A 2016-os nyári mozgások

2016. szeptember 28. 12:20 - mgyuri

átigazolás manchester city háttérHa már a Swansea elleni mikiegér kupa meccsen megannyi új/fiatal arcot láttunk, itt az idő, hogy adósságot törlesszünk. Fussuk át, kik is alkotják a csapatot a szezonban.

Ezek voltak a mozgások a csapat körül az átigazolási idényben.

 

Augusztus elején volt már akiről írtunk (aki már megvolt/elment akkor), említés szintjén mindenkiről szó lesz újfent.

a távozók: 

Edin Džeko  Roma ~ 9,5 millió font.

Edin egy év kölcsön után végleg az olasz fővárosban kötött ki a bosnyák gyémánt.

átigazolás manchester city háttér

Seko Fofana  Udinese ~ 3 millió font

Volt idő, amikor a (most 21 éves) fiatal, saját nevelésű középpályásba nagy karriert álmodtunk bele. Tavalyelőtt a Fulhamben (a Championshipben), tavaly a Bastiaban (a francia első ligában) töltött el egy-egy szezont, most az olaszok vitték el, végleg.

Florian Lejeune Eibar ~ 1,25 millió font

A francia védő tavaly lett megvéve az FC Gironától (maradt ott kölcsönben), most pedig kis haszonnal költözött is tovább Eibarba.

Gerónimo Rulli  Real Sociedad ~ 6 millió font.

Érdekes sztori. A kapus Maldonado játékosa volt, 2014 óta Sociedadban volt kölcsön, most a City kivásárolta, majd (vissza)passzolta a spanyoloknak.

Pénzért ennyi játékos ment el. Nem sok. Negredo volt az egyetlen játékos az utóbbi időben, akin keresett valamicskét a klub, Javi García a másik, akin legalább nem volt bukó, ennyi.

Eddig ~ 19,75 millió font. Siralom, hogy mennyire nem megy ez még, nem kenyérre kell, de akkor is, kb. Negredo volt akin valamennyit tudott nyerni (na nem sokat) a klub, Javi García meg az, akin nem bukott. Ennyi. Ebben még fejlődni kéne nem keveset. Tiszta szerencse, hogy Jovetics elérte a kellő meccsszámot az Internél, így életbe lépett a záradék, januárban a kialkudott (valahol a 12 és 15 millió font között mozgó összegért) meg kell, hogy vegyék a montenegróit.

ingyen távozott játékosok:

Martín Demichelis — Espanyol

átigazolás manchester city háttér

Pellegrini kedvenc védője visszatért Spanyolországba, nagyon remélem lesz még egy-két értékelhető szezonja. Bár eddig nem lépett pályára, és jellemző, hogy egy búcsúposzt hever a draftban félkészen róla.

Richard Wright — visszavonult

kölcsönbe adottak:

Idén sokat nem húz a csapat sokat a kikölcsönzött playákon. Többségüknek a fizetését sem állja teljes mértékben a célállomás, nemhogy még perkálnának is valami tisztességes összeget értük. A többségük a deadline day környékén lett eltolva, reménykedünk a télen/nyáron valaki megszabadít tőlük.

Wilfried Bony — Stoke City

átigazolás manchester city háttér

Kb. kétmillió font most, opciók később. 2014 legjobb Premier League góllövője volt, most itt a lehetőség, hogy újra építse magát újra. Eddig két méretes zakóra és egy ikszre (plusz Hughes kritikájára) futotta.

Joe Hart — Torino

átigazolás manchester city háttér

A nyár leginkább sad story-ja, Joey Torinóban. Pfff, soha nem gondoltam volna. Egy balul sikerült debütálás után két clean sheet, majd egy 3:1-es győzelem (mint, Bravo) eddig az olasz meló.

Patrick Roberts — Celtic

Az 'angol Messi' év elején került Glasgowba, még egy szezont marad, a sérüléséből kilábalva próbálja visszaszerezni a helyét a csapatban.

Samir Nasri — Sevilla

Azt mondja, hogy Pep végett maradhatott volna, oké de ő sem hülye. A kétszeres EL címvédőnél van esélye, hogy játsszon, nem is keveset, nem is szar csapatról beszélünk, hajrá. Három meccs, egy gól és gólpassz eddig. Nem rossz.

átigazolás manchester city háttér

Ha marad, úgy járt volna, mint Yaya (annyira mondjuk nem rosszul). Aki nem is értem miért maradt. Illetve valahol igen: nem volt csapat, aki még csak hasonló összeget is szánt volna rá, mint amit Manchesterben elutalnak neki. Minden héten.

Pepnek nem kell, az egyetlen idei meccsén saját maga karikatúrája volt a bl keretbe nem került be, kitört a hiszti. A menedzsere ámokfutásba kezdett (Pep kinevezésekor is volt egy köre, akkor kifejtette: Yaya megnyert mindent, amit lehet Angliában, Guardiola nem fog), hogy a City afrikai szimpatizánsai át fognak pártolni a mu-hoz (bl meccset nézni?!), meg blabla.

átigazolás manchester city háttér

Yaya nem került rá a hivatalos csapatfotóra, Pep pedig kijelentette: Touré (aki közben a válogatottságot is lemondta) amíg Yaya nem kér bocsánatot, addig nem lesz a keret tagja.

Yaya nem kért, ellenben Mr. Seluk újra támadásba lendült. Szerinte Guardiola nem igazán nagy edző, a nagyapja is megnyerné a bundást a Bayern kispadján. Aha, szép bocsánatkérés. Szerinte Yaya januárban egy rivális Premier League csapatot fog erősíteni, szerintem jó lesz Kína. Mindenkinek jobb lenne.

Anthony Caceres és Luke Brattan — Melbourne City

Mindketten a testvérklubban próbálkoznak lendíteni a pályafutásukon.

Jason Denayer — Sunderland

átigazolás manchester city háttér

Nem lesz belőle City játékos. Ez most már fix. Most Moyes kezei alatt próbál fejlődni hátha mégis. Nem lesz ebből sem semmi.

Eliaquim Mangala — Valencia

átigazolás manchester city háttér

Eliből sokkal, de sokkal többet néztünk ki. Kár. A Valencia egyelőre menekül a fuldoklás elől, Mangala viszont játszik.

Rubén Sobrino — Alavés

A csatár tavaly a spanyol második vonalban próbálkozott (10 meccs 2 gól a Gironában), idén az elsőben, de eddig nem kapott szerepet.

Enes Ünal — Twente

A 19-éves, kétszeres felnőtt válogatott török csatárnak jól megy a holland élvonalban, bajnoki és kupameccsen 385 percet (azaz alig több, négy meccsnyi időt) töltött a pályán, ennyi idő alatt hét gólt és egy gólpasszt termelt.

A káprázatos hármasa a Groningen ellen:

Bruno Zuculini — Rayo Vallecano

A 2014-ben igazolt argentinnak a Rayo az ötödik csapat ahová kölcsön van adva (egy görög kupát nyert az AEK-el). Eljátszogat a kiesés elől menekülő második ligás gárdában.

Divine Naah — Nordsjaelland

Négy meccs, egy gól és két gólpassz a dán ligában és a kupában.

Mathias Bossaerts — KV Oostende

A fiatal belga védő az első négy meccsen a padon ült, a második négyet viszont már végigjátszotta.

átigazolás manchester city háttér

David Faupala — NAC Breda

Az emlékezetes Chelsea elleni kupameccs gólszerzőjének eddig 15 perc jutott a holland második ligában.

Ashley Smith-Brown — NAC Breda

A szép számú bredai különítmény egyik legeredményesebb tagja a korosztályos válogatott bal bekk. Nyolc meccs mellett összejött egy gól és egy gólpassz is.

Brandon Barker — NAC Breda

A szélsőnek hét meccs jutott a Bredában.

Thomas Agyepong — NAC Breda

A ghánai U-20-as csapat kapitányának öt meccsen 205 perc jött össze a holland kettőben.

Kean Bryan — Bury FC

Sovány 20 perc eddig a harmadik ligában.

Bersant Celina — Twente

Ünal mellett vele sem húzott rosszat a Twente. 203 perc, három gól. Tízes mez.

A hétvégi gólja:

Sinan Bytyqi — Go Ahead Eagles

Egy végigjátszott kupameccs és 45 perc bajnokin eddig.

Ernest Agyiri — Valerenga

Hat perc a kupában, nem több még.

Shay Facey — Heerenveen

240 játékperc jutott neki a szezonban.

Jack Byrne — Blackburn Rovers

504 percet játszott a bajnokságban és a ligakupában a jobb napokat is látott Roversben.

átigazolás manchester city háttér

Yaw Yeboah — Twente

A Twente nem panaszkodhat a manchesteri trióra, Yaw hét meccset játszott (és ezeken egy gólt is szerzett).

Zackarias Faour — Midtjylland, Callum Bullock — Crewe Alexandra,  George Glendon — Fleetwood Town, Manu García — Alaves

Eddig nem lépetek pályára a felnőtt csapatban.

Az érkezők:

Claudio Bravo — Barcelona ~ 15.25 millió font

Az új egyeske. Welkámposzt várható.

John Stones — Everton ~ 47.25 millió font

Az egyik drága, fiatal és fontos igazolás. Welkámposzt várható.

átigazolás manchester city háttér

Leroy Sané — Schalke 04 ~ 42.5 millió font

Fiatal, nem olcsó. Ígéret. Beleillik a koncepcióba, mind az életkor, mind a tudás, mind pedig az ambicó terén. Welkámposzt várható.

Ilkay Gündogan — Dortmund ~ 23 millió font

Ár-érték arányban az egyik legjobb igazolás. Keveset játszott eddig, de meggyőző. Welkámposzt itt.

Nolito — Celta Vigo ~ 15.3 millió font

Tökéletes csere szélső, néhány nagyon jó meccsel a háta mögött. A legutóbbi kiállításáért jár a fekete pont. Jó vétel, jó ár, az öltözői pusmogás szerint a Barca is vitte volna, de a több játéklehetőség és Guardiola miatt Manchester lett a végállomás. Welkámposzt itt.

Jöttek és mentek is kölcsönbe:

Marlos Moreno — Atlético Nacional ~ 4.5 millió font → Deportivo La Coruña

A húsz éves, hétszeres kolumbiai válogatott csatár nagy ígéret, a LányLigában szokja az európai levegőt, egyelőre nem megy neki annyira 159 játékperc a bajnokságban. Ennyikeh.

átigazolás manchester city háttér

Olekszandr Volodimirovics Zincsenko — FK Ufa ~ 1.7 millió font → PSV

Az ukrán válogatott legfiatalabb gólszerzője, ever. Hollandiában még nem lépett pályára.

Pablo Marí — Gimnàstic ~ 150 ezer font →  Girona FC

Egy játékos befektetési(?) céllal. Spanyol kettőből spanyol kettőbe lepasszolva.

Aaron Mooy — Melbourne City - free →  Huddersfield Town

A testvércsapattól érkezett ausztrál alap embere a második vonalban megtáltosodott (a 19. helyen végeztek, jelenleg másodikok).

33. Ennyien akik City alkalmazottai, de kölcsön vannak adva. Szép szám.

Januárban érkezik:

Gabriel Jesus — Palmeiras ~ 27 millió font

A nyáron olimpiát nyerő, aztán a felnőt válogatottban is zseniálisan bemutatkozó 19 éves ígéret januárban költözik Manchesterbe, saját elmondása szerint Guardiola két szép szeme miatt (felhívta, meggyőzte), pedig a fél világ akarta. Várjuk nagyon.

A Manchester City kerete 2016 őszére:

'Kun' Agüero Del Castillo, Sergio - 10

Bravo Munoz, Claudio Andres - 1

Caballero Lazcano, Wilfredo Daniel - 13

*Clichy, Gaël - 22

De Bruyne, Kevin - 17

*Delph, Fabian - 18

Duran, Manuel Agudo (Nolito) - 9

Gündogan, Ilkay - 8

Iheanacho, Kelechi - 72

Jimenez Silva, David Josue - 21

Kolarov, Aleksandar - 11

Kompany, Vincent - 4

Luiz Roza, Fernando (Fernandinho) - 25

Navas, Jesus - 15

Otamendi, Nicolás - 30

Reges, Fernando Francisco - 6

Sagna, Bacary - 3

Sané, Leroy - 19

*Sterling, Raheem Shaquille - 7

*Stones, John - 24

Touré, Gnegneri Yaya - 42

Zabaleta Girod, Pablo Javier - 5

*-al jelöltek hazai nevelésüek.

átigazolás manchester city háttér

Az U-21-es csapat:

Abdelkader Diaz, Brahim - 55

Adarabioyo, Tosin - 53

Ambrose, Thierry - 68

Blackshaw, Lewis Robert

Boadu-Adjei, Denzeil - 49

Bolton, Luke Phillip

Buckley-Ricketts, Isaac - 70

Coveney, Joseph Charles

Davenport, Jacob Alexander - 82

Diallo, Sadou - 84

Dilrosun, Javairo Joreno Faustino - 87

Duhaney, Demeaco - 81

Esmoris Tasende, Jose Angel (Angeliño) - 69

Faour, Zackarias

Fernandes Cantin, Paolo - 67

Foden, Philip Walter

Francis, Edward Albert

García Serrano, Aleix (A. García) - 75

Grimshaw, Daniel James (k) - 79

Gunn, Angus Fraser James (k) - 54

Hardy, Joseph Keith

Haug, Christian Kjetil (k) - 60

Horsfield, James - 61

Humphreys-Grant, Cameron - 77

Kigbu, Ahogrenashinme - 86

Kongolo, Rodney - 78

Lawlor, Ian (k) - 45

Latibeaudiere, Joel Owen

Maffeo Becerra, Pablo - 50

Moreno Duran, Marlos

Muric, Arijanet Anan

Nemane, Aaron Evans - 57

Nmecha, Lukas - 65

Ntcham, Jules Olivier

Nwakali, Chidiebere Chikioke

O'Brien, Billy Thomas (k) - 64

Oliver, Charles William Corrigan - 58

Patching, William Luke - 85

Plummer, Ellis - 74

Poveda-Ocampo, Ian Carlo

Pozo La Rosa, Iker

Rösler, Colin

Sancho, Jadon Malik

Sarmiento Martinez, Erik - 71

Smith, Matthew

Tanor, Collins

Wilson, Tyreke

Wood, Marcus James - 83

k - kapus

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr2612479987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása