Kis siker, nagy pofon

2019. október 17. 16:00 - mgyuri

Két hasonló felfogású csapat érkezett legutóbb az Eastlandsre. Hasonló volt a céljuk: valahogy pontot szerezni. 

szupi7.jpg

Nagy különbség, hogy egy Premier League középcsapat sokkal combosabb ellenfél, mint egy kelet-európai bajnok, így hiába a hasonló munkamódszer, ami az egyiknél siker, a másiknál kudarc.

A Wolves sikere a Guardiola éra egyik legnagyobb pofára esése.

A Zágráb otthon az első bl fordulóban irtózatosan nagy pofont mért az Atalanrára (aztán a pofon utána földön rugdalták az olaszokat), de akkora volt az a pofon, hogy szerintem még ők sem számítottak, hogy ekkorára sikerül.

Az olaszok gondolhatták, hogy majd otthon meglesznek az ukránok. De nemhogy a győzelem, pontot sem tudnak szerezni. Mivel az Atalanta-Doneck a manchesteri meccs előtt véget ért, a horvátok annak az eredménynek a tudatában arra bazíroztak, hogy ha Manchesterben valahogy összeerőlködik az egy pontot, akkor tökéletes lehetőségük lesz a következő két meccsükön: a Doneck ellen oda-vissza akár meg is lehet a továbbjutásuk.

Ennek a gonosz kis tervnek megvalósításához úgy kezdtek neki, hogy volt két szélső hátvéd, három középső védő (less rá, Kévin Théophile-Catherine hőtérképe első pillantásra olyan, mintha ő lenne a kapus), három védekező középpályás és két 'támadó' (támadók, persze, Petkovic pl. több időt a saját térfelén, mint ideát). Ennyi, ez volt a cél.

Nem jött be.

manchester-city-2-0-win-over-dinamo-zagreb.jpg

Bementek a vágóhídra, tudták hol vannak, úgy is viselkedettek. Nem akarták, de végigvezették őket a folyosón, próbálták húzni az időt, de jött az elkerülhetetlen: lesújtott a bárd. 

Nem tudtam elvonatkoztatni, ezt a csapatot alig két hónapja láttam Pesten. A zágrábi 1:1 után sokan várták a csodát, de csak a 0:4 jött.

Az ország kedvenc kommentátora az ország kedvenc sportcsatornáján szinte sértetten közvetítette a zágrábiak Rosenborg elleni selejtezőjét, kvázi sugallva, hogy nekünk lenne ott a helyünk. Hát, ezt a meccset látva elképzelni sem nehéz, hogy mihez kezdene a magyar bajnok az Etihadban.

Pedig a City sem a szezon formájában tündökölt, nagyon nem. 

A meccs eleje a puskapor durrogtatásáról szólt, Bernardo és David Silva, na és persze Agüero lehetett volna pontosabb és akkor hamarabb megvan az előny. Gündogan sorsa meg a jelek szerint az mostanában, hogy 0:0-nál a felsőlécet találja el.

pxl_011019_26263991_1a8bf028-47b7-486b-86ee-c9011e5a6040.jpg

A kapufa után esett meg a vendégek egyetlen helyzete, perszehogy (az egyetlen) szöglet után. Nemigen emlékszem hirtelen olyan ellenfélre, amelyiknek 0.1 állt az xG-je mellett.

A nyomás nem volt hatalmas a Zágrábon, de szépen fel lettek őrölve.

A leggyengébb láncszem (Bernardo) le, Sterling be. Ez akkora cheat Peptől, hogy vége is a horvát álmoknak.

A sokadik szélről érkező beadás, jóhogy Raheem érkezik, 1:0. Ez a gyors, szokásos háromszögeket megjáró akció már sokk a vendégeknek. 

man-city-dinamo-zagreb-011019t.jpg

A hátralévő időben lehet gyakorolni a különböző támadásvariációkat, kevesebb sikerrel. 

A végén csak 2:0 lett hála Fodennek a 95. percben (a 91-ben ment be Merlin helyett). Sterling labdáját szépen lőtte be látta aki látta. Aki nem ment még aludni, vagy helyben nem sietett, hogy ne legyen tömve a villamos, na az látta. Sajnos többen vannak akik nem látták élőben.

Pep is kitért erre, hogy igazából ez van, ha körbenéz az Eastlandsen kurvára nem a Bajnokok Ligája a prioritás. Amióta Guardiola az edző olyan, a helyieknek totálisan érdektelen csapatok jártak Manchesterben, mint a Steaua, a Borussia Mönchengladbach, a Schalke, a Basel, a Feyenoord, a Lyon, a Hoffenheim, a Doneck (lassan tényleg minden évben) és most a Zágráb.

Erre a meccsre a bajnokihoz képeset töredékáron szórták a jegyeket, olyanoknak jó ez, akik amúgy nem jutnak be az Etihadba, vagy nem telik a drágább zsugára. Így is maradt pár belépő a pénztárakban. De próbálj meg két jegyet egymás mellé venni most az Aston Villa elleni bajnokira.

Szóval van ez a sorozat, amelyre minden kívülálló azt mondja: a legfontosabb lenne most már a City-nek behúzni. Ehhez képest: a klub se jegybevételben, sem egyéb módon (az uefa-tól kapott pénz az eredmények és a tv-s jogdíjak) nem keres annyit, mint a Premier League-ben. A szurkolók meg permanensen kifütyülik a bl himnuszt és látványosan nem kíváncsiak a kontinensről jött (ment) csapatokra.

A csapat pedig? Hát igen. Az edző és a játékosok viszont most már mindennél jobban akarják ezt a trófeát. Eddig úgy fest, ebben a szezonban lassan tényleg elég lesz komolyan csak erre a sorozatra koncentrálni.  

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: 

A bajnoki előtt több dolog is téma volt. Foden. Igen-igen, Phil. Pep szabadkozott is rendesen: tudja, látja, érzi, mindent ért, de hová tolja be a kölköt a csapatba? Időt kért. Foden City szurkoló. Lesz még türelme idén, de ha David Silva távozása után sem lesz helye, az a türelem nem lesz már meg a kis lelkében egy év múlva ilyenkor. 

A hatalmas meglepetés, hogy Cancelo megint kezdett a bl meccs után. Nem is az, hogy kezdett, hanem az, hogy a baloldalon. 

manchester-city-joao-cancelo-woves.jpg

Ezeket a meccseket megelőzően a mikiegérkupában kapott szerepet a kezdőcsapatban, így eddig váratott magára, hogy előbányásszam benito szavait (ha be kell mutatni ki is ő, akkor kár fáradni neked bármivel is) a portugálról, augusztusban kérdeztem a Danilo-pénz-Cancelo deal után:  

Hát, Pepnek tökéletes lesz a csávó. Az biztos ez igazából egy szélső, de a védekezéshez teljesen sügér, ezért engedi el a Juve. Előre a világ legjobb jobbhátvédje, de a saját térfelén szédül.

Van valami halvány sansz, hogy balbunkót faragjon belőle a kopasz? — kérdezem

Van játszott ott is néha, szarul, de ballal is kurva jól ad be, iszonyat rúgótechnikája van. 

Azért kár, hogy elmegy, mert Dani Alves-szintű támadó-védő és azért jó, mert Talapa János-szintű védő-védő.

Csípőből van olyan meccse, amelyik valami miatt nagyon emlékezetes volt?

Szóval akkor itt állunk a nyakunkon Cancelo-val. Egyelőre nem látni, hogy előrébb lenne a szekér vele, mint Danilo-val. Nem, nem fogok sírni, csak ez a Dani+30 milliós deal még nem tűnik az évszázad bizniszének, miközben a védelem közepén akkora rés tátong, mint Cicciolina lábai között '983-ban.
2rj4vnhijui6tizjon4px6q3mm.jpeg

A meccsben az elejétől kezdve benne volt a levegőben, hogy baj lehet. Az 5. percben már Cutrone a kapu felé nyargalt üresen. Tökéletesen megkapott labda a védők vonalában, egy az egyben mehet Edersonra, de csúnyán mellélő. Nem ez volt az első, nem is az utolsó ilyen, csak a célzás lett jobb.

Ezután City helyzet City helyzet után, de komoly ziccer egy sem.

A 19. percben Mahrez kezdte az eladogatást. Riyad olyan eleganciával passzolta el a labdát, ha elől csinálja ezt meg, állva tapsolok. Raúl lépett meg a labdával, a lövésébe Fernandinho lépett bele, az ismétlést újfent Ferna blokkolta, mivel Cutrone egyszerűen mellbe bombázta. 

22. perc. Otamendi passzol rosszul. Raúl Jiménez újra kilép, de olyan töketlen szegényke, hogy elhal a támadás a padlón, alig várta, hogy valaki hozzáérjen egy kicsit (Ferna volt az), már csuklott is össze (pár percre rá hasonló szituban Agüero se tett másképp).

Pörög tovább a verkli, kisebb, nagyobb helyzetek, inkább kisebbek, távoli lövések, miegymás. Egyik sem olyan, amitől nedves lett volna a bugyim.

A második félidőre már Walker nem jön ki. Ő volt a második téma azon a héten. Kyle egyes hírek szerint beteg volt, így nem tudott teljesen felpörögni. A másik oldalról viszont olyan pletykák jöttek, hogy nagyon megviselte, hogy Southgate már második alkalommal nem hívta meg a válogatottba (Prágában és Szófiában is Trippier kezdett, Alexander-Arnold volt a padon). Nem tudom mi volt a nyűgje, de valami volt, ezt lehetett látni.

Zincsenko be, így Cancelo mehetett jobbra. Nem mondom, hogy rossz volt, egy-két olyan labdát adott, ami tényleg remek volt, a jobbszélen azért otthonosabban mozgott.

Folyik tovább a meccs. Megszokott sémák, valami majd csak lesz alapon. Nem nagyon lett.

Illetve a már megszokott felsőléc 0:0-nál. Most nem Gündi, hanem David Silva talált kapuvasat, Merlin egy szép szabadrúgást tekert egy picivel mellé a 67. percben.

Lehet mondani, igen, hogy minden más lett volna ha bemegy. Igen, jó eséllyel így van. De nem ment be, sem ez sem a többi.

A 60. percben egy Mahrez-Bernardo, a 75. percben egy Silva-Jesus csere. Nem jelentettek ők sem megváltást. 

A 80. perc hozta a végzetet. Cancelo rosszul passzolt a Wolves tizenhatosa előtt. Emiatt még nem kéne gólt kapni, de.. De, a helye üres volt, Raúl Jiménez simán végigrohant a pályán, Otamendi megpróbált kiváltani, kár volt, ahogy Ferna is csak kétségbeesetten rohant el a passz mellett, Adama Traoré nem hibázott már. Nagyszerű, remek. 0:1.

sadkun.jpeg

Otamendi mozdulata, ahogy vetődik, ugrik, szerelni próbál, vagy mi az istent akar, emlékezetes marad.

Egyszerűen nem volt elég az, ami kijött a City-ből. Pontatlanság, görcsösség. Ilyen rossz Agüero nem is tudom mikor volt utoljára a pályán. 

Ahogy kedden, szombaton is már bőven benne a ráadásban jött gól. Csak most rossz kapuba. A második gól. Megint egy elhagyott labda a másik tizenhatosnál, amíg a játékosok sértetten hisztiztek, megint végigfutott egy kontra. Megint Raúl Jiménez és megint Traoré. 0:2.

1.7/1.4 volt az xG.

Nem tudom, hogy ez a hét valami őszi fáradtságot hozott a srácokra, de ha ez az impotencia tartós akkor ez nem a végállomás lefelé, hanem csak az első szint egy nagyon mély garázs liftjében.

Igen, a védelem olyan volt, amilyen. Otamendi hibázott, Walker hibázott, Rodri hibázott, Mahrez hibázott. Ferna gyenge volt, Agüero pocsék, a cserék nem értek semmit.

Gyatra formában többen... A védelem felforgatott, Mendy, Laporte, Stones, De Bruyne, Sané sérült, Walkernek valami nyűgje volt. A két hatos egyszerre (Rodri és Gündi) nem sokat ért, előre nem segítettek eléggé, viszont hátul sem voltak. Rodi nem elég jó Ferna pótlék (még), Ferna nem elég jó Laporte pótlék (nem is lesz az).

Októberben el kell engedni a címvédést? Nehéz erre válaszolni, de a szombati bajnoki a Palace a rövidtávú 

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr3315193912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása