Michael Johnson a Leicester City-ben

2011. július 28. 16:00 - mgyuri

Michael Johnson az idény végéig a másodosztályú Leicester City gárdájához kerül, kölcsönbe.

A 2009 végén súlyos sérülést szenvedett játékos lassan két éve nem lépett pályára tétmeccsen. Remélhetőleg a Championshipben visszanyeri formáját. Sok sikert Johno!

Az 1988-ban született Michael Johnson Leedsben kezdte gyermekkorában a labdarúgást, majd 12 éves korában a holland Feyenoord gárdájához került. Két idény múlva visszaköltözött Angliába, ahol két évig az Everton ifjúsági csapataiban játszott, ahonnan a 2004-ben a Manchester Citybe igazolt.

2006-ban (többek között Micah Richards társaságában) ifjúsági FA kupát nyert, és ez év októberében bemutatkozott a felnőtt csapatban.

A legtöbb játéklehetőséget a 2007/2008-as idényben kapta Sven-Göran Eriksson edzősége idején, legtöbbször a középső középpályás posztján.

Az utolsó tétmeccsét 2009. október 28-án játszotta, a Scunthorpe United elleni Liga Kupa találkozón.

Eddig a találkozóig 45 tétmeccsen lépett pályára a City mezében és 3 gólt lőtt.

Rendszeres meghívót kapott az U-19-es, majd az U-21-es válogatottba, a korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartották, ezt vette vissza a sérülés...

Most volt edzője Eriksson hívta a Leicester Citybe, ahol reméljük megtalálja önmagát!

Egy, a Derbynek lőtt gólja négy éve, Eriksson edzősége idején:

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr955655979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

299929 2011.07.28. 19:19:38

The 23-year-old Argentinian international striker has moved to the Blues from Atletico Madrid, and is likely to be in the squad for this weekend’s Dublin Super Cup tournament. He will wear the No.16 shirt. http://content.mcfc.co.uk/~/media/Images/Home/News/Club%20news/2011/July/Aguero%20shirt.ashx

299929 2011.07.28. 19:25:36

[Zsoltti](#447886): http://content.mcfc.co.uk/~/media/Images/Home/News/Players/2011-2012/Aguero/SA5.ashx?mh=450&mw=800

296258 2011.07.28. 19:26:13

[Zsoltti](#447893) szarok rá, mikor Johno meg elmegy...
süti beállítások módosítása