SIX and the City

2011. október 23. 22:00 - Kiddo21

Nehéz szavakat találni arra, amit a srácok ma délután letettek az asztalra. Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi gólt rámolunk be a vörösök kapujába... A meccs előtt egyébként bíztam benne, hogy győzhetünk, mert most jóval egységesebb és erősebb csapat benyomását keltjük, mint mondjuk a tavaszi meccsen, de erre szerintem senki sem számított. 1926 után a legnagyobb verést mértük a junájtidre, és megtörtük a 18 hónapja tartó hazai veretlenségüket is. Hajtás után jön az 1-6.

manchester city manchester united derbi összefoglaló premier league

 

Kezdjük rögtön a kezdőcsapattal. Némi meglepetésre (számomra legalábbis) nem került be sem de Jong, sem Nasri. Ott volt viszont az általam idén legtöbbet ostorozott Barry és a remek formában lévő Milner. Balotelli szerepeltetése persze papírforma volt, hiszen ő is top formában van már hetek óta, lehet ezért is tartott tegnap egy kis bemelegítő tűzijátékot otthon... Szóval az első félidő. Ebben a hazaiak uralták a meccset, számos támadást vezettek, amelyekben rendre benne voltak a veszélyes gólhelyzetek lehetősége. Emellett a labdabirtoklási arány is erősen junájtid fölényt mutatott (azt hiszem közel 70-30% oda), a Kompany vezette védelemnek volt is bőven melója. Ennek ellenére mi szereztük meg a vezetést: Milner gurította vissza a labdát Mariónak, aki klasszisokat idéző módon gurította a labdát 15 méterről a kapu bal alsó sarkába.

A gól után akár egalizálni is tudott volna a junájtid, szerencsére Evansmanchester city manchester united derbi összefoglaló premier league elbénázta a hatalmas lehetőséget. A szünetben nem lehettünk nyugodtak, mert bár nálunk volt az előny, a fölényt továbbra is Rooney-ék birtokolták. Aztán körülbelül a 47. percben megtörtént az, ami a meccset döntően befolyásolta: Balotelli lerántásáért abszolút jogosan kiállította Clattenburg Evans-t. Ezután még mintha fellángolt volna a múú, de gólt megint csak mi lőttünk! Újfent Milner és Silva lövetett gólt Balotellivel, majd beköszönt Agüero is (ezt remélem látta Guardiola is). 3-0. Ezen az eredményen még tudott kozmetikázni Fletcher, de utána beindult a henger. A becserélt Dzeko vágott kettőt és még a meccs egyik legjobbja, Silva is szerzett egy gólt, így lett a vége 1-6.

Az egész csapat magas teljesítményt nyújtott (igen, még Barry is), az idei szezon legnagyobb és legemlékezetesebb meccse van mögöttünk, amit még sokáig lehet majd emlegetni. David Silva teljesítménye mellett viszont nem mehetek el szó nélkül. Valami hihetetlen, ahogy játszik ez az ürge... Túlzónak tűnhet, de számomra olyan szerepet tölt be, mint anno az NBA-ben Magic Johnson az LA Lakers mezében. Tapad hozzá a labda, a passzai pedig élményszámba mennek. A meccs statisztikájából kiderül, hogy összesen 93-szor ért labdába, 65 passzából pedig 60(!) volt sikeres, a gólja és gólpassza pedig csak hab volt azon a bizonyos tortán. A tavalyi év toronymagasan legjobb igazolása.

manchester city manchester united derbi összefoglaló premier league

Már a sokadik ehhez hasonló zseniális gólpasszát adta, és ha ő nincs, akkor valószínűleg a Dzeko-Balotelli-Agüero trió sem szerzett volna ennyi gólt. Apropó Balotelli! Zsinórban az ötödik meccsén talált be és eddig üde színfoltja az idénynek. Talán a legfontosabb dupláját szerezte ma pályafutása során, még pedig nem másutt, mint a legnagyobb ellenfél pályáján. Ez azért megsüvegelendő.

Az 1-6-tal öt pontos fórra tettünk szert, ami persze semmit sem jelent a szezon 1/3-nál sem kábé, de azért jó ránézni a tabellára. A Premier League-ben szárnyal a csapat és egyértelműen bejelentkeztünk a bajnoki címért. A megszerezhető 27 pontból 25-öt begyűjtve és +26-os gólkülönbséggel ez nem is lehet vitás. Jó, tudom a szezon előtt nagyobb esélyt adtam a junájtidnek és a cselzinek, ez most azért megváltoztatom arra, hogy ugyanakkora esélyünk van, mint az előbb is említett ellenfeleknek. Mert fontos, hogy ne szálljunk el ettől a sikertől, ma még ünnepelhetünk, de holnaptól már a szerdai Wolves elleni ligakupa meccsre kell koncentrálni. Hosszú a szezon és még hátravannak az olyan meccsek, mint az Arsenal, Chelsea vagy a Liverpool elleni, amiket Fergiék már letudtak...

De addig is ízlelgessük a következő történelmi tényt: 2011. október 23-án a Manchester City 6-1-re verte a junájtidet az Old Traffordon.

manchester city manchester united derbi összefoglaló premier league

manchester city manchester united derbi összefoglaló premier league

Videós összefoglaló:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr525656130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boateng 2011.10.23. 22:48:06

na gondoltam, hogy kemények lesztek, én láttam a meccset, igaz csak a második félidőt, kb enyenrangú felek voltatok, aztán megtudtam, hogy emberelőnyben vagytok, kb a 70 percben, no komment, akkor kezdtem a junájtidnek szurkolni, ki is szoptak mondjuk, de erre verni magatokat, kicsit gáz szvsz

336477 2011.10.23. 23:12:47

Egy City blogon ennyi - ahogy te fogalmaztál - "verés" szerintem belefér. :)

JohnUtaka1 2011.10.24. 01:11:36

Ez a poszt teljesen korrekt, és én mint "junájtid"-drukker mondom ezt.

343429 2011.10.24. 01:33:05

majd kiszoptok a visszavágón, nem eszik olyan forrón:D

343429 2011.10.24. 01:34:48

aztakurva megjelent a kommentem!!! eddig mér nem jelent meg soha? már vagy 3szor írtam régebben? na mind1, jók voltatok nagyon, de a bajnokságban mögöttünk végeztek! GGMU

130885 2011.10.24. 01:47:44

Kemény ez a David silva, tisztára, mint iniesta: simán beviszi 4, 5 ember közé, aztán jön a forintos passz! Történelmi győzelem! Ezzel vége a SAF-érának a vörös ördögöknél! Szép 25-26. év volt!

255720 2011.10.24. 01:48:19

Először is, grat a city-nek! Másodszor, a mai meccs csak annyit igazolt végérvényesen, h a city-t tényleg komolyan kell venni a bajnoki versenyfutásban. A city jó volt, de az 1-6 irreális eredmény: a united egy egész félidőt emberhátrányban játszott plusz a végén naiv módon két ember kivételével mindenki támadott még 1-3-nál is a 90. percben. 1-4 után legkésőbb le kellett volna állni és egy "tisztes" vereséggel kiszállni a partiból. 11 a 11 ellen legutóbb augusztusban az MU nyert úgy, h megfordított kétgólos hátrányt. A united játszott a tabella első 9 helyezettjéből 8 csapattal, a city csak kettővel, igazi rangadójuk a hagyományos "nagycsapatok" (egykori big 4) közül ez volt az első, míg a united már legyőzte az arsenal-t és a chelsea-t és a pool otthonában sem kapott ki. Ha a city lehozza úgy a téli nagy hajtást decemberben, h nem vesztenek pontokat, amikor sorra játsszák majd a rangadókat a pool, az arsenal és a chelsea ellen plusz még a bl-ben is kemény meccseik lesznek, na akkor megemelem a kalapom :) Arról sem szabad megfeledkezni, h a united ennél csak jobb lesz, a city meg ennél jobban aligha fog játszani, mégis ott van a MU lőtávolon belül a második helyen úgy, h hagyományosan erős a tavasza. Persze ez attól még történelmi győzelem a city-nek, de mancini nyilatkozata, tudniillik, h még mindig a MU az nr1. csapat a pl-ben, sok mindent elmond. A city csak akkor bizonyít akármit is, ha megnyeri a bajnokságot és ezt mancini is tudja, nem hiába volt visszafogott a meccs után...

341693 2011.10.24. 08:02:47

A M.City szurkolói biztosan örülnek,ami jogos is.Én is örülnék ha nyert volna az M.United,dehát ez van.Viszont ha nem bírok egy klubot,akkor is le tudom írni a nevét rendesen.

281015 2011.10.24. 08:16:46

ki fog pukkanni ez a city lufi még a tavasz előtt :D

256783 2011.10.24. 08:31:23

Nem túl nagy lelkesedéssel, de gratulálok nektek! Ezt Ferguson nagyon elcseszte, iszonyatosan mérges vagyok rá: Evanst kezdőbe + ilyen középső középpályát kirakni egy ilyen meccsre... Ha Jones kezd (Evans helyett), teljesen másképp alakulhatott volna - habár azt nem állítom, hogy biztosan nem kaptunk volna ki. A másik, amiért még ennél is mérgesebb vagyok, hogy az utolsó pár percre teljesen elvesztette a fejét a védelem, kinyílt, nem koncentrált, nagyon csúfossá tette az egészet. Hogy lehet ilyet csinálni? Azért rohadtul nem mindegy, hogy 1-3, vagy 1-6! Grat mégegyszer, izgalmas szezon lesz... Glory Glory Man. United!

bfgbobo 2011.10.24. 08:39:30

[BenHarding](#578341): persze varjuk Fergie nyakába amikor ugy lett 0-3hogy a city 3X jött át a mi térfelünkre... Aranyérem...max aranyeret kaptok ti ha kezd komolyodni a program

341845 2011.10.24. 08:40:03

Jönnek már a majmok, hogy megmagyarázzák mi-miért történt... Hát persze. Én csak annyit mondok, hogy bár ki fog esni a társaság a BL-ből, azonban tavaszra a City-é lesz a bajnoki cím.

D.Z. 2011.10.24. 08:55:24

Én United szurkoló vagyok kb. 23 éve és csak annyit mondhatok, Gratulálok a Citynek, megérdemelten nyert! Sajnos amikor 11-11-ben játszottunk, a meddő mezőnyfölényen kívül semmiben sem voltunk jobbak! A Unitedből nagyon hiányzik egy David Silva típusú játékos, mert egyszerűen nem tudjuk mit kezdjünk a kapu előtt! Mégegyszer: Gratulálok, de azt is megjegyzem, hogy a bajnokság nem csak egy meccsből áll és a City is lesz hullámvölgybe még!

334219 2011.10.24. 08:56:10

Először is gratulálok a poszt címéhez, szerintem szimplán zseniális. ))) Persze a győzelemhez is, én nem vagyok se MU, se City-szurkoló, pont ezért át tudom érezni, mindkettő tábor lelkiállapotát - azért a citysek sokkal szimpatikusabban kezelik ezt a (nyilván szokatlan) helyzetet. A "MU ennél csak jobb lehet"-féle önvigasztalóknakj azért megjegyzem, a 8-2 után nem voltak ennyire reálisak. )) Pedig akkor is lehetett tudni, a sok fiatallal ez a Mu még nem egy érett csapat. Sőt, állományban a jelenlegi City minimum nem rosszabb nála, Silva vagy Agüero szintű klasszisa nincs sok neki se (ha Rooney épp agyánál van és jól játszik, persze ő is egy ellentételezhetetlen klasszis), a spanyol speciel eddig a szezon embere nálam, az egész PL-ben. Viszont abban a MU-fanokkal értek egyet, hogy ezzel semmi nem dőlt el, a bajnokság a legkevésbé. Ezért szép. ))

343584 2011.10.24. 10:25:47

Gratulálok a City-nek. One United!!!

339362 2011.10.24. 10:48:41

majd elfogy az olaj, és akkor irány a harmadosztály

337079 2011.10.24. 11:13:19

Gratulálok a Citynek, ezt behúztátok. Jól játszottatok, be is jött minden. de azért: Glory, glory Manchester United!

255720 2011.10.24. 11:54:32

[BenHarding](#578341): jones védekezésben még nem jó, eddig támadásban majdhogynem többet mutatott. Ha láttad a basel elleni meccset például, akkor tudod miről beszélek. Azután a meccs után megjelent rengeteg elemzés jones-ról az angol sajtóban, de egy igazi csiszolatlan gyémánt és hatalmas tehetség, de a jelenlegi profilját nézve egyelőre a középpályára jobb megoldás lenne, mint a védelembe. A basel ellen hihetetlen helyezkedési hibákat csinált ő is, rio-val kezet foghattak a meccs után :)

297074 2011.10.24. 12:01:15

[Fergusonn1](#578298): Igazad van, annyit helyesbítenék, hogy nagycsapattal még mindig nem találkoztunk. :D

337079 2011.10.24. 12:41:33

[DefinitelyMaybe](#578495): azért a PL mezőnyében nehéz a "nagycsapat"-fogalomnak jobban megfelelő gárdát találni a Unitednél... De a tegnapi meccs alapján kihgyhatatlan ziccer volt, ezt elismerem... :-)

313129 2011.10.24. 13:58:17

BOHÓC SZITÍ !!!!BOHÓC NSO !!!!!!!!!!GO MU !!

337031 2011.10.24. 14:06:45

Látom sokaknak savanyú a szőlő. :)

297074 2011.10.24. 14:13:28

[t.o.d.](#578545): csak és kizárólag emiatt is írtam, meg mert nem rossz visszavágás azután, hogy eddig a sorsolással volt megmagyarázva az előny :D (ami nyilván tényleg közrejátszik)

D Z 2011.10.24. 14:18:58

Én United szurkoló vagyok kb. 23 éve és csak annyit mondhatok, Gratulálok a Citynek, megérdemelten nyert! Sajnos amikor 11-11-ben játszottunk, a meddő mezőnyfölényen kívül semmiben sem voltunk jobbak! A Unitedből nagyon hiányzik egy David Silva típusú játékos, mert egyszerűen nem tudjuk mit kezdjünk a kapu előtt! Mégegyszer: Gratulálok, de azt is megjegyzem, hogy a bajnokság nem csak egy meccsből áll és a City is lesz hullámvölgybe még!

337079 2011.10.24. 15:15:51

[DefinitelyMaybe](#578749): és én még mindig hiszem, hogy a sorsolás szeszélye most a ludas... Persze a helyezésben, és nem az 1-6-ban.

308018 2011.10.24. 15:56:24

Egy meccsen ennél jobban megverni aligha lehet egy ekkora csapatot. Szerintem kábé tízböl egyszer se fordulna elő ha ujrajátszanák. El kell viszont ismerni, "Junájtidosként" is, hogy elsösorban a szuperkupa meccsböl merítve Mancini írtó jól összerakta őket ellenünk, ez leginkább a már középpályán kezdődő védekezésre igaz. Emberelönyben pedig az egyéni klasszis kijött a city támadóiból is, vagy ugy is mondhatnám, hogy csapat szinten is levetközték a kisebbrendüséget ami a szuperkupa meccsen még segített minket ellenük. Ugyanakkor az MU olyan mentalitást mutatott amihez hatalmas szív kell: otthon, emberhátrányba, több gólos hátrányba is ment előre és be is szorítottuk őket, ami írtó kockázatos volt és egyszerüen ezúttal ez realizálódott is a legvégén. Ettöl még ugyanugy meg kell kockáztatni legközelebb is akár egy Barca ellen is, mert nekünk ez az erényünk és ha csatát nem is mindig, de háborút így nyertünk és fogunk is még. Gratula a kistesónak!

morello 2011.10.24. 15:57:24

nem csípem a cityt de ez nagyon korrekt bejegyzés így, tudom ajánlani az olyan maguktol szétesett mu szurkoloknak mint akik itt megjelennek néha-néha. egy 6-1 után egyszerűen szánalmas magyarázkodni, meg egy evansre fogni az egészet, a 8-2 után ezek szerint azt írtátok az arsenalosoknak, hogy "hát egészen más meccs lehetett volna vermaelennel és wilshere-rel, és csak jenkinson meg coquelin miatt kaptatok ki" nem? végtelenül boldoggá tett hogy 6-1re kikapott a junájtid, mert már nagyon kijárt nekik egy ekkora pofon.

339630 2011.10.24. 19:58:16

Gratulálok! Ja és 19!:) (májustól ennek a meccsnek az eredménye ellenére is a 20as lesz a kedvenc számom.period)

297074 2011.10.24. 20:27:56

[notarrogantjustbetter](#579139): nem bitter akart az lenni a nickedben véletlenül? :)

339630 2011.10.24. 21:19:57

[DefinitelyMaybe](#579162): nem
süti beállítások módosítása