No win, no Beady Eye

2014. október 25. 21:45 - Kiddo21

liam_1Pocsék egy hét áll mögöttünk szó se róla. Nem elég, hogy kedden vadkettőpista eltrollkodott 2 pontot tőlünk egy igencsak felejthető moszkvai kiránduláson, továbbá szombaton egy motiválatlan, takaréklángon égő teljesítménnyel megérdemelten kaptunk ki a West Ham ellen.

Aztán még szombaton jött egy másik feketeleves is: Liam mothafuckin' Gallagher bedobta a törölközőt, és twitteren bejelentette, hogy nincs többé Beady Eye. Slap in the face.

Mindkét meccsen óriási mentális problémákkal lettünk szembesítve. Moszkvában 2 gólos előnyről látványosan beleszarni a második félidőbe, majd várni, hogy valahogy csak túléljük a meccset a komplett BL-mezőny egyik legjobb játékoskeretével rendelkező csapatával vérciki. És itt most még nem is lehetett szó BL-voodoo-ról, hiszen ugyanitt tavaly hátrányból sikerült győzni egy talán még pocsékabb produktummal. Egy korrekt első játékrészt követően olyan szinten leült a csapat, hogy ezzel gyakorlatilag tálcán kínáltuk fel a ruszkiknak a lehetőséget arra, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Ezzel pedig persze, hogy éltek, sőt, Vad II a végén egy nevetséges büntetővel hozzá is segítette a CSZKA-t a remihez, aminek köszönhetően nagyon grízes lett a helyzetünk a csoportban újfent. Nagyon úgy néz ki, hogy három év után megint egy olasz túrán fog eldőlni a sorsunk a pénzes ligában.

Totális homály volt szombaton is, ahol a ránk jellemző kombinatív, sok passzos, széleken betörő támadójátékot több mint egy óráig jegeltük a Boleyn Groundon, egy kétségkívül igen feltüzelt és jó napot kifogó WHU ellen. Song leradírozta a meccs nagy részében Yayát és Fernandót (aki eddig számomra majdhogynem csalódás) a pálya közepéről, Zabaleta és Clichy nem tudták kellőképpen segíteni a támadásokat a széleken, amivel Silva és Navas támadópotenciálja jelentősen el lett fojtva. Agüero még csak-csak próbálkozott szólókkal, lövésekkel (ha a múltheti négyből legalább egyet átment mára...), de csak kapufáig jutott. Dzekóról pedig csak annyit, hogy akkor derült ki, hogy ő is a pályán volt, mikor lecserélték...

Ezt a cserét pedig jóval hamarabb is meghúzhatta volna Pelle apánk, hiszen a helyére bejövő Jovetics jóval agilisabban és veszélyesebben mozgott Collinsék előtt, mint a bosnyák, annak ellenére, hogy Jojo még mindig nincs csúcsformában és több labdát is könnyű szerrel elszórt. Láthatjuk, hogy az ilyen meccseket nagy szükség van egy jól meccsbe lépő Joveticsre vagy éppen Nasrira.

A védelemben kedd után bennragadt Mangala, akinek ugyan voltak az elején bizonytalan megmozdulásai, viszont a találkozó végére szépen összekapta magát és sikeresen megbirkózott Sakhoékkal. Egy kis idő még kell neki úgy néz ki, de reméljük, hogy hosszútávon tényleg ő lesz a megfelelő társ Vinny mellé.

 
a meccs legszebb gólját legalább mi lőttük

Twitteren több fan is Pellegrini orra alá dörgöli a taktikát, mondván hagyni kéne ezt a 4-4-2-nek mondott felállást és átállni valami másra. Szerintem nem feltétlenül a 4-4-2 a hibás az utóbbi két blamáért, hiszen ezeket a meccseket már a játékoskeret minőségéből fakadóan is legalább erőből illett volna lehozni, emlékezhetünk, hogy tavaly (ha emlékeim nem csalnak), négyből négyszer húgyoztuk ketté Big Sam csapatát...

A fő gond az volt, hogy - némileg lesarkítva - Yayáék 60 percig azt hitték, hogy elég lesz kisétálni a pályára és valahogy megnyerni a meccset ezen a szép szombat délutánon. Nem csoda, hogy állítólag a lefújást követően Pellegrini kizárva a csapatot elkísérő személyzetet négyszemközt elbeszélgetett a srácokkal az öltözőben.

Tavaly Gerrardék balfaszkodásai miatt belefértek az ehhez hasonló zakók (Cardiff, S'land, Villa) a PL-ben és elég volt a bajnokság végén az élre állni a tabellán, ám az idei szezon teljesen más, hiszen a londoni gyinamó nagyon összeállt a portugál tapló keze alatt, MOANinho pedig nem az a típus, aki veszni hagyja a kínálkozó lehetőséget.

Szerdán ligakupa a Newcastle ellen, aztán vasárnap jön a salfordi united Lajossal az élen, na ott aztán kéretik nem csak a neveket kivinni a pályára.

Addig is reméljük, hogy Liamék egy jóval nagyobb projekt miatt intettek búcsút (ideiglenesen) egymásnak... #fingerscrossed

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr6712478031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgyuri 2014.10.26. 22:11:00

mivel a bl kiesés már nem hat meg (legalább vennénk komolyan az El-t, mint a Chelsea), a traffordi x miatt a vereség sem fáj annyira, így a beady eye a hét rossz híre, főleg, hogy egyhamar a Noel lemez/turné miatt nem lesz oázis.

Definitely Maybe 2014.10.29. 22:45:00

Ugy voltam vele, hogy ha ebben a 8 napban nem nyerjuk a 3 hazait, az mar alapbol blama. Meg mindig a legkisegg gaz kikapni a Ligakupaban, de kezd nagyon olyan feelingem lenni, mint a 2 evvel ezelotti szezon Mancinival. Evvegen johet Kidd mint caretaker? :) Legalabb ne tette volna fel Silvat (Yayat, Aguerot). Remelem, o is leserult a hetvegere... Akkor megbaszhatjuk magunkat, mert a mostansag latott Navas vagy a mai Milnerrel elmehetunk a picsaba, kb. Nasriban bizom a legjobban - biztos azert, mert egy honapja nem lattuk. :D A legszornyubb az egeszben, hogy a Newcastle ugy nyert siman, hogy Kolarovnak jart volna a piros es nekik a tizi, es kb. B csapattal alltak fel, mi meg alig, raadasul kalap szar volt ez a Newcastle, megis nyerhettek volna meg durvabban. Szerencsetlen Caballero leigazolasanak sem volt eddig sok ertelme.

Kid21_ 2014.10.30. 19:42:00

Ahogy Sagnáénak se, ennyit még Micah is mutatott volna... De ennek a hetek óta látható lélektelen impotens focizgatásnak meg lesz a böjtje decemberre, amikor kiesik a bl és a gyinamo is kellőképp meglép előlünk... btw Pozót francért nem lehetett berakni Silva helyett, a kölyök fossa a gólokat az eds-ben...

Definitely Maybe 2014.10.30. 19:55:00

Ja, de Micah eseteben legalabb ertheto a dolog, mert neki kellett a valtas, meg szerencsetlen tavaly mar oriasi homaly volt minden teren, szoval meg mindig inkabb Sagna, sajna. Sagna azert jol vedekezik az esetek tobbsegeben, a csunya beborozes ellenere is, tamadasban oriasi vakvagany mondjuk, de ne feledjuk, hogy Zabaletahoz kepest kb. mindenki ilyen benan nezne ki. Mondjuk Zabaleta Ironman, szoval pont a jobbhatved posztjan lehetne akar egy ifi is csere (sot, Clichy is rendben volt itt a nyaron), szoval nem volt sok ertelme a leigazolasanak. Jaja, Pozot le is hoztak az EDS-ben hetfon, azt hittem, akkor a keretben lesz legalabb, es bejon. Valthatta volna mondjuk Nasrit 60 perc korul... Ha pihent Kompany es Aguero, akkor pont Silva nem? Nagyon idegesito, pedig en nem szerettem tavaly azokat, akik sirtak Negredo vallserulese miatt, hogy az eldolt Ligakupa elodontoben reg le kellett volna hozni. De ezt most Pellegrini 'megerdemelte'...
süti beállítások módosítása