Egy hét, hat gól

2018. március 03. 15:00 - mgyuri

Egy hét, ez idő alatt kétszer elkapva az Arsenal. Egy hét alatt kétszer úgy lett elkalapálva — simán — az Arsenal, hogy a City nem pörgött fel túl magas fordulatszámra.

arsenal_v_manchester_city_premier_league_estaps.jpg

Pompázatos erődemonstráció, tökéletes eredmény Guardiola századik tétmeccsén, amelyet a City kispadján töltött.

A különbség a Manchester City és az Arsenal között: öt hellyel előrébb a tabellán. Harminc pont előny. Ötvennel jobb gólarány. Tizeneggyel több győzelem. Nyolccal kevesebb vereség. Másik liga.

Nem tudom, valahogy többet vártam tőlük. A kupadöntőn nem voltak reménytelenül rosszak, csak minden kijött aminek ki kellett jönnie. Nálunk pozitív, náluk negatív irányban. Az, hogy kétszer egymás után úgy gyepáljuk el Észak-London büszkeségét, hogy igazából nem is fejtett ki túl sok erőt a csapat. Megalázó.

Hiába volt zord az idő Londonban, azt lehetett már délután tudni, hogy lesz meccs. A pályamunkások letakarították a játékteret (utólag biztos azt gondolják, hogy kár volt...), nagy melóval szinte tökéletessé varázsolták az Emriates gyepét (és kékre húzták a vonalakat, köszi, srácok), szóval az idő nem lehetett kifogás, mégis sokan távol maradtak. Az Arsenal szerint 58.000+ jegyet adtak el. Nem tudom mi a rosszabb, ha hazudnak, vagy sokaknak volt jegyük, de nem mentek ki a meccsre...

Wenger eszközölt néhány változtatást. Cech visszakerült a kapuba, Sead Kolasinac most kezdett, mivel Monreal nem épült fel. Wilshere sem játszott, a kupadöntőt a korábbi MU-s szereplés miatt kihagyó Mhitarjan kapott helyet a kezdőben.

arsenal_v_manchester_city_premier_league_tipikus.jpg

A fő változás, hogy visszatért a négy védős rendszer (erőteljes Ramsey támogatással a középpályán), az egyéni hibák ellenére pedig működött a három (öt) védős a taktika a Wembley-ben, így most ez nem igazán volt jó húzás.

A City-nél Fernandinho hiányában Gündogan lépett a brazil helyére, Sterlingre még mindig nem számíthat Pep, így most Bernardo személyében igazi szélső volt a pályán a jobb szélen, a túloldalt pedig Sané zakatolt. Középen De Bruyne kissé, Silva inkább balra húzódva játszott.

Hátul visszakerült a kapuba Ederson, de a védelem változatlan maradt. Érthető. Annyira jók voltak vasárnap, hogy nem volt miért változtatni.

Elől pedig Agüero kezdett.

arsenal_v_manchester_city_premier_league_gazolas.jpg

A kezdősípszó előtt Wenger megvárta Guardiolát a játékoskijárónál, néhány jelentőségteljesnek tűnő mondatot intézett hozzá. Kíváncsi lennék mit mondott.

Talán ennek is köszönhető, hogy Pep szó szerint a szélnek eresztette a jegyzeteit, néhány lapon a játékosok gyalogoltak keresztül a pályán.

Egy veszélyesnek mondható hazai támadással indult az első félidő, a nyolcadik percben Ramsey beadása után Kompany-ról veszélyesen Edersonra vágódott a labda, aki nem tudta megfogni, a kipattanót szerencsére Edi gyorsan felkapta a berobbanó Welbeck elől.

A 15. percben Sané varázsolt, és csinált hülyét a teljes Arsenal védelemből, a tizenhatosnál lepasszolta Bernardónak a labdát, aki nagyon simán rázta le Kolasinacot,  Mhitarjan csak immel-ámmal lépett ki rá, Siva 2.0-át ez nem zavarta, szenzációs gólt tekert be Cech kapujába. 1:0.

Ez volt a 80. bajnoki gól. Tavaly ennyivel zárták a szezont a srácok.

A középkezdés után egy szabadrúgás, majd egy tizenhatoson belül leadott Ramsey lövés mutatta, hogy még a pályán vannak.

A 27. percben Otamenditől indult hátul a támadás, Danilo-Silva-Sané volt a labda útja, Leroy megint hülyítette egy kicsit a hazaiak jobb oldalát, a tizenhatosnál Agüerónak adta a lasztit, Kun passzolta tovább Silvának, aki csodás mozdulattal vette át a labdát, ezzel Bellerín azonnal hátrányba került, Merlin estében az ötös vonalánál megküldte a labdát, Cechnek esélye sem volt. 2:0. Gyönyörű gól.

A 33. percben egy újabb akció indult a City védekező harmadából, tökéletes támadás, melynek végén De Bruyne adta ki a labdát a jobb oldalon felfutó Walker elé, aki tette is középre, érkezett (üresen!) Sané, Leroy pedig egy finom mozdulattal passzolta el az eldőlő Cech mellett a lasztit. 3:0.

Hat lövés ment a kapujukra az előző meccsen és ezen, hat gólt kaptak. Hatékony.

Az Arsenal soha nem kapott a Premier League-ben otthon három gólt az első félidőben. Most összejött. Ez volt idén a hetedik vereségük (zsinórban a harmadik), pedig még csak március eleje van.

A 39. percben Agüero nem tudta irányítani De Bruyne labdáját, de még így is veszélyes volt, Cechről kipattant, de takarítottak a védők.

A City részéről kb. ennyi volt a meccs.

Már csak Edersonnak voltak nagy pillanatai. A szünet után Xhaka távoli lövését védte, majd (miután Otamendi tök feleslegesen lerúgta Mhitarjan-t) védte Aubameyang tizenegyesét. 

Tizenegy maradt ki a City ellen megítélt legutóbbi húsz büntetőből. Brutál.

Az amúgy sem sok Arsenal szurkoló szépen kezdett fogyatkozni. A vendégszektort megtöltő háromezer City szurker pedig ilyen kedves szövegű dalokat énekelt:

"There's only one Arsene Wenger" "Arsene Wenger, we want you to stay again"

A hazaiak nem tudtak mit csinálni, a City masszív, nehezen áthatolható vonalat húzott a csapat a középpályára, de nem szakadtak meg, már csak egy szép Agüero lövés jutott a végéig.

arsenal_v_manchester_city_premier_league_gudjab.jpg

A 72. percben le kellett hozni Walkert egy kisebb húzódás miatt (még nem tudni, hogy rendben lesz-e a Chelsea ellen), jött Zincsenko, aki ment balra, Danilo pedig jobbra.

A nagy meglepetés Yaya feltűnése volt, már két hónapja nem láttuk az óriást. Touré Agüerót váltotta. A 87. percben Jesus is beállt Silva helyett, úgy hiszem a Basel ellen már kezdeni is fog Gabi. Wenger nem cserélt, hát ez sem sugárzott valami határozott erőt.

Nehéz megmondani ki volt a legjobb. Ederson, vagy a visszatérése után az első tökéletes meccsét játszó Sané. De kb. mindenki nagyon jó teljesítményt hozott.

Ez volt Pep századik meccse a City kispadján (71 győzelem... oké, kettő ebből 'csak' büntetők után), csak Agüero 200. gólja hiányzott a pompához.

Tizenhat pont előny, tíz forduló van hátra. Lassan matematikailag is eldől.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr7913712170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BenErdelyi 2018.03.04. 14:32:42

Nagyon jo csapatotok van sracok - jovore ha mi nyerjuk a banjoksagot nincs harag? #YNWA

mgyuri · http://monophonics.tumblr.com/ 2018.03.04. 20:09:51

@BenErdelyi: ez a jövőre mi jövünk rég 'pool szlogen, egyszer be fog jönni, de reménykedünk, hogy nem :D