a Wigan-ba, Plummer a St. Mirren-be, a nemrég az U-17-es Eb-n hazánkban járt Marcos Lopes pedig a Lille-be (a múlt hét végén a Metz ellen be is állt a hajrában, pénteken pedig Caen-ben egy félidőt kapott).

Jöjjenek az érkezők.

Kapusnak a veterán argentin  Willy Caballero jött a Malagából (6 milló). Egy öregedő dél-amerikai már bevált Pellegrini volt csapatából, miért ne lenne jó ő is?!

A középpálya közepére érkezett egy régi kiszemelt a Portóból. Polip Fernando Reges, 14 milliót kóstált. A Puretugal-tól famate így jellemezte: 'a mostani Porto egyik legjobb játékosa, nagy munkabírású, jó ütemérzékkel megáldott szűrő. Focizni azt mondjuk nem nagyon tud, az áll jól neki, ha rögtön lepasszolja a megszerzett labdát a legközelebb álló társnak. Ellene szól, hogy semmivel sem tartom jobb játékosnak, mint a keveset játszó Javi Garciát'. Nem csoda, hogy Javi-nak mennie kellett.

Jutott erre a nyárra is egy igazi wtf igazolás, a 21 éves argentin, Bruno Zuculini a Racing Club-ból. 1,5 millió körül volt, ha két-három évvel fiatalabb lenne, baromi nagy fogásról beszélnénk, így sem rossz, láttuk az USÁ-ban, de azért piszkosul kíváncsi vagyok mi lesz vele.

lamps.jpg

dinamo szurkerek, jól vagytok?

Az évtized troll-igazolása is megvolt. Priceless.  Frank Lampard égszínkékben. Tök ingyen. Sajnos csak januárig (én nagyon csípem, várok tőle egy-két nagy dolgot, már csak azért is). Wengernek baszta is a csőrét rendesen. Mondjuk nem csodálom, őt fel sem tudom sorolni mennyi kapitánya hagyta faképnél az első adandó alkalommal, nekünk meg lesik egy Lampard. Grátisz.

A legújabb (legígéretesebb?), legdrágább új fiúról,  Eliaquim Mangala-ról pedig már olvashattatok hosszabban, itt. Atyaég, milyen fizikumú fickók jöhetnek szembe a védőharmadunkban! A Sagna, Richards, Kompany, Mangala, Yaya ötössel nem csak a rags ellen állnék ki, hanem bármelyik Salford külsőn található krimóban is vidáman hangoskodhatnánk.

Eddig így 30 millió mínusz. Szerintem drasztikusan nem fog változni. Ami még fontos, többen új szerződést kötöttek a nyáron, a csapat gerincének minimum három évig szól a kontraktusa.

Az öt évig aláírók bére kicsit kevesebb lett, de fix zseton még egy (két, három évig).

A 2015-ben lejáró szerződésűek közül Demichelistől és Wrighttól szépen elköszönünk a nyáron, Džeko kapott már új szerződéstervezetet, Milnerrel szerintem még nem tudják mi legyen, a két saját neveléstől, Richards-tól és Guidettitől pedig szívük szerint még a következő két hétben továbbadnának.

Idén gond volt az ffp-vel, remélem jövőre nem lesz. A bünti (a pénz mellett) az volt, hogy a szokásos 25 helyett 21 fős lehet a Bajnok Ligája keret, 17 (futball)külföldivel (a bajnokságban ez a szám 18). Ez nem tűnik vállalhatatlannak. Az előző két szezonban pont 21 játékost küldött pályára Mancini és Pellegrini az idegenlégiósok száma is pont 17.

(Caballero, Kolarov, Kompany, Mangala, Sagna, Demichelis, Zabaleta, Fernando, Fernandinho, Yaya, Nasri, Navas, Silva, Džeko, Jovetics, Agüero, Negredo a tizenhét)

Az előszezon a vb miatt foghíjas kerettel zajlott, Skociában és az USÁ-ban (addig a Melbourne City költözött be Carringtonba). Minden meccset láthattunk, nem mind volt nagy élmény.

Az első július 13-án volt, a Dundee FC simán nyert 2:0-ra, de legalább megismertük Caballerót, Fernandót és Zucullinit.

Következett a Hearts 18-án. Sinclair és Kolarov (büntető) góljaival most nekünk 2:0. A negatívum: megsérült Negredo. Hónapokra.

Irány az USA! Az MLS listavezető Kansas City elleni meccsről és a Milan elleni mészárlásról olvashattatok bőséggel.

Július 30-án jöhetett a Liverpool elleni 'nagy meccs'. 2:2 lett, Jovetics megint brutális volt, a büntetők ellenben piszkosul nem mentek.

Augusztus 2-án zárult az amerikai kaland. Kis szerencsétlenséggel húzhattuk volna tovább (a franc akart öt nappal a Charity Shiled előtt a mu-val meccselni a világ túlfelén), de megint nem mentek a büntetők, most az Olympiacos ellen. Jovetics (ki más?!) és Kolarov (tizi) góljaira Diamantakos mindkétszer válaszolt.

Múlt vasárnap a Wembley várt a gárdára. Abból is látszott, hogy nem igazán fitt a csapat, hogy nem a megszokott vonatúttal csorgtak le Londonba, hanem repülővel érkeztek.

A védelem már elsőre is ijesztő volt, remélem nem látjuk így felállni soha többé. Caballero nem volt a helyzet magaslatán, Boyatát meg csak az tartja a keretben, hogy saját nevelésű játékos.  Azt meg piszok szar látni, Pellegrini annyira nem bízik Richardsban (modjuk nem véletlen), hogy inkább Clichy-t kezdette jobb-bunkóban.

Maga a meccs siralom volt. Alig ment el támadás az Arsenal kapujáig, a védelem ténfergett. Púp a háton, level 99. A cserék nem segítették, inkább tovább tördelték a csapatot.

Legyünk olyan nagyvonalúak, mint saf, felejtsük el ezt a meccset! (ha az öreg úgy ítélte meg, még az évkönyvbe sem került be egy-egy ilyen elvesztett 'barátságos' meccs)  Jön a szezonkezdet, irány Newcastle! Más, csapat, más eredmény, ugye srácok?!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr3812477989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedvenc ellenfelem | Manchester City Blog - Pride In Battle 2014.08.17. 12:03:33

[…] A mi előszezonunkat A-Z-ig alaposan megismerhetitek, mégpedig: itt. […]