A legjobb debütálások égszínkék mezben 

2020. október 14. 14:30 - mgyuri

Ezt a posztot azoknak a játékosoknak szenteljük akik rögtön az első (tétmeccsen a felnőtt csapatban) mérkőzésükön valamilyen maradandót tudtak nyújtani. Gól, gólok, parádés teljesítmények, elsőre. Égszínkékben (vagy váltómezben, whatever).

927251-liam-delap-city.jpg

Nehéz a választás, de összeraktuk ezt a szubjektív listát, a merítési határvonalat 1981-ben húztuk meg, ez az a szűk negyven év, amelynek jó részét láthattuk magunk is, maradékról pedig elég jó információkat lehet összelapátolni.

Most Delap gólja adja az apropót, hogy ráncfelvarrva újra átpörgessük a listát. Íme a sorrend:

+1 Liam Rory Delap, 2020. 09. 24. Manchester City-Bournemouth

Hét éve még kedves édesapja ellen készültek az Etihadban, most pedig arra, hogy a kis (Rory) Liam debütál a City mezében. Repül az idő. 

A ligakupa meccsen a City A-B vegyes kezdett, értelemszerűen ő volt az, akitől a gólt vártuk, hozta is. 

Hozta, de még hogy. Pazar gól. 17 éves a srác, még bármerre fordulhat a karrierje, kíváncsian várjuk, lesz-e új manchesteri szupersztár.

16. José Ángel Pozo, 2014. 09. 24. Manchester City - Sheffield Wednesday

Delap előtt pont hat évvel debütált a csapatban egy akkori nagy reménység.

A kis Josét a Real Madridtól happoltuk el 2012-ben, alig több mint két évvel ezután mutatkozott be a felnőttek között a ligakupában. December elején Sunderlandben csereként lépett pályára először a Premier League-ben. Agüero sérülése miatt az Everton elleni bajnokin Agüero sérülése miatt már a hetedik percben beállt (a 63.-ban meg lekapta Pellegrini), majd egy hétre rá a Leicesterben a kezdőben találta magát, mert a bemelegítés közben megsérült Džeko. Ennyi is volt a manchesteri pályafutása, 2015 nyarán hazavágyott, el is igazolt az élvonalból frissen kiesett Almeríaba. Hiába a tízes mez, nem tudta magát beverekedni a kezdőcsapatba, a csapat pedig a harmadik vonalba zuhanás ellen küzd. Ő is egy olyan játékos, akinek teljesen más jövőt képzeltünk.

Jelenleg a spanyol második ligás Rayo Vallecano játékosa

Pozo gólja 1:39-től

 

15. Owen Hargreaves, 2011. 09. 21. Manchester City - Birmingham City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

A volt angol válogatott középpályást hosszú sérülése után sokan a pályára sem várták vissza, arra meg gondolni sem mertek volna, hogy egy ilyent gólt akaszt még tétmeccsen!

Sajnos ez csak hattyúdal volt, nem egy újabb fellángolás. Összesen 155 percet játszott a csapatban, az idény végén vissza is vonult.

 

14. David Faupala, 2016. 02. 21. Chelsea - Manchester City

Az 1997 februárjában született francia támadó tavaly nyáron csatlakozott a csapathoz (a Lens-t hagyta ott). Még az EDS meccseket figyelemmel kisérők figyelmét sem ragadta meg teljesen, de amikor Pellegrini kamikáze egységének tagjaként a pályára futott a Stamford Bridge-en, minden City szurker megjegyezte a nevét. Neki köszönhetően csodával határos módon 1:1 volt a szünetben.

Akkor azt mondtam: 'lesz miről mesélni a társaknak öt év múlva egy Ligue 2. csapat öltözőjében'. Nagyon fölé becsültem, jelenleg a máltai ezüstérmes Valletta játékosa.

 

13. Mario Balotelli, 2010. 08. 19. Temesvár - Manchester City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

SuperMario már az első meccsét is igyekezett emlékezetessé tenni. A Temesvár elleni idegenbeli Európa Liga meccsen rögtön betalált (a jövendőbeli csapattársa) Costel Pantilimon hálójába, amellyel a City 1:0-ra hozta a találkozót.

 

Mario vitrinjében olyan nemesfém szekció van, amelyet több, sokkal nagyobbra becsült játékos sem tud felmutatni. Szó szerint berobbant a futballvilágba, de a tűz szépen, lassan aludt ki körülötte.

Tavalyig úgy tűnt, hogy Marseilleben magára talál, de Bresciában került, sőt már ott sincs. Harminc évesen nincs csapata...  

12. Emmanuel Adebayor, 2009. 08 .15. Blackburn - Manchester City

Manu abszolút a Manszúr éra nagy farokvillantásának köszönhető. Jó játékos, egy magasabban jegyzett PL klubtól? Jöhet!

Az akkori board a kezdő FM játékos lelkesedésével húzott be (szinte) minden szóba jöhető játékost a riválisoktól. Ekkor érkezett Tévez, Santa Cruz, Kolo Tuoré, Lescott, Adam Johnson és Barry.

emmanuel-adebayor-blackburn-rovers-manchester_2347664.jpg 

Adebayor álomszerűen kezdett, nem csak azért, mert rögtön gólt szerzett, hanem azért is, mert mind fontos találat volt. Első gól Balckburnben, győztes (egyetlen) gól a Wolves és a Portsmouth ellen, aztán jött az a bizonyos gól az Arsenal ellen.

Azon a meccsen nem csak a gól és a gólöröm miatt, hanem a Van Perisevel elkövetett szabálytalanság miatt öt meccses eltiltás lebegett a feje felett. Ebből kettő lett, de megtört a lendület. Az első négy fordulóban négy gól, a hátralévő meccseken tíz.

A következő idényben már egy találat, csereszerep. Télen érkezik Džeko, Manu pedig óriási meglepetésre (kölcsönben) Madridba kerül. Ott sem válik be. 

Így mehet a Spursbe. Hatalmas bukta volt, minden szempontból a manchesteri kalandja. 

Meglepő módon a Tottenham-ben lehúzott négy(4!) idényt, aztán maradt Londonban még egy évet, a Crystal Palace-ban. Ezután már végleg kiköpte a Premier League.

A török szurkolókat boldogította négy évig (a '17/18-as szezonban tényleg boldogak lehettek). Idén, ha nincs a járvány, talán tartósabban összeállhatott volna az all-time ManCity flop-forwards duó Paraguay-ban, a Club Olimpiában (a Santa-Cruz—Adebayor páros, persze), de esély sem volt erre.

Per pillanat nincs csapata. 

11. Samir Nasri, 2011. 08. 28. Tottenham - Manchester City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

Nasri az első meccsén amit a Cityben játszott, annyi gólpasszt adott (három), mint előtte az Arsenalban mezében negyven(!) bajnokin. Hetvenegyszer passzolt, és ezek közül csak kettő nem jutott el a címzetthez.

Úgy emlékszünk erre a meccsre, mint Džeko nagy napja, de kellett ehhez Samir is

Hatalmas tehetség, hatalmas lehetőség, hatalmas kihagyott ziccer. Ő is. City játékosként a 2016/17-es szezont még Sevillában töltötte, aztán Antalyaspor, West Ham és Anderlecht az állomások. Három szezon, 20 bajnoki... Belgiumban még Kompany sem tudott Samirnak segítő kezet nyújtani. 
Neki sincs csapata jelenleg. 
10. Mihail Kavelashvili, 1996. 04. 16. Manchester City - ManUtd
 

A Manchester United ellen debütálni, jól játszani, és még gólt is lőni?! Kevés City játékosnak adatik ez meg, de a grúz Mihail Kavelashvilinek sikerült! A Dinamo Tbilisziből igazolta le a City 1996 tavaszán, csakúgy mint honfitárását, Georgi Kinkladzét. A vezetőség gondolta ha az első grúz remekül bevált, jöhet még egy. Sajnos nem így lett, bár Mihail jól játszott az első meccsén (baljós jelként kikapott a csapat 2:3-ra...), de nem tudott gyökeret verni a csapatba, egy év múlva el is igazolt Svájcba, ahol különböző csapatokban még 2006-ig játszott.

Kavelashvili gólja 1:29-től:

 

9. Robinho, 2008. 09. 14. Manchester City - Chelsea

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

Az új kor első sztárigazolása, a Real Madrid csapatától érkezett Robinho. A debütáló meccsén ugyan kikapott a csapat, de a Chelsea ellen lőtt gólja, cselei, és a játékhoz való hozzáállása egy sokkal fényesebb manchesteri karrier lehetőségével kecsegtetett, de mint tudjuk, nem így lett.

A szabadrúgása 1:05-től:

 

Két szezon Manchesterben, a tehetségéből csak morzsákat dobált el. A Santosba menekült kölcsön. A Milanban lehúzott négy szezont, utána újra a Santos lett a mentsvár. Kína-Brazília-Törökország voltak az állomáshelyei ezután.

A közelmúltban jelentették be, hogy csekély fizetésért, a számára mindig segítő kezet nyújtó Santosban fejezi be(?) a pályafutását. 

A tehetsége nagy volt, de valami hiányzott belőle. 

8. Andy Morrison, 1998. 10. 31. Manchester City - Colchester

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

A kőkemény védő, akit a City szurkolói minden idők harmadik legjobb kapitányának választottak meg, 1998-ban a harmadosztályban. A meccset 2:1-re nyerte a Manchester, Morrison gólt szerzett és fáradhatatlanul robotolt a védelemben. Ennek a harcosságnak köszönhetően a '99-es play-off meccsen már ő vezette ki a csapatot a Wembleyben, majd tevékeny részese volt az első osztályba való feljutásnak.

Sajnos a Premier Leagueben nem termett babér a kapitánynak, sérülések hátráltatták. Több csapatban szerepelt kölcsön, de nem bírta a lába, alig egy év múlva abbahagyta labdarúgó pályafutását.

Andyről bővebben itt értekeztünk.

7. Benjani, 2008. 02. 11. ManUtd - Manchester City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

Ezután a meccs után hangzott el Sven Göran-Eriksson klasszikussá vált mondata, hogy "Zimbabwéből érkezett, hogy gólt lőjön a derbin!". Persze nem Afrikából  lett leigazolva a csatár, hanem Portsmouth-ból.

Az Old Traffordon az ő góljával vezetett 2:0-ra a csapat (a végén Carrick csak 2:1-re tudott szépíteni), remek kezdés, de a folytatás már nem volt ilyen fényes... Nem tudta beverekedni magát a csapatba, először a Sunderlandnek volt kölcsönadva, majd 2010-ben ingyen Blackburnbe igazolt, onnan tért vissza Portsmouthba.

Angliából Dél-Afrikába igazolt, ott fejezte be pályafutását. 

Természetesen erről a meccsről külön poszt is szól.

Benjani gólja 6:10-től. 

 

6. Shay Given, 2009. 02. 07. Manchester City - Middlesbrough

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

Az ír hálóőr a téli átigazolási szezonban érkezett a Newcastle gárdájából, és rögtön az első meccsén remek teljesítményt nyújtott, lehúzva a rolót (szó szerint, hihetetlen bravúrjai voltak) a Middlesbrough csatárai előtt, így neki is köszönhetően hozta a meccset 1:0-ra a City.

Shay furcsa karriert futott a City-ben, a 2009-10-es félszezon után a '10-11-es idényben a sérüléséig ő védte a csapat kapuját (a szezon végén emiatt a sérülés miatt került a City-be drága Fülöp Marci), ahová aztán huzamosabb ideig már soha sem került vissza. Sőt, sehol nem sem lett ő a no. 1.

Visszatért a bomba formában védő Hart, Given 2011-ben az Aston Villába igazolt. Volt egy kölcsönszerződése Middlesbroughba, majd a Stoke City-ben fejezte be a pályafutását.

Jelenleg a Derby County kapusedzője.

5. Shaun Wright-Phillips, 2008. 08. 31. Sunderland - Manchester City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

A saját nevelésű Shaun Wright-Philips három év után tért vissza a Chelsea-ből, és rögtön az első meccsén és rögtön belehúzott.

Két gól nyitásként, a szebbik 0:39-től.

 

Sajnos (kis túlzással) ezzel el is lett lőve puskapor. A következő hatvanhárom meccsre hét találat maradt és egyre halványabb játék az egyre erősödő City-ben. 

4. Trevor Francis, 1981. 09. 05. Stoke City - Manchester City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

Az első játékosa a csapatnak aki miatt átlépték a bűvös egy millió fontos vételárat! Trevor Francis a Nottingham Foresttől. 1981 szeptemberében lépett először pályára a csapatban Stoke-on-Trentben a Victoria Grundon, ahol rögtön két gólt is szerzett!

Francis egy évig volt a csapatnál. Többször volt sérült, 1982 nyarán a Sampdoriához távozott.

3. Ali Benarbia, 2001. 09. 15. Manchester City - Birmingham City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

2001-ben Kevin Keegan sokakat meglepett mikor a Premier Leaugebe való visszajutáshoz a középpálya vezérének a harminckét éves, kétszeres francia bajnok algériai Ali Benarbiát igazolta le.

Az algír mágus már az első meccsén varázsolt! A 3:0-ra megnyert meccsen két gólt lőtt, és remekül játszott! A lendülete kitartott az év végéig, és a legendás City játékosok közé sorolták egyetlen idény után, nem csoda, hogy ő lett megválasztva a 2001/2002-es szezon legjobbjának! Igazi vezére volt a 99 ponttal, és 108 lőtt góllal az élvonalba kerülő gárdának.

Még egy szezont maradt a feljutás után, összesen 71 meccset játszott le a City mezében, és 11 gólt lőtt. 2003-ban Katarba igazolt levezetni.

2. Sergio Agüero, 2011. 08. 15. Manchester City - Swansea City

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

Sergio első meccsére (mit meccsére, fél órájára) nehéz szavakat találni! Két gól, gólpassz hihetetlenül agilis játék. És azóta is, csodáljuk hétről-hétre. A klubon belüli gólrekordokat szépen sorban megdöntötte.

Nyárig biztosan látjuk még a klub történetének legnagyszerűbb gólvágóját, hogy aztán mi lesz?! Kiderül. Addig írja tovább a történelmet ez az argentin srác. 

1. Paulo Wanchope, 2000. 08. 23. Manchester City - Sunderland

manchester city háttér videó agüero paulo wanchope nasri balotelli ali benarbia trevor francis shaun wright-phillips shay given benjani robinho andy morrison pozo faupala mihail kavelashvili hargreaves

A costa-ricai támadó szenzációsan mutatkozott be a csapatban, 2000 augusztusában a Sunderland ellen. A 4:2-re megnyert meccsen nem kevesebb mint három gólt vállalt magára! Minden focista álma, hogy mesterhármassal kezdjen új csapatánál, és neki sikerült is.

A szurkolók kedvence lett nagyon hamar! Összesen négy idényt töltött a csapatnál, amiből sajnos a fél 2001/2002-es, és az egész 2002/2003-as szezont kénytelen volt kihagyni. Összességében 64 meccsen 27 gólt lőtt, mielőtt 2004-ben Malagába igazolt.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr5616237346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása