Manchester City és Guardiola, avagy a bukott klub bukott edzővel

2019. július 12. 12:00 - martínez1698

Újra itt vagyunk, a múlt heti átigazolási poszt után most jöhet egy újabb, az örök aktuális témáról.

image001.jpg

Kopasz kókler?

Igen, tényleg vannak, akik így gondolják ezt. A közösségi oldalakat és a különböző fórumokat böngészve temérdek hasonló lényegű megjegyzésre bukkanhatunk. Különösen nagy divatja volt az effajta kijelentéseknek a Spurs elleni BL párharc után. De miről is lenne itt szó? Miért gondolja valaki ezt? Ennek járunk most utána.

Több vagonnyi (szigorúan) arab pénz

Öööm, ez teljesen igaz. Nem is kötnék bele. De abba már igen, hogy mi lett az eredménye. 2005 őszén az aktuális FIFA játékkal nyertem először komolyabb betekintést a futball világába. Ekkortájt a Manchester City egy átlagos angol középcsapat volt, amely meglehetősen furcsa stratégiával ugyan (kiöregedő sztárok begyűjtése), de stabilizálta magát az első osztályban. A 2008-as tőkeinjektálás utáni röpke 10 év alatt ebből a „semmilyen” csapatból Európa egyik elitklubjává vált.

Nem ment persze minden zökkenőmentesen. Bőven akadtak olyan igazolások, akik finoman szólva nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Azonban lassan, de biztosan megindult a City előre, kitörve a több évtizedes sötétségből.

2011 tavaszára régen látott események történtek. Az égszínkék csapat egészen a dobogó legalsó fokáig repült, vagy ami még ennél is nagyobb szenzáció volt: sikerült megnyerni az FA kupát. Ebben nagy segítség volt, hogy a vezetőség tanult az elmúlt pár év hibáiból, és úgy döntött, hogy ha már az anyagi lehetőségek adottak, akkor megpróbálnak ésszel igazolni.

És így is volt. 2010 nyarán érkezett David Silva, Yaya Touré, Balotelli, Milner és Kolarov, valamint később a tél folyamán csatlakozott a Wolfsburggal bajnoki címet szerző Dzeko is. Ennek lett az eredménye kupagyőzelem és a dobogó. Itt el is helyezhetünk egy forduló pontot. Ettől az évtől vált a Manchester City angol top csapattá.

Az évek teltek, a fontmilliók pedig mentek. Újabb nagyon fontos játékosok érkeztek, mint például Agüero, Fernandinho, vagy Nasri. Meglett az első, majd két évvel később a második bajnoki cím is több évtizedet követően. A City még mindig jó irányba haladt.

A Pellegrini-éra második évében viszont valami megtört. Az bajnoki címvédő árnyéka volt önmagának. A srácok kicsit kevésbé vették komolyan a meccseket és jöttek a botlások. És volt egy nagyon erős Chelsea is. A második hely így is meglett, de a következő év még rosszabb lett.

Habár jól indult a szezon, nagyon hamar nagyon mélyre süllyedtünk. Voltak olyan meccsek, amikor úgy tűnt mindenki csak azt várja, hogy vége legyen a meccsnek és megkapja a fizetését. Teljesen hitehagyottá vált az egész csapat és év végén a negyedik helyért is kaparni kellett. Azonban a BL-ben kitettek magukért, és egészen az elődöntőig meneteltek, valamint a ligakupát is begyűjtötték a ’pool elől.

Kívülről úgy tűnt, hogy a chilei elvesztette az öltözőt és többé már nem „parancsol” senkinek. Azonban az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ekkoriban kezdtek egyre hangosabbak lenni a pletykák, mely szerint PepGuardiola Manchesterbe tart. Nem sokkal később – még jócskán a szezon közben – be is jelentették a váltást. Ez nyilván nem tett jót a csapatnak, mindenki csak a szezon végét várta.

Egy másik nagyon fontos tényező, amely a gyengébb teljesítményhez vezetett, a kevésbé jó igazolások voltak. Persze sikerült olyan játékosokat igazolni, mint De Bruyne vagy Sterling, de ekkoriban kerültek olyan legendák is a csapathoz, mint Fernando, Eliaquim Mangala, vagy mindenki kedvence, a rettenthetetlen Wilfried Bony.

Azonban a segítség a legjobbkor jött. Ahogy már említettem, Pep Guardiola végre megérkezett, beteljesítve egy évekkel korábban elkezdett projektet. A katalán első évében még csak felmérte a csapatot, majd egy évvel később nagytakarítást végzett. Gyakorlatilag a fél keretet elküldte. Távozott Navas, Zabaleta, Sagna, Clichy, Kolarov, Hart, Caballero, Nasri, Navas, Bony, Fernando és helyettük olyan minőségi játékosok érkeztek, mint Ederson, Walker, Mendy, Danilo, Bernardo és Laporte. A 30 feletti játékosokat tehát fiatal, húszas éveik elején járó emberekkel sikerült pótolni, akiket már az első perctől bele lehetett nevelni a Guardiola iskolába.

Ezt nevezném én újabb forduló pontnak. Itt vált a City európai top csapattá. Nyilván ennek ára is volt. Egészen pontosan 200-nál is több milliónyi font. Óriási összeg, de ennek az eredménye, hogy a City az elmúlt két szezonban 6 trófeát tudott nyerni, gyakorlatilag minden létező angol rekordot megdöntve.

image002.png

 Igazolásokra költött összeg szezononként. Jól látszik, hogy ezek a „szintlépések” mivel is jártak…

Ahogy már említettem, nem minden igazolás jött be. Ráadásul nem minden drága igazolás jött be. De ez a jelenség ugyanúgy jelen van minden komolyabb csapat háza táján, különösen ott, ahol a folyamatos és gyors fejlődés a cél.

Természetesen az összességében több, mint egy milliárd font csak egy összetevője volt az átalakulásnak. Ehhez kellett egy nagyon olajozottan(haha) működő vezetőség és egy olyan edző, aki igenis képes látványos eredményeket elérni, ha szabad kezet kap.

Arról nem is beszélve, hogy az igazolásokon kívül mibe fektettek bele rengeteget a tulajdonosok. Ma már a világ egyik legmodernebb edzőközpontja és akadémiája is Manchesterben van. Rengeteg figyelmet fordítanak a közösségépítésre. Rendezvények, családi napok stb. Ha valaki kicsit képben van a videó megosztókon, akkor az tudja, hogy a City-é az egyik legjobb YT csatorna. Nem véletlenül. Ha pedig a hétköznapok oldaláról közelítjük meg a témát, akkor ez a projekt egy egész városrészt mentett meg az enyészettől.

Nulla Bajnokok Ligája győzelem

Ha egy City-vel nem szimpatizáló szurkoló, vagy egy-két „szakértő” valami nagyot akar mondani, akkor kerül elő ez a bölcs mondat, amely úgy működik, mint egy kártyapakliban a legerősebb lap, ami mindent üt.

Tehát a City megbukott, mert nincs Bajnokok Ligája győzelme. A hangsúly itt inkább a nemzetközi kupasikeren van, bár jobban belegondolva nem hiszem, hogy egy Európa Liga győzelem „kiengesztelné” az ellendrukkereket.

Az előző pontban kifejtettem, hogy mikortól is vehető igazán komolyan a csapat, mint európai nagyfiú. Nos, amióta ez megtörtént kettő szezon telt el. Ebből a kettőből eddig egyszer sem sikerült megnyerni a BL-t. Azonban, ha valaki felhozza ezt a nulla BL-es érvet, akkor automatikusan úgy veszi, hogy 2008 óta még nem sikerült egyszer sem. Őszintén szólva teljesen egyetértek velük és nem is értem, hogy a Dunne – Ireland – Sturridge tengellyel felálló City miért nem tudott BL-t nyerni 2009 tavaszán úgy, hogy egyébként az UEFA Kupában indult. Pedig már volt egy zsák pénzük is hozzá.

Komolyra fordítva a szót, Guardiola érkezéséig egyáltalán nem volt reális esélye a Citynek BL győzelemre az akkortájt csúcson lévő spanyol csapatok között. A történethez az is hozzá tartozik, hogy sokszor a sorsolás is kedvezőtlenül jött ki abból a szempontból, hogy kétszer is sikerült találkozni a Barcelonával már a nyolcaddöntőben. Mindezek ellenére a csapat hozta a kötelezőt, ami a BL részvételt illeti. 2012 óta minden évben ott volt a csoportkörben, 2013 óta pedig mindig sikerült bejutni a legjobb 16 közé. Ezt a Big 6 több tagja nem igazán mondhatja el magáról ebben az időszakban.

image003.png

Az elmúlt évek BL szereplései.

Ha az előző két szezont nézzük, ahol reális esély volt a végső győzelemre, akkor mind a kétszer egy abszolút ki-ki meccsen maradtunk alul. Most a Spurs ellen pár centiméteren, illetve a VAR-on múlt minden, tavaly pedig a VAR nemléte vett el tőlünk minden maradék esélyt a fordításra.

Ezek alapján kicsit korainak érzem még a BL győzelem hiányát, mint „buktató” tényezőt a csapat megítélésében. Amennyiben mondjuk, 10 év múlva sem jön össze, akkor már el lehetne gondolkodni azon, hogy valami nincs rendben, de ehhez még nagyon korán van.

FunFact: sokan nem tudják, de a Citynek van nemzetközi kupagyőzelme, még egy KEK siker 1970-ből

Guardiola a katalán trió nélkül nem ér semmit

Na ne, ez most komoly?

De vegyük komolyan! Kezdjük onnan, hogy a Barcelona a 2006-os BL siker után kicsit szétcsúszott. A következő két szezonban nem sikerült bajnokságot sem nyerni, ráadásul még a legendásan jó szezont futó Villarreal is beelőzte őket egyszer.

Ekkor lépett a színpadra Pep és kezdésként közölte a világ akkor talán legjobb játékosával, az Aranylabdás Ronaldinho-val, hogy oké, rendben, nagyon jó vagy, meg minden, de most már építenénk egy csapatot is, ha nem baj. És így is lett. A szezon végén tripláztak a katalánok.

Erre mondhatja egy anti-Guardiola drukker, hogy szerencse, egyszer előfordulhat. Két évvel később ismét egy triplázás egy lehengerlő szezon végén. Szurkolói vélemény: Messivel, Xavival és Iniesteval bárki megcsinálta volna…

Ugyan már!

A legviccesebb az egészben, hogy pontosan Guardiola az az edző, akinek ha az egyik csapatának játékáról mutatunk egy 5 perces videót egy szurkolónak, aki tényleg csak felületesen van képben a foci taktikai részével, akkor egyből rávágja, hogy ez a tiki-taka, ezt a gvárdiólá / gvárdióláféle barcelona csinálta.

Egy másik nagyon fontos szempont Pep megítélésben a játékosok „nevelése”. Mindenki tudja róla, hogy ha valakiben meglátja a tehetséget és a lehetőséget, akkor azt ki is hozza az adott játékosból. Az egyik legkiválóbb példa erre Raheem Sterling esete, aki pár év alatt egy mindenki által kinevetett fura futású gyerekből odáig jutott, hogy ma már nemcsak a csapat, de a világ legjobb játékosai közé sorolhatjuk.

Egyáltalán nem fél meghúzni a váratlan. Bármikor képes egy fontos meccs előtt kulcsjátékosai természetes pozícióját teljesen megváltoztatni. Így lett például Yaya Touré középhátvéd egy BL döntőben, vagy Laporte balhátvéd a Liverpool ellen. De nem gond az se, ha egy támadó középpályást kell éppen balbekké alakítania (Zincsenko). Nem utolsó sorban a kész áruval is jól bánik. Nézzük csak meg mit művelt Kevinnel mióta itt van.

Zárásként hasonlítsuk össze a mai Manchester Cityt, azzal, ami mondjuk 6-7 éve volt, amikor újra Anglia trónjára került. Érezzük a különbséget? Azt, hogy mi a különbség csapat és CSAPAT között?

Mára ott tartunk, hogy 6 gólt rúgunk egy FA-kupa döntőben, két bajnoki szezon alatt 198 pontot szerzünk, idén pedig az összes angol trófea mellett 169 gólt szereztünk…A határ a csillagos ég, és ezzel mindenki tisztában van Manchester kék oldalán.

Persze olyan sosem lesz, hogy egy csapatot minden ember szeressen. Különösen igaz ez az olyan klubokra, amelyekre úgy tekintenek, mint a nagy csúnya gazdag gyerekre, aki nemcsak jobb játékokkal játszik, de még el is veszi másokét.

Ennek az irománynak sem az a célja, hogy megmagyarázzam, miért hiper-szuper-ultra király a Manchester City, csupán egyfajta reakció arra a sok zsigerből érkező butaságra, ami legtöbbször elhangzik.

Van még kérdés? … Fourmidables!

Ezt is csak a szél fújta össze…

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr3314940390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pic 2019.07.14. 14:35:25

Nem vagyok focirajongó, felületesen követem a foci világát, így szakmailag nem szeretnék véleményezni. (Nem is tudok :D )

"Civilként" viszont tetszett az írás, megragadott. Látszik, hogy a poszter átgondolta, megcsócsálta a témát mielőtt feldobta a netre. Ez értékelendő.
Egyetlen észrevételem lenne csak. Legközelebb kérlek figyelj arra, hogy ne keverd stílust.
Egyik pillanatban próbálsz távolságot tartani és objektíven nézni, elemezni a csapatot és azt mondod: "Ők így, ők úgy, stb"
Aztán egy bekezdéssel lejjebb átmész rajongóba és onnantól kezdve "Mi így, mi úgy és hajrá, stb".

Nekem egyikkel sincs semmi gondom és szerintem másnak sem, mindkettőt jó olvasni. Viszont keverni nem jó, bezavar az összképbe.

További sok, szép posztot kívánok.