A végtelenbe és tovább

2014. január 19. 20:00 - mgyuri

Egy pöppet nehezebb lett annál amilyennek vártuk, de végül simán el lettek kalapálva  a walesi fatuskók. A bajnokságban tizenegyből tizenegy otthon (42:8 a gólarány), respekt.

Meglett a századik szezonbeli találat is, pedig még csak január közepe van. Nincs határ, a cél a végtelen és még annál is tovább!

A kezdőbe még nem került be Agüero, így újra a halálos Džeko-Negredo duó kezdett elől, a középpályán pedig Fernandinhonak volt szüksége pihenésre, így García volt Yaya Touré párja.

Ezen a meccsen tényleg minden a századik szezonbéli gólról szólt, aminél csak az volt a kérdés, mikor fog megszületni. Jöhetett volna hamarabb is. Džekót már az első percben felrúgták a tizenhatoson belül (a harmincötödikben meg felborították, az egyikért legalább járt volna a büntető, igaz tisztelt a 'City-t nyomják' kórus?!), de várnunk kellett a 14. percig (előtte majdnem kisegítettek minket a vendégek egy öngóllal).

Kolarovot állították meg a szögletzászlónál, Aleks gyorsan elvégezte a bedobást, Silva kapta, több védő között visszaadta az ötösön álló Džekónak, aki furcsa mozdulattal a kapuba emelt. 100.

Edin nem tudja abbahagyni a gólgyártást, mióta összeérett ez a Džegredo csatárkettős.

A walesiek 'csak' három dolgot reklamáltak a góllal kapcsolatban. Előtte Kolarovról ment ki a labda (nem, Kévin Théophile-Catherine rúgta ki), Silva kezezett a gólpassza előtt (nem), nem volt bent a labda (de).

Eddig minden a megszokott szerint zajlott, sőt, még utána is. Pontatlan támadásvezetések, aztán jöhet az ellenfél. Jött is, a 29. percben. Asszisztál a teljes védelem. Kolarov mellett simán ellövik a labdát félpályánál, Demichelis mellett simán elpasszolják a labdát, Kompany nem tudja lekövetni az alap cselt, Zabaleta elesik. Persze kellett Noone, aki remek ütemben lőtte el a labdát, 1:1.

Para nincs, négy perc múlva ismét nálunk az előny. Labdaszerzés a saját tizenhatosunknál, Yaya szökteti Džekót, aki remekül játssza át Turnert, passza lövése megpattan Caulkeren, érkezik Negredo, de Navas gyorsabb, mint egy Aston Martin, így ő gólt. 101.

Navasnak brutálisan jót tett, hogy eligazolt Sevillából (Negredo ugyanolyan fasza, mint otthon), nyoma sincs a tavalyi impotenciának, a pár évvel ezelőtti pánikbetegségről nem is szólva.

Ebben a szezonban messze nem a védelmünk az erősségünk, hanem a csatársor. Egy góllal minimum többet szerzünk az ellennél, erre egyszer rá fogunk faragni, mondjuk én addig is nagyon élvezem az idei meccseinket.

Jöhetett a szünet, na meg a Hey Jude.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=CD-TnBx-Kng w=700]

A második félidő komótosan indul, az első ziccer a 61. percben esik, Kolarov beadását Džeko készíti le Silvának, aki majdnem betalál. Jön az első csere, a halványabb Negredót váltja Agüero.

Egy City pontrúgás után a 65. percben Noon robog el a bal szélen, Kolarov még elől, Demichelis nem tudja megállítani a saját térfelén, Kompany-t viszont a derék Craig megbabonázhatta, most is csak tisztes távolból leste, Hart szerencsére jól tornászott (nem baj, Vinny legalább baromi jól néz ki, üzeni a csajom).

A 68. percben kettőt is cserélt Solskjær, bejött John és Bellamy. Bellers, hogy imádom ezt az embert. Jó volt látni, ahogy Kolarov és Yaya is lepacsizik vele.

A 76. percben Yaya nem a mellső végtagjait használta, hanem  a hosszú lábait. Tanítani való gól. Labdát szerzett a térfelünk közepén, végigrobogott a pályán, a tizenhatosnál kényszeretőzött Agüeróval, a visszakapott lasztit ballal bevágta. 102.

A 79. percben újból Yaya, a térfelünkről indította Agüerót, aki hülyét csinált Caulkerből, az ötös széléről pedig gólt ragasztott. 102.

A vége előtt még jött két csere (Silva ↔ Milner, Navas ↔ Clichy így Kolarov ment fel a középpályára).

Ha nem kaptak volna ki, akkor Noone meccse lett volna ez. A 92-ik percben egy esernyővel hagyta ott Clichy-t, aztán kapura durrantott, Hart szögletre ütötte. A szögletnél Campbell nagyon könnyedén otthagyta Demichelist, 4:2 a vége.

A vendégek szívósak voltak, nagyon akartak, de a City nem az ő szintjük. A pontos passzok aránya 514:273 (221:60 a támadó harmadban), 62-37 a labdabirtoklás, ellenben a lövésekkel jól sáfárkodtak, a hétből csak egy nem ment kapura, kettő pedig gól lett.

Ezzel a vereséggel a tabella utolsó helyére csúsztak vissza, de mivel a tizedik hely is csak hat pontra van, semmi sincs veszve a cardiffiaknak.

Pellegrini kifejtette, mind a négy sorozatban, amiben érdekelt a csapat fontos (ezért is a tengernyi gól, júnó?), sőt, amíg versenyben vagyunk, addig meg is akarjuk nyerni őket. Mind. A végtelenbe és tovább!

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló:

[vimeo 84509410 w=650]

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr9412477893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.