A hét legfontosabb hírei

2011. augusztus 04. 20:30 - Kiddo21

Továbbra is az átigazolási hírek tartják legnagyobb izgalomban a drukkereket.

Néhányat most mi is megosztunk veletek, hétvégén pedig már itt Community Shield!

A klub továbbra is aktív az átigazolási piacon, Agüero leigazolása után ugyanis további játékosok érkezésére van esély. Ezzel kapcsolatban a legfrissebb hír, hogy Mancini minden követ megmozgat azért, hogy megszerezze az Intertől Samuel Eto'o-t. A tranzakció sikerességét nehezíti, hogy Mancini felettesei (Garry Cook és Khaldoon al-Mubarak) egyértelműen ellenzik Eto'o megszerzését. Egyrészt csak rövid távon lehetne megoldás a kameruni (márciusban múlt 30 éves), ami ellentétes lenne a vezetőség koncepciójával, ugyanis inkább fiatal játékosokkal építenék tovább a gárdát. Másrészt, Eto'o két éve már visszautasította a City megkeresését, ez a "tüske" pedig azóta is benne van Cookékban.

A kamerunival ellentétben ugyanakkor Samir Nasri megkaparintására megvan az összhang az Etihad Stadionban. A hét első felében állítólag egy 22 millió fontos ajánlat landolt Wengerék asztalán, amely vélhetően továbbra is kevés lesz ahhoz, hogy Nasri Manchesterbe tegye át a székhelyét.

Tévez miatt továbbra is erős a kapcsolat a City és az Inter között. Az olaszok azonban sokallják az 50 milliós vételárat, ezért beakarják vonni az üzletbe a brazil Maicont. Arra, hogy a City rábólintson az ajánlatra szinte semmi esély sincs, a jobb hátvéd pozíciójában ugyanis már van két minőségi játékos (Zabaleta, Richards).

Bár úgy volt, hogy a dublin-i tornán bemutatkozik, végül egy hetet várni kell arra, hogy Sergio Agüero debütáljon a City kék mezében. A vasárnapi Community Shield-en vélhetően csereként átesik a tűzkeresztségen az új szerzemény. A mérkőzéssel kapcsolatban megszólalt a City egyik élő legendája, Mike Summerbee is, aki szerint egyszerűbb lett volna Manchesterben rendezni az összecsapást. "Mivel két manchesteri csapatról van szó, nem értem, hogy miért ne lehetett volna akár az Old Traffordon vagy az Etihadban lejátszani a meccset. Ezzel a drukkerek dolga is sokkal könnyebb lett volna. Manapság már nem olcsó mulatság Manchesterből Londonba utazni. Szerintem Sir Alex Ferguson is hasonló véleményen lenne."

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr645655986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herceges 2011.08.04. 22:13:12

maicon és etoo se kell mert már öregek ,nekünk fiatalokra van szükség

338932 2011.08.04. 22:56:16

Nekunk már senki nem kell. Így is sokan vagyunk.

296258 2011.08.05. 09:30:20

[ManCity_4ever](#452875) még hat-hét játékost lehet nevezni az első csapatba, annyira azért nem bő a keret. amúgy meg ez az Eto'o sztori is igen fájdalmas... Mancio elmondta több helyen, két mezőnyjátékos kell neki, de nem csatár. vége lehetne már az átigazolási szezonnak, unalmas a sok pletyka...

András 2011.08.05. 11:49:58

Nasri-ért cserébe odadhatnátok Silva-t, szerintem fair deal lenne

daaaavid 2011.08.05. 12:37:39

hány csatár van a shityben? uristen....minek kell orrbaszájba csatárokat igazolni....naheloo

296258 2011.08.05. 12:41:11

[daaaavid](#453156) Csatárként Agüero, Balotelli és Džeko az első keret tagja jelen pillanatban

Csattanogacsucsu 2011.08.05. 13:03:25

Mert[mgyuri](#453160): mert Adebayorral, Tevezzel és Santa Cruzzal mi van?

296258 2011.08.05. 13:07:55

[Csattanogacsucsu](#453172) Adebayor és Santa Cruz már több mint fél éve nem tagja a keretnek. Ade fél lábbal a Tottenham-ben van, Roquet jelképes összegért megkapja a Blackburn (vagy bárki..), Tévez meg extra szabadságon míg eldől megy, avagy marad.
süti beállítások módosítása