Vasárnapi hírturmix

2012. május 27. 16:01 - Kiddo21

Miután vélhetőleg már mindenki kiheverte a bajnoki ünneplés okozta igen kellemes fáradalmakat, itt az ideje, hogy lassan belemerüljünk a nyári holtidény dögunalmas, pletykákkal és találgatásokkal teli időszakába.

Persze nem maradunk minőségi foci nélkül még legalább egy hónapig ("Woy" bandája már gőzerővel készül az EB-re), azért nem árt ha vigyázó szemeinket néha az Eastlands-re is vetjük. Így teszünk most is. Hajtás után hír- és pletykazuhatag az angol bajnok háza tájáról.

A hét elején a klub hivatalosan tudatta a közvéleménnyel, hogy nem tart igényt az egy éve szerződtetett Owen Hargreaves szolgálataira. A hír hallatán nem vágtuk magunkat hanyatt, hiszen a szezonban még epizódszerepet sem kapó "Hargo" távozását már mi is megjósoltuk korábban. Mellette biztosan távozik még a két éve Barcelonából nagy reményekkel érkező Gai Assulin, valamint hét másik fiatal (köztük van Roberto Mancini egyik fia, Andrea) is.

Ha már Mancini, akkor mindenképpen szólnunk kell róla, hogy néhány napja Mancini és Platt Manszúr sejknél tett egy rövid látogatást Abu-Dzabiban, ahol állítólag Mancio rábólintott a 2013-ban lejáró szerződésének meghosszabbítására.

Ami a lehetséges erősítéseket illeti. Nos, idén nyáron is nevek tucatjai fognak repkedni a fejünk felett. Ha csak a Daily Fail meg a hozzá hasonló kattintás vadász honlap híreit (amelyeket örömmel vesznek át hazai "hírportálok" is) vesszük figyelembe, akkor már most kapcsolatban vagyunk egy rakás csapattal, akiknek készen állunk 50-60 millákat kiadni 1-1 játékosért. A leghihetőbbnek tűnő hír eddig azonban az, hogy élénken érdeklődünk a Lille belga szélsője, Eden Hazard iránt. Azonban amint az fentebb is látható, nemcsak mi szeretnénk elcsábítani Franciaországból, így könnyen lehet, hogy Hazard-ért fog lejátszódni a nyár egyik átigazolási szappanoperája.

Mindenképpen várható egy megbízható védő érkezése a nyáron, mivel sem Szavics, sem pedig Kolo Touré nem tűnik jó megoldásnak hosszú távon a Lescott-Kompany páros mögött/mellett. A legtöbbször Giorgo Chiellini, Javi Martínez és Thiago Silva nevét lehetett eddig olvasni.

Hír a következő BL-szezonnal kapcsolatban, hogy az UEFA-koefficiensek alapján várhatóan a 2. kalapból fogják előhúzni a nevünket a csoportkör sorsolásakor. A tavalyi sorsolás után így idén is lesz némi izgulni valónk, hiszen az egy évvel ezelőtti "gruppnál" egy még brutálisabb is összejöhet akár, mondjuk például egy Real Madrid, Manchester City, Juventus, Borussia Dortmund négyes is...

Ugyancsak hír még, hogy a következő szezonra szóló hazai mérkőzések bérleteinek az árai 9%-kal fognak emelkedni a 2011-2012-es képest. A felnőtt bérletek az Etihadban ezáltal 425 és 745 jó angol font között lesznek, amik még így is az egyik legolcsóbbak lesznek a Premier League élcsapatai közül. A legdrágábbak az Arsenal bérletei (985-1955 font), míg a legolcsóbbak a Wigan-é (300-350 font). Még több infó erről ITT.

A poszt végére pedig muszáj beszúrnunk ezt a videót, mert egyszerűen zseniális.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr275656420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

345987 2012.05.27. 19:20:41

azt nemértem minek nektek még Hazard...ottvan Silva, Agüero, Nasri, Johnson, Miller, és ezek közül az utóbbi 2 is csak szökőévente játszik.

336477 2012.05.28. 20:10:01

[crackie](#838494): Ezen majd akkor érdemes rágódni, ha már tényleg megvettük. :)

345497 2012.05.28. 20:19:31

Azt hittem drágábbak a bérletek az Etihadban.

345497 2012.05.28. 20:21:14

Egy Real City Juve Borussia csoportot megnéznék :D

345987 2012.05.28. 20:54:03

[Kid21](#839234): de nem fogjátok :D

336477 2012.05.28. 22:26:28

[crackie](#839281): Így van. ;)

346312 2012.06.14. 14:35:39

Sziasztok! Hazard inkább szélső, nem támadó szóval szerintem Aguerót ne emlegessük a posztján! Nem árthat még egy jó középpályás, de ha tényleg olyan harc lesz érte, mint amit mondanak... nem tudom kell e 50-60 millióért! Egy Chiellini viszont nem lenne rossz vétel!