Kölcsön körkép II.

2011. június 04. 16:00 - mgyuri

A héten elkezdtük visszatekintésünket  a nemrég véget ért idényre.

Ez a tengernyi kölcsönadott játékosunkat bemutató cikk második darabja. Az első rész itt található.

Adebayor

Emmanuel Adebayor. 2009 egyik nagy igazolása. 25 és fél millió fontért érkezett az Arsenaltól. Az első idényében jól teljesített, 26 bajnokin 14 gólt lőtt, és adott 5 gólpasszt. Remekül kiegészítették egymást Tévez-zel, de az Ő pályafutását sem segítette elő, hogy Mark Hughes-t leváltották a menedzseri posztról.

Az idei szezonban már nem sűrűn volt kezdő, és ez a teljesítményén is meglátszott. A téli átigazolási időszakban már kézzelfogható közelségbe került Džeko leigazolása, ekkor került képbe a Real Madrid.

A Madridnak egy csatára maradt tavaszra, és szükségük volt egy nemzetközi szinten is jegyzett támadóra, aki szerepelhetett a BL-ben, és fél évre gond nélkül kölcsönvehető. Ezek a kritériumok szinte csak Adére illettek a "piacon" fellelhető játékosok közül.

Nem teljesített rosszul (22 meccs, 8 gól), de az igazán nagy áttörést a Barcelona elleni meccsdömping hozhatta volna meg, de mivel akkor nem ment Neki, nem hiszem, hogy végleges ajánlatot tennének érte.

Mindenesetre megszerezte karrierje első trófeáját: a Spanyol Király Kupát, és a spanyol bajnoki ezüst mellé betehet a vitrinbe egy angol bronzérmet is.

De mivel (természetesen) van Real Madrid blog a Népsporton, így megkérdeztem egyik szerkesztőjüket, ő hogyan is látta Ade spanyolországi félévét.

krysal, a Korona mögött blogtól így értékelte a togói csatár Madridban töltött hónapjait:

Adebayor már az érkezésekor erősen megosztotta a Real hívőket, bár érthető volt, hogy a vezérkar nem akart horribilis pénzeket kiadni egy középszerre - hozott egyet inkább kölcsönbe! Ade Arsenalos (és már City-s) viselkedése egyfelől megalapozott előítélettel járt, de a szükség nagy úr. A tisztesség jegyében kalapot kell emelnünk harcossága, agilis játéka (meg persze a Tottenham kiverése) miatt, sőt, látszott, mennyire jól kijön a csapattagokkal, de összességében finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, nem váltotta meg a világot Madridban. Helyzetkihasználásban még a sérült Higuaín is megveri, pedig ebben pont nem pengés az argentin, összjátékban, gyors játékban pedig Benzema a sokkal hasznosabb, ráadásnak a Barca ellen — ahol a legjobban kellett volna az erőcsatár — súlytalan volt, és inkább bunkó, mint hasznos. A City keresheti a következő célállomást, mert az ítélet: köszönjük, volt ilyen is, Adios!

Santa Cruz

Roque Santa Cruz "fénykora" pont tíz éve volt amikor mindent megnyert a Bayern Münchennel. 2007-ben érkezett Angliába a Blackburn Rovershez. Innen lett leigazolva 2009 nyarán, de mivel gyorsan utána megérkezett Tévez és Adeboyor is a csapathoz, sok esélye nem volt a rendszeres játékra.

Így idén vissza is került Blackburnbe. Tíz meccsen játszott gólt nem lőtt. Nem mondható túl sikeresnek az idénye...

Vele kapcsolatban egy kérdés maradt csak: kinek lehet elpasszolni, és mennyiért?

Még csak most lesz harminc éves. Egy jó váltással még lehet nem egy szép éve.

Caicedo

Felipe Caicedo, a 22 éves ecuadori csatár is mintapéldánya annak milyen sors várhat egy játékosra a Cityben. 2008 elején érkezett a Baselből, hat millió fontért, sokan azt hitték az utóbbi évek legtehetségesebb fiatal csatára érkezik az Eastlands-re.

Az első meccse a csapatban egy győztes meccs volt az Old Trafford-on. Ez számára nem jelentett jó óment, a szezonban csak csereként lépett pályára, gólt nem ért el.

A következő szezonban sem tudott alapemberré válni, a különböző sorozatokban 25 meccsen 7 gólt ért el.

A tavalyi évet második felét is már kölcsönben a Levanténél töltötte. A spanyol csapat idén is igényt tartott Felipe szolgálataira, és ezt meg is hálálta, 29 meccsen 14 gólt lőtt.

A Levantének opciós joga van Caicedora, és úgy gondolom a záradékban szereplő 1 millió eurót anyagi gondjaik ellenére is kifizetik majd érte.

Ibrahim

A norvég U-21-es válogatott Abdisalam Ibrahim eddig egy FA, egy Liga Kupa és egy Premier League meccsen lépett pályára. Egyet játszott végig ezek közül, a tavalyi Scunthorpe-i FA kupa meccset.

Az itt nyújtott teljesítménye meggyőzhette a Scunthorpe United vezetőségét, mivel idény közben kölcsönvették a húsz éves középpályást.

Ibrahim tizenegy Championship mérkőzésen lépett pályára.

Tutte

Az U-19-es Európa-bajnoki ezüstérmes középpályás a 2010/2011-es szezonban két harmadik, és egy negyedik ligás csapatnál is szerepelt kölcsönben.

Andrew Tutte összességében 25 meccsen 2 gólt lőtt, és 3 gólpasszt adott ebben a szezonban.

Abu

A tavaly nyáron szerződtetett 19 éves, ghánai Mohammed Abu szinte azonnal a norvég Strømsgodset IF-hez került kölcsönbe.

A norvég pontvadászatban tizenöt alkalommal lépett pályára. A hírek szerint remekül érzi itt magát, lehet, hogy még egy idényt marad Norvégiában.

González

Az egyszeres kolumbiai válogatott David González Manchesterbe kerülésén sokan csodálkoztak, és a várakozásoknak megfelelően nem is védett egyszer sem a csapatban...

Idén négy tartalékbajnokin lépett pályára, tavasszal meg a Leeds United-hez került kölcsönbe, de a kispadnál tovább ott sem jutott.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr985655868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

én 2011.06.04. 16:05:56

Adebayor remélem vagy a Realban marad vagy visszajön a Citybe és nem pedig egy harmadik csapatot keres
süti beállítások módosítása