Végre egy bajnoki!

2014. március 15. 09:00 - mgyuri

Hull v ManCityHárom hete, azaz február 22-én játszottunk utoljára bajnokit, éppen itt az ideje, hogy visszatérjen a figyelmünk a Premier League felé.

Van egy kis elmaradásunk, de egy cseppet sem vagyunk esélytelenek a bajnoki címért folytatott harcban, a 'visszaszoktatás' Hull-ban kezdődik ma délután. 

[youtube http://youtu.be/rFg3Apo2VQ4 w=700]

A Hull szurkolói összességben nem lehetnek elégedetlenek a szezonnal. Kiesési gondjaik nem nagyon lesznek (hiába vannak csak öt ponttal a Cardiff előtt, ha gyökeres változás nem áll be, Steve Bruce és csapata jövőre is első osztályú lesz)  fél lábbal az FA kupa döntőjében vannak (mivel ott jó eséllyel az Arsenal ellen játszanak, szép reményük van az Európa liga szereplésre ősszel), hiszen a harmadik ligás Sheffield United-el meccselnek a Wembley-ben.

A Hull olyan igazi, se íze, se bűze csapat. Komoly bravúrjuk nincs, a jóval előtte állóktól kikap, a vetélytársaktól pedig kellő mennyiségű pontot csipked le a bennmaradáshoz.

Steve Bruce a csatár posztot tartotta a leggyengébb láncszemnek, így januárban a horvát válogatott Nikica Jelavic-ot igazolta le az Evertontól, és az ír válogatott Shane Long-ot a West Brom-tól.

Sérültjük kettő van, a védő Paul McShane és a balszélső, Robbie Brady. Aki viszont kétséges, hogy szerepelhet, az Jake Livermore. Az ő kiválása érzékeny veszteség lenne, főleg azért, mert Tom Huddlestone-nal ők alkotják a Hull Yaya-Fernandinho kettősét.

A két középpályás mellett a centerhalf, Curtis Davies (ejj, mennyivel nagyobb karriert gondoltam neki egykoron) és az egyiptomi jobbszélső, Ahmed Elmohamady teljesítménye érdemel szót.

Szóval a Hull szurkerek nem panaszkodhatnak, alig egy éve még a Bristol ellen jutottak fel a Championshipből a Wembley-ben megnyert play-off után, most pedig mennek vissza Londonba az FA kupa elődöntőjére. Azért persze van min hőbörögni is, Assem Allam az egyiptomi tulajdonos igyekszik Vincent Tan-i mélységekbe lemenni, eltökélt célja, hogy a csapat neve Hull Tigers legyen, mivel szerinte a City név 'uncsi'. Nem lehet mindenki egy Manszúr sajna.

A tv társaságok nagy urak, a szerdai idegenbeli BL meccs után szombaton miénk az első meccs. Nem kell sírni, a repülőút sem volt hosszabb, csak két óra busszal nyugatra Hull, de végre bajnoki!

A Chelsea három meccsel jár előttünk, nem buktak, így kilenc ponttal léptek el. Ilyenkor bosszant, hogy nem a bajnokit, hanem a kupameccset nyertük meg (megúsztuk volna a Wigant is), igazi hatpontos meccs, hat pontos bukta.

De ez már mind mögöttünk, előttünk csak a Premier League. Újrakezdés, ez lesz ma. Mi van ha mégsem? Akkor lehet elemezgetni Pellegrini taktikáját, az öregecskedő középhátvédeinkről, vagy az impotens csatárainkról. De úgy érzem erre nem lesz szükség, egy kis szerencsével jól kijöhetünk ebből a fordulóból.

Nasztaszics és Jovetics talán leülhet a padra, Agüeronak pedig a szerdai sérülése jót fog jönni a pihenő (hátha Negredo szárnyra kap megint).

kezdés: 13:45, vezeti: Lee Mason, tv: digi, stream: erre

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr8712477941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgyuri 2014.03.15. 12:51:00

a mai sereg: Hart - Zabaleta, Kompany, Demichelis, Clichy - García, Fernandinho - Nasri, Toure, Silva - Džeko Cserék: Pantilimon, Lescott, Navas, Milner, Kolarov, Rodwell, Negredo

Definitely Maybe 2014.03.15. 13:09:00

Nekem tetszik, agyfaszt kaptam volna egy Negredo-Dzekotol es a bosnyak - bar fajdalmas leirni - meg mindig jobb a mostani Alvaronal. Viszont erdekes, hogy ha Nasri es Silva is inverted wingerek lesznek, akkor Clichy mennyire tamogatja majd a tamadasainkat. Ha a Spurs elleni onmagat hozza, az jo lenne, ott egy meccs erejeig megtanult beadni. Yaya ma aztan kedvere tamadhat, mondjuk szerintem jobban all neki kicsit melyebbrol indulni, de akarhogy is, golveszelyesebb ez igy, mintha Silva erkezne mindig fals csatarkent Dzeko moge... Demichelis varhato volt, kulonben Lescott egy het alatt 3 meccset tolt volna le, meg hat nincs koztuk tul nagy kulonbseg sajnos mar.

mgyuri 2014.03.15. 13:31:00

per pill ez a legésszerűbb felállás. Yaya-nak nem nagyon van meg a helye, így támadó poszton sokat várok tőle, meg egy Džeko-tól, ha nem is gólt, de meccset eldöntő gólpasszt, valamit

boldfalcon 2014.03.15. 13:57:00

Na baszdki, Demichelis egyedül :D

boldfalcon 2014.03.15. 13:57:00

Vagy García lép vissza?

boldfalcon 2014.03.15. 13:58:00

Ez a Mason mekkora nyomorék, Jelavic a szabálytalan, nem fúj semmit, majd Kompany kicsit meghúzza a mezét, a buzi meg dob magán egyet és piros.

mgyuri 2014.03.15. 13:59:00

persze, nem maradhatnak hárman hátul

boldfalcon 2014.03.15. 13:59:00

Köszi. Közben gól, így kell visszavágni (Silva nem is tud lőni, ezt nem tudom hogy csinálta :D)

mgyuri 2014.03.15. 14:04:00

tud ő, csak a kaput ritkán sikerül eltalálnia mostanság :D

Definitely Maybe 2014.03.15. 14:30:00

Hat ja, Jelavic nem szolhatott volna semmit, ha befujjak neki, de vegul is nem volt tul egyertelmu, ellenben Kompany szabalytalansaga... Azota El-Mohamady is meguszott egy narancssargas dolgot, de az sem egyertelmu. Ha ugy vesszuk, Mason nem kovetett el kapitalis hibat, csak minden fifti-fiftit (vagy 60-40-et :D), ami meccset donthet el, ellenunk fujt.

Definitely Maybe 2014.03.15. 14:35:00

Demichelis eddig az egyik legjobb, szoval a masodik felidoben o is osszehoz egy piros lapot meg egy tizit szerintem.

Kid21_ 2014.03.15. 14:37:00

Fasz kiva' Vinny-vel, mi a jó francnak kell cselezgetni utolsó emberként, ráadásul már sokadjára csinálja már ezt... :( Amúgy talán még hasznunkra is vált ez, mert így legalább van fegyelem. Silva meg egy kibebaszottZisten :))

mgyuri 2014.03.15. 14:45:00

:D Demi és a gólja miatt Silva érdemel szót, amúgy piszok gyenge kis meccs, ha a 30. perc körül nem lett volna az a kis tiki-taka Zaba kapufájával, lehet, hogy bealudtam volna

Definitely Maybe 2014.03.15. 15:28:00

Dzeko ma is fos, de a biro ratesz erre is egy lapatra. Bezzeg o nem csinalhatja azt, amit Jelavic Kompanyn. Akarcsak a Barca ellen, ma is megallitottak egy 1 on 1-en total jogtalanul.

Definitely Maybe 2014.03.15. 15:33:00

Silva nem egy Ozil, mi? :)

boldfalcon 2014.03.15. 15:33:00

Ki a fasz az az Özil? :D Dzeko azt hittem ezt is kihagyja amúgy...

Kid21_ 2014.03.15. 15:45:00

Ez most szó szerint igazi csapatmunka volt. Bár kellett ehhez egy zseni Szilvássy Dávid és egy lepkefing Hull is... :DD

boldfalcon 2014.03.15. 20:28:00

Chelsea kikapott, buli van :)

Kid21_ 2014.03.16. 16:15:00

Remélem Moyest csak a derbi után basszák ki. :D

mgyuri 2014.03.16. 18:56:00

ez azért nem olyan jó nekünk. a kurva spurok sem tudtak pontot összekaparni.
süti beállítások módosítása