2020 - nyári szemle

2020. július 16. 14:00 - mgyuri

csiki legutóbb Sanét búcsúztatta, most pedig a futballszezon leginkább szeretlek-utállak részére tér rá: az átigazolásokra.

Igaz hogy szezonból hátra van még  öt hét, de mivel a helyzet nem a szokványos így van már ahol beindult a transfer gépezet. A Citynél egészen július 13-ig két terv volt nyárra. Egyik ha bejön a Uefa ban és a másik ha nincs eltiltás. Utóbbi valósult meg, így a covid helyzet ellenére is lehet számítani jelentősebb(?) átalakításra a keretben. Az biztos hogy az átigazolási időszak október 5-én fog záródni, szóval még 2 és fél hónap pletykázás hátra van még.

Jelenleg még nem igazoltunk senkit, Sané már elment, Silva pedig a szezon végén (remélhetőleg minél később) menni fog.

Én speciel úgy kalkuláltam, hogy kell egy új belső védő, egy új balhátvéd, egy új középpályás és egy új szélső.

Ez így elsőnek soknak tűnhet, de a klubnál is így gondolják és a The Athletic is megerősítette, hogy ez a cél nagyjából.

Nézzük is az idei keretet, illetve hogy kik érkezhetnek es távozhatnak.

Kapusposzt

Ederson helye megkérdőjelezhetetlen, ahhoz képest, hogy idén a City szurkolók nagy része szidja a védelmet (és néha őt) simán van esélye az aranykesztyűre. Bravo mindenképp távozik, a hírek szerint Törökországba, de Leno sérülése miatt Arteta lehet megpróbálja átcsalni London-ba (ez esetben hasonló lenne mint Caballero 2017-es távozása). A helyére érkezhet Németországból (kölcsönből vissza) az amerikai Steffen akit tehetséges kapusnak tartanak. Korábban cikkeztek Guaita-ról is, bár én őt kizárnám, remek szezont fut a Palace-nál nem hiszem hogy ezek után jönne padozni. Én személy szerint akár Muric-on is elgondolkoznék Pep helyében, hiszen ismeri a filozófiát és volt már itt 1 szezonon keresztül második számú kapus. Én aki régóta City drukker vagyok, szívemből Hart visszatérésének örülnék mint csere kapus (nehéz elfogadni hogy elment mellette az idő top kapusként), de hát erre az esély 0%, szóval ezt el is felejthetjük...
A hírek szerint harmadik számú kapus jövőre is maradhat Carson, negyediknek pedig Grimshaw.

Fix pont: Ederson, Grimshaw

Valószínűleg távozik: Bravo

Kérdéses, de valószínűleg marad: Carson

Várható érkező: Steffen

109269287_309735030431579_747982515504541490_n.jpg

Védelem

Na itt már lesznek érdekességek. Walker, Laporte helye megkérdőjelezhetetlen (Pep-et nem érdekli az angol pályán kívüli élete), de rajtuk kívül bárki távozhat. Cancelo az egész idényben elégedetlen, több játéklehetőségre számított mikor aláírt, pár hónappal ezelőtt hot topic volt a távozása, de azóta eléggé elcsendesedtek a dolgok vele kapcsolatban, úgy tűnik maradni fog de az biztos hogy neki legjobban olyan csapat feküdne ahol 3 védővel játszanak. Eric Garcia-t most a Barca nagyon csalogatja vissza, Pep mindenképp szeretné megtartani és hosszabbítani vele, ha egy dolgot tanácsolhatnék neki akkor maradjon mivel sorolni lehetne azokat a fiatal védőket akiknek nem jött be a barcelonai kaland. Otamendi es Stones-on a klub szívesen túladna, Otamendi maximálisan megszolgálta az árát és jó vétel volt így 5 év távlatában ezt kijelenthetjük (már 32 és fél éves), Stones-ról viszont ezt nem lehet, csak a 17/18-as szezonban volt képes huzamosabban pár hónapon keresztül jó teljesítményt nyújtani aztán bejött neki egy sérülés és Laporte leigazolása, a hírek szerint a maradék időben megpróbálja Pep-et meggyőzni, hogy tartsa meg. Nos a balhátvédek, ott senki se mozdíthatatlan, az ukrán harcosunkat Otamendi-vel együtt postázhatjuk a hírek szerint Koulibaly-ért (érdekesség hogy Zincsenko-t már 2017-ben is akarta a Napoli, akkor még Sarri volt az edző). Angelino az idei szezonban itt kevésbé szerepelt jól, Németországban viszont kifejezetten pofás volt ha nem lenne a covid akkor a Lipcse már vinné is, de így nem tudják megvenni egy újabb kölcsön van kinézőben számára. Végül pedig elérkeztünk az örök mókamesterhez Mendy-hez. Az biztos hogy alapvetően remek játékos és Pep kompatibilis, de 3 év alatt sokat volt sérült és a magatartásával is voltak problémák, Pep szívesen hozna mást a helyére de az elmúlt 3 éve nem mutat jól a cv-jében, emiatt jelenleg kb eladhatatlan. Július 13-i hír hogy egy jobb lábas belső védőt szeretnének a kezdőbe igazolni es egy ballábast pedig harmadik számú opciónak.

107962440_617212945582919_5541912081210782469_n.jpg

Fix pontok: Walker, Laporte

Kérdéses de valószínűleg marad: Cancelo, Garcia, Mendy, Zincsenko

Kérdéses, de valószínűleg távozik: Stones, Otamendi, Angelino

Fiatal alternatívák: Couto (most érkezett), Taylor Harwood-Bellis, Adarabioyo

Várható igazolás: egy belsővédő mindenképp - de inkább kettő - és egy balhátvéd

Eddig szóba került célpontok: belső védők = Koulibaly (Napoli), Soyuncu (Leicester), Ake (Bournemouth),  Ruben Dias (Benfica), Unai Nunez (Athletic Bilbao), Verthongen (Spurs), Skriniar (Inter), Zagadou (BVB), Pau Torres (Villarreal), Alaba (Bayern)

balhátvéd = Chilwell (Leicester), Telles (Porto), Grimaldo (Benfica), Digne (Everton)

Középpálya

A következő rész a középpálya. Szerencsére itt már jóval kevesebb a kérdés. Silva távozik és a jelenlegi keretből nem írnak másról, aki távozna innen. Jövőre Foden még több lehetőséget fog kapni, Bernardo is többnyire csak itt fog feltűnni. Ha tippelnem kellene a 20/21-es lesz Ferna búcsú turnéja és jövőre már kevesebbet fog szerepelni (bár ő az a játékos, akit sose lehet leírni, szóval mérget ne vegyetek erre). A hírek szerint az Aston Villa kiesése esetén Grealish-re lecsaphatunk (érdekesség 5 éve pont a Villa csk-ját hoztuk el nyáron, Delph személyében), Aouar-ral pedig mar 2 éve szemez Pep. Szóba jöhet Doyle a fiataloktól és szívesen örülnék neki ha fodeni utat járna be, az ő játékát Kroos-éhoz lehet hasonlítani.

Fix pontok: Rodri, Fernandinho, Gündogan, Foden, Kevin, Bernardo

108012283_322207772114499_4021227667465120084_n.jpg

Távozik: Silva

Fiatal alternatíva: Doyle

Eddig szóba került célpontok: Aouar (Lyon), Grealish (Aston Villa)

Támadósor

Itt ami biztos hogy Sane távozik, vagyis már távozott hiszen július 13.-án már a Bayern-nél edzett. Sterling, Mahrez, Aguero helye megkérdőjelezhetetlen. Jesus-sal egyes hírek szerint hosszabbítani szeretne a klub, más hírek szerint az Inter vinné es bevonná a Skriniar deal-be. Egri Viktor a DigiSport kommentátora  (aki amúgy hazánkban az egyik legjártasabb a brazil fociban) azt mondta, hogy Jesus nem csatár, hanem inkább szélső.

Én tisztán emlékszem, hogy mielőtt a brazil csatlakozott a kerethez azt mondta hogy ő szélsőként szeret játszani, Brazíliában sokat játszott ott és a válogatottban pedig szélsőkent nyújtotta a legjobb teljesítményét. A hírek szerint a klub szeretne egy új csatárt igazolni, ez pedig az argentin Lautaro Martinez lehet, akiért a Barca régóta tárgyal az Inter-rel eredménytelenül. Sané helyére is fog valaki érkezni, legfrissebb hírek szerint ez Ferran Torres lehet, akiért az európai top csapatok harcolnak.

Fix pontok: Sterling, Mahrez, Agüero

Kérdéses valószínűleg marad: Jesus

Távozott: Sané

107963407_306614190523082_5031066416977781665_n.jpg

még szokni kell 

Fiatal alternatíva: Braaf, Pablo Moreno (most érkezett a Juve-tól)

Eddig szóba került célpontok: Ferran Torres (Valencia), Lautaro Martinez (Inter), Bailey (Leverkusen), McNeil (Burnley), Oyarzabal (Real Sociedad), Coman (Bayern)

Az biztos hogy érdekes nyárra  (hasonlóan mint 2017-ben) számíthatunk a helyzettől függetlenül és úgy hogy mégse leszünk kizárva a Bl-ből két évre.

Aki nem szereti ezt az időszakot az próbálja meg messziről elkerülni az ilyesféle híreket mert lesz belőlük bőven. Aki pedig szereti az átigazolási pletykákat, ezeket a twitter oldalakat tudom ajánlani:
Fabrizio Romano, Man City Xtra, City Chief

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr6716009424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása