Ez már az igazi Jacko?

2011. augusztus 23. 08:00 - Kiddo21

A januárban szerződtetett bosnyák messze nem tudta bizonyította azt, hogy miért adott ki érte a Manchester City 27 millió fontot.

A tavasszal 21 meccsen mindössze hatszor eredményes ex-bundásliga gólkirálytól ez bizony édeskevés.

A médiától — és természetesen az ellendrukkerektől — meg is kapta ezért a magáét. A Citynél azonban mindvégig bíztak benne, és úgy tűnik, hogy lassan kezd ébredezni csipkerózsika álmából a mi Jackónk.

Tovább
10 komment

Bolton egy igazán klassz hely!

2011. augusztus 22. 12:30 - Kiddo21

Azután, hogy három hónapja gyakorlatilag a Reebokban behúztuk a bronzérmet, vasárnap megint Boltonba látogattunk a három pontért. Mind a két csapat 4-0-val intézte el korábbi ellenfelét a Premier League-ben, így izgalmas meccs elé volt kilátás.

A kezdőcsapat három helyen változott a Swansea ellen pályára küldötthöz képest: de Jong helyett Milner, Clichy helyett Kolarov, Johnson helyett pedig Agüero kezdett. Újdonság volt továbbá, hogy a padon már ott ült a tavalyi társgólkirály, Tévez is. Hiányzott egy kisebb sérülés miatt de Jong, akinek a szerepét Yaya vette át erre a meccsre.

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása