"Túra LA-ben" - Micah naplója. 6. rész

2011. július 16. 15:00 - Kiddo21

Nem várt vendége volt a csapatnak az edzőtáborban, továbbá Micah bokszedzésre is hivatalos lesz.

Az első edzőmeccs pedig rohamosan közeledik.

"Egy elég nagy meglepetésben volt részünk a legutóbbi edzésen, ugyanis betoppant az edzőtáborba a klub ügyvezető elnöke, Khaldoon al Mubarak.

Nagyon jó kedve volt és elég nyugodtan tűnt. Elmondta, hogy csak azért látogatott meg minket, hogy gratuláljon a legutóbbi szezonban elért eredményekhez és persze, hogy sok sikert kívánjon jövőre. Az egészet videóra vették, így hamarosan látható lesz a hivatalos honlapon is (itt látható az elnöki vizit).

Khaldoon azt is tudatta velünk, hogy a következő lépés a bajnoki cím megnyerése lesz, amellyel mi is teljes mértékben egyetértettünk, Ő is ugyanolyan ambiciózus, akár csak az egész csapat.

Ritkán látjuk egyébként az elnököt. Tavaly is csak néhány mérkőzés előtt látogatott meg minket az öltözőben, de akkor mindig jobban játszottunk. Szerintem az ő jelenléte mindig ad némi pluszt a játékunkhoz. Ki ne akarná lenyűgözni a főnökét, ugye?

A memóriájával sincs gond, hiszen szinte valamennyiünkről tudja, hogy milyen volt a teljesítményünk a legutóbbi szezonban. Egy ideig az edzésünket is nézte, de a második tréningen már nem volt ott. Itt volt némi labdázgatás, de utána csak futás, futás és futás... Szerintem a Főnök arra ösztönzött minket, hogy az edzésteljesítményünkkel kiharcoljunk egy szabad délutánt.

A szabadidőnkben amúgy mindenki könnyen elfoglalja magát. James Milner és még néhányan gyakran járnak meccsekre vagy golfozni (nekem ez túl unalmas), néhányan inkább a vásárlást választják (főleg SWP és de Jong) míg mások inkább az úszómedencében pihennek.

Hamarosan meglátogatom Amir Khan-t itt LA-ben. Július 23-án lesz majd egy bokszmeccse Las Vegasban és meghívott, hogy nézzem meg az edzését. Azt már most kijelentem, hogy semmi esetre sem fogok nekiállni kondizni vele, azt meg pláne nem fogom megkísérelni, hogy leálljak vele kesztyűzni, mert akkor tuti kiskanállal szednek össze a ringben.

Jelenleg is két edzéssel készülünk naponta, holnap pedig utazunk San Francisco-ba, hogy lejátsszuk az első edzőmeccsünket. Emiatt már mindenki nagyon izgatott, a Főnök biztos, hogy az egész csapatnak megadja majd a lehetőséget a bizonyításra ezen a mérkőzésen.

A végére pedig meg kell említenem, hogy a csapaton belül meghirdettük a "házi bajuszversenyt". Az győz, aki a legjobb bajuszt tudja növeszteni a szezon során.

Sziasztok"

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr515655942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása