Pep: Year One

2017. július 06. 16:00 - mgyuri

Több, mint egy hónapja vége a 2016/2017-es szezonnak, lassan ráfordulunk a következőre, de még visszakacsintunk az előzőre.

Új edző új világ, lehetett volna jobb is, de csak bronz lett a vége.

'Csak' bronz. A 2007-es önmagam a padlóhoz csapkodta volna magát egy éremmel zárt szezon után, most meg itt picsogunk. Változnak az idők.

Szóval, ilyen volt a Pep: Year One.

 

Rengeteg jó és nem annyira jó dolog történik egy idényben, most négy-négy olyan dolgot emelek ki, ami fasza volt, meg négyet ami fos. Kezdjük az utóbbiakkal.

A legnagyobb negatívumok:

a rangadókon való szereplés

A másik három top 4-es csapat ellen két pont (a 'pool és a Spurs ellen 1-1 iksz, otthon) a termés. A Chelsea oda-vissza verte a csapatot (Peppel ilyen még nem fordult elő, hogy valaki egy idényen belül kétszer megcibálja). Kevés.

a hazai pálya hátránya

Hiába kapott ki csak a bajnok ellen Eastlandsen a csapat, ott az a hét iksz — az is sokat elárul, hogy hattal több gólt lőtt idegenben a brigád —. A top 6-ból csak az Arsenal lett elkapva otthon. Kevés.

— a tavaszi mélyrepülés

Monaco, Liverpool, Arsenal, Chelsea. Bl-ben kiesést jelentett a vereség, a bajnokikon két pont jött be. Kevés.

— az elbaltázott kapuskérdés

Bármennyire is szeretjük Joey-t, de a kapusposzt upgradeelésre szorult. Sajnos.

Hogy ennyire elcseszett döntés lesz Bravo leigazolása? A franc sem számított erre. Mármint ki gondolta, hogy az utóbbi évek — európai szinten — egyik legfaszább kapusa ilyen mélyrepülést mutat be? Én aztán nem.

Amikor Willy apró hibája miatt visszakerült a kapuba, akkor meg megsérült.

Innen merre vezet nekik az út? Caballero elköszönt már — nála külön érdekesség, hogy Conte elcsábította (cserekapusnak...) —. Hartnak khm felemásra sikerült a torinói kaland, Bravónak khm nem túl sikeres a bemutatkozó szezonja — a portugálok elleni konföderációs kupa elődöntőn kifogott három tizenegyesnek köszönhetően ő lett a torna kapusa, ez csak helyrerántja az önbizalmát —.

Ederson Moraes viszont már a miénk, nem kevés pénzért, nem a padra jött. Van három kapusa Pepnek. Joey jó eséllyel (esetleg Claudio is?!) mehet. Ha nem mennek? Érdekesebb lesz a szitu, mint gondoltuk.

A legnagyobb pozitívumok:

— Yaya pálfordulása

A dagadt, sértett, elmegyekafaszba álláspontról nagy nehezen — ahogy hozzá illik, szép lassan — elmozdult és vezére lett a csapatnak. Sőt, még egy idényre szerződést kapott. Szuper ez így.

az idény eleji és végi forma 

Az évad eleje és a vége hasonlatos volt egymáshoz. Kezdetként egy hatos győzelmi széria, a végén egy nyolcas veretlenségi (benne hat győzelemmel). Ezeket a szériákat egy kicsit meg kell nyújtani és máris beljebb vagyunk nem egy-két ponttal.

passz, passz, passz

Passzolni, na azt tudnak. 22.704 ennyi a termés 38 bajnokin, mondani sem kell — gondolom — , hogy ez rekord, PL szinten is. Brutál.

a játék képe

A City törzsfejlődésében Hughes volt az Australopithecus, Mancini a Homo habilis, Pellegrini a Homo erectus míg Pep a Homo sapiens sapiens.

Rengeteg jól sikerült meccs volt az évben, az idényzárás előtt már megint összeállt a kép. Az irány durvajó, ha sikerül tovább lépkedni és egy normális előszezon után esély van rá — csak a konfed. kupa van idén, ott is csak Bravo (azért neki nem tesz jót a távolmaradás) és Bernardo Silva szerepelt, se Eb, se vb, remélem az igazolások is minél előbb befutnak —. Guardiola nem hülye, villantani fog valamit, komoly évünk jön.

A fentebb írt pozitívumból (is) adódóan átalakult a játék képe, de Pep szenvedett eleget, nem is találta mindig a tökéletes megoldást, hogyan is kéne felállnia a csapatnak, pedig rajta volt az ügyön.

Emlékezhetünk, az első próbálkozásra. A Bayernből ismerhettük tőle, ezt a hol 2-3-2-3, hol 4-1-4-1, hol 2-3-2-3, néha pedig 3-2-4-1 felállást, aminek a legnagyobb furmánya az volt, hogy a két szélső védő nem előre tört, hanem beléptek a védekező középpályás mellé, sőt a vkp lépett vissza a két 'egyedül hagyott' centerhalf közé, ha úgy adódott.

Aztán jöhetett a sztenderd 4-2-3-1, a szélső védők feltolva, a két középső védő mellé hátralép a két vkp, ha kell.

Volt a három védős megoldás, ahol az öt védekező játékosnak (három védő, két középpályás) a területeket kellett nagyon pontosan felügyelet alatt tartani — kevesebb, néha több sikerrel —.

Aztán nem csak a rendszerek, hanem a posztokon felbukkanó arcok is meglepetéseket okoztak. Kolarov rendszeresen volt középső védő, Fernandinho nem egyszer volt jobb bekk — de volt bal bunkó is —. Sagna is volt egy meccs erejéig centerhalf (meg egyszer bal oldali védőnek lett becserélve).

Navas is egy sorral hátrébb csúszott az idény végére — és végre normális teljesítményt nyújtott a búcsúja előtt —. Látható, hogy a kapuskérdés mellett a védelem gatyába rázása Guardiola egyik legégetőbb feladata. Elsősorban a szélső védők terén várható totális változás — nem mintha középen minden rendben lett volna. Ahogy fentebb is írtam, Aleks sokszor megfordult itt — nem is égett le —, Stones viszont többször volt bizonytalan — majd megsérült —, de az idény végére csak összeállt egy fasza kettős hátul. Otamendi volt a legkiegyensúlyozottabb (nem a legjobb!) teljesítményt nyújtó játékos az egész csapatban, majd Kompany is visszatért halottaiból és a kapitány olyat hozott, amilyet évek óta nem láttunk tőle.

Szóval a szélső hátvéd kérdés az égető (de senki sem lepődne meg, ha jönne valaki iközépre is). Az első érkező a hiányposztra — úgy fest — Dani Alves lesz. Aztán még Benjamin Mendy, Ryan Bertrand és Kyle Walker neve forog erőteljesen. Karajos lenne, ha mind jönnének.

Az idény meccse:

Azt hiszem egyértelműen a Monaco elleni bl meccs. Oké, a továbbjutás nem sikerült, de ez az este paradés volt.

A szezon góljai:

Volt pár szépség, itt a tíz legfaszább:

A szezon gól/assziszt számai:

Merre tovább?

— az eddigi távozók:

Zabaleta, Caballero, Navas, Sagna, Clichy (ingyen).

Bersant Celina az Ipswich Townba, Angus Gunn a Norwichban, Ashley Smith-Brown a Heartsban játszik egy szezont.

A Bredához pedig egy egész kontingens kerül kölcsönbe a 2017/18-as szezonban. Név szerint: Manu García, Thierry Ambrose, Paolo Fernandes, Angelino és Pablo Marí.

Anthony Cáceres és Luke Brattan marad Melbourneben, Agyiri Valarengában, Yangel Herrera pedig New Yokban.

Enes Ünal a Villarreal-ba szerződött, Mooy-t pedig megvette végleg a Huddersfiled. Kb. 20 millió font plusz kettőjükért.

— az eddigi érkezők

Bernardo Silva a Monacóból, Ederson Moraes pedig a Benficától lett elszipkázva. 70+ millió a kettőjükért kipengetett pénz.

— kik mehetnek?

Hart, Bravo, Nolito, Mangala, Nasri, Rubén Sobrino, Zincsenkó, Bruno Zuculini, Bony, Marlos Moreno.

Nagyjából 70+ milliót remélnek értük — azaz annyit, amennyi eddig elfolyt — azaz maradna még 200 elverendő mihály (meg az apró).

bs.jpg

A home grown kérdés is felmerülhet, joggal. Clichy elment, Iheanacho és Hart estleges távozásával jelentősen csökkenhet a hazai/saját nevelésű játékosok száma (főleg ha Delph is lép), remélem Robertsre számít majd Pep.

A legnagyobb lufi idén Alexis Sanchez leigazolása, még mindig terítéken van, kíváncsian várjuk a fejleményeket. Az Arsenal ászán és fent taglalt védőkön kívül — egyelőre — nincs forró vonal senkivel mással.

Viszont felröppent egy érdekes hír, mégpedig a tavalyi újramelegítése, az hogy Benjamin Garré-t (á' la Barca és a két madridi óriás). Állítólag a CAS tárgyalni fogja az ügyet. Meglássuk.

A következő szezontól olyan új pénzügyi rendelkezés lép életbe, hogy a csapat bérkerete nem haladhatja hét millióval a 2016/17-es idény számait, viszont a 2012/13-as számokat sem lépheti túl tizenkilenc millióval.

Ezt be tudja tartani a klub, az ffp-vel sem lesz gond. A rekord magas bevételek mellett lesz még eladás, Yaya is belement, hogy megvágják a fizetését — na meg az eddig távozottak között is voltak szép bérek —.

Az előző idény elment egy kicsit, most meg (eddig) minden szép.

Az alapozás 10-én kezdődik, aztán irány az U.S.A., ahol a ManUtd (júli 20.), a Real Madrid (júli 26.) és a Spurs (júli 29.) lesz az ellenfél.

A bajnoki start pontos menetrendje, mind tv-s meccs:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr6412645253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása