Hogyan kapj ki egy papíron gyengébb ellenféltől

2019. szeptember 16. 13:00 - martínez1698

Norwich City - Manchester City 3:2. Nehéz mit írni erről, de azért teszünk egy próbát.

image001_3.jpg

A '19/20-as szezon meccseinek elemzésébe egy huszárvágással az ötödik fordulóban kapcsolódunk be. Az első 4 meccsről nem csak tervben, de folyamatban is van egy poszt, melynek megjelenése csak szabadidő kérdése.

A szeptemberi válogatott szünet után a Carrow Road-ra utazott a csapat, ahol az újonc Norwich City volt az ellenfél. A Daniel Farke által vezetett kanárikról az eddigi meccsek alapján már kialakulhatott egyfajta vélemény a szurkolókban, mely szerint egy nagyon szimpatikus kiscsapat a Norwich, aki a képességeihez mérten igyekszik minél látványosabb támadófocit játszani, de ez nem biztos, hogy elég lesz a Premier League-ben.

Ezzel szemben a City rombolt az eddigi bajnoki meccsein, és még a Spurs elleni döntetlen ellenére is elmondható, hogy dominálta a mérkőzéseket. Azonban a Norwich ellen mégis más volt a helyzet, mint amit az előjelek megjósoltak volna, és egy pörgős, izgalmas meccsen hazai siker született.

Hogy mi lehet ennek az oka? Megmagyarázhatnánk egyszerűen azzal, hogy ez egy rossz nap volt, amivel egyébként nem járnánk nagyon messze az igazságtól, de most nem ússzuk meg ennyivel.

Kezdő: Ederson – Walker, Stones, Otamendi, Zincsenko – Gündogan, Rodri, David Silva – Bernardo, Agüero, Sterling

image003_2.jpg

Becsüld alá az ellenfeled

Már a kezdőcsapatok kihirdetése előtt tudni lehetett, hogy a hazai oldalon több kulcsember hiányozni fog. Ez, valamint az egyébként is fennálló minőségbeli különbség a két csapat közt egyre inkább a City oldalára billentette az esélyeket. Ezeket mérlegelve talán nem is volt annyira meglepő, hogy a bombaformában lévő De Bruyne nem került a kezdőbe.

Viszont alábecslés alatt nem éppen a rotált kezdőre gondoltam. Sokkal inkább arra, hogy ez a City egyszerűen nem vette komolyan az ellenfelét. Hiába villogott a Norwich szebbnél szebb labdakihozatalokkal, hiába volt ott remek példának a nyitófordulós Liverpool elleni meccsük, ahol a magas nyomás alatt hibát hibára halmoztak, a City presszingje koránt sem volt olyan intenzív, hogy bármilyen zavart keltsen a hazai játékosokban.

Az első félidőben Krul-t szinte alig támadták le, kényelmesen passzolhatott a segítségére érkező hátvédeknek. Ha vendég részről valamelyest emelkedett a nyomás, akkor pedig látványos és gyors játékkal játszották át nemcsak az első, de sokszor a City második vonalát is.

Az első kapott gólnál is mintha nem igazán vették volna komolyan a Norwich játékosait. Persze ebben a területvédős variációban benne vannak az ilyen gólok, de nagyon nem nézett ki jól. Túl egyszerűnek tűnt kívülről.

Kövess el minél több egyéni hibát

Noha a már említett első találatnál nagyon nehéz egy embert kikiáltani bűnösnek, akadt bőven más olyan szituáció, ahol sokkal egyértelműbb volt a helyzet. Ám mielőtt rátérnék a másik két kapott gólra, és az őket okozó bűnösökre, hagy következzen pár mondat Zincsenkóról, aki – meglepő módon, de – számomra messze a leggyengébb teljesítményt nyújtotta.

Igaz, hogy a hibáiból nem lett gól, vagy komolyabb baj egyik esetben sem, de ez nem menti meg az én szememben. Rengeteg pontatlan átadás, ami még rosszabb, hogy sokszor olyan helyzetben, amikor még csak nyomás sem volt rajta. Sokszor teljesen indokolatlanul bonyolította túl a játékot, bepróbálkozott emelésekkel, átlátszó cselekkel, beadásokkal. A párharcokban az esetek nagy részében alul maradt, vagy bizonytalan volt. Sándor, ez kevés lesz ide!

Na, de nem rá akarom húzni a vizes lepedőt. Nézzük csak meg mi történt a második Norwich gólnál, és próbáljuk meg közösen kitalálni, hogy mire gondolhatott Walker, amikor méterekkel maradt a felálló védelem mögött, tálcán kínálva a ziccert. Az egészben az a legszebb, hogy a beragadás ellenére is volt még esélye arra, hogy elhárítsa a veszélyt, de ahelyett, hogy letámadta volna Pukki-t, megállt félúton közte és Cantwell között, ami így esélyt nyújtott a finnek arra, hogy előkészítse a második hazai gólt.

image005_3.jpg

A legszebb maradt a végére. Otamendi alakítása engem Pep első szezonjára, vagy az az előtt szezonokra emlékeztetett. Akkoriban gyakran előfordultak az ilyenek. A gól utáni mutogatásából én arra következtetek, hogy Stones nem szólt neki, hogy le fogják támadni, de ez nem mentség.

Ne lőj kapura

Már az első félidő derekán felmerült bennem a gondolat, hogy mi lehetne a megoldás ez ellen a betömörülő Norwich védelem ellen. A válasz egyértelműnek tűnt, távolról próbálkozni. Többször előfordult az első 45 percben, hogy Silva, vagy Gündogan 15-20 méterre a kaputól jó lövőhelyzetben inkább passzolt, megpróbált egy kényszerítőt, vagy kitette szélre a labdát. Ha már szóba került Ilkay, akkor ő is becsületesen versenyben volt a leggyengébb teljesítményért harcoló játékosok közt. Gyakorlatilag észrevehetetlen volt.

A hosszabbításban Agüero fejelte be a szépítő gólt, Bernardo találta meg egy kiváló beadással. Akkor úgy állt, hogy az idei szezonban az argentin mind a hét kapura tartó próbálkozásából gólt szerzett. Hihetetlen.

image007_1.jpg

A második félidőre már jóval több és komolyabb helyzete adódott a City-nek, de nem igazán könnyítették meg a srácok saját maguk dolgát. Agüero és Jesus is számtalan szituációban vállalt be még egy-két cselt ahelyett, hogy lőtt volna, mindezt 10 méterre a kaputól. Nyilván nagyon nehéz helyzetben voltak a tömörülő Norwich védők miatt, de abból sosem lesz gól, ha csak tologatják a labdát.

Az első komolyabb távoli próbálkozás pedig be is akadt, Rodri szerezte meg első gólját Angliában. De ez csak egy kis reményre volt elég, semmi több. A spanyol egyébként nálam a legjobb City játékos volt. Remekül fedezte a labdát, felvállalva a fizikai párharcokat a Norwich középpályásaival, a gól csak pont volt az i-re.

A héten Ukrajnába utazik a csapat, ahol megkezdődik az idei BL szezon. Az ellenfél a Sahtar Doneck lesz. Hmm, mintha már hallottam volna ezt a párosítást az elmúlt években. Jaa, hogy idén zsinórban harmadszor került egy csoportba a két csapat. Szerintem már a játékosok is unják.

Kérdés lehet, hogy Cancelo megkapja-e végre a lehetőséget az előző hetekben kicsit széteső Walker helyett. Meglátjuk. Folytatás szerda este.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr8415097210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.