Bend the knee and call me John Stones

2017. szeptember 15. 21:30 - FortyTwo

Akárcsak a Trónok Harcában Jon Snow Daenerysben, úgy John Stones is csúcsteljesítménnyel rukkolt elő Rotterdamban. Két góljával keretbe foglalta a City 4 találatát, ezzel ő lett az első védőnk, akinek sikerült a Bajnokok Ligájában duplázni. Pep is megnyugodhat, hiszen végre megszerezte első idegenbeli győzelmét a tavalyi Celtic-Barcelona-Gladbach flop után.

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

 

Az ókorban, ha valaki a legtutibb jósdába szeretett volna eljutni a görög tengerpartokig, Delphoi városáig kellett utaznia. Manapság a jövőben látáshoz elég a Benfica o Glorioso bloggereit felkeresni, akik rendkívüli érzékkel jósolták meg alig egy hete, hogy Ederson lehet a következő Petr Cech vagy, ha úgy tetszik Cristian Chivu.

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A kapuba tehát hamar visszatért a brazil hálóőr a Liverpool elleni horrorisztikus sérülése után. Mint ismeretes szombaton egy előre ívelt labdáért futott versenyt Sadio Manéval, végül a szenegáli stoplisa találta arcon. Bár elsőre elég súlyosnak nézett ki, végül „csak” felszíni sérülés keletkezett, Ederson néhány öltéssel és egy enyhe agyrázkódással megúszta. 

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

Vincent Kompany még mindig bajlódik kisebb vádli sérülésével, melyet Gibraltár ellen szedett össze a válogatott szünet alatt, ezért nem utazott el Rotterdamba, hanem Manchesterben készül az otthon maradt fizikoterapeutákkal. Várhatóan hamarosan újra láthatjuk a pályán.

Ami még mindenképp érdekes az Yaya Touré esete. Az elefántcsontparti középpályás habár több felkészülési mérkőzésen is szerepet kapott, sőt a Girona ellen egy hónapja még csapatkapitányi karszalagot is ő viselte, a Premier Leagueben rendre a kispadot koptatta, sőt a Pool ellen még oda sem nevezte Guardiola és a Rotterdamba utazó keretről is lemaradt. Pep a meccs előtti sajtótájékoztatón ezzel indokolta mellőzését:

„Nemrég beszéltem vele, ő tudja az okát, de ez csak ránk tartozik. Nem csupán a tréningeken mutatott játékáról van szó, ez szimplán egy edzői döntés. Yaya nagyon fontos volt az előző szezonban. 6 labdarúgónak járt le a szerződése tavaly, egyedül ő rá tartottam igényt, mert egy különleges játékos. Remélhetőleg hamarosan visszatérhet. Ez csak rajta múlik. Mindig annyit követelek amennyi csak lehetséges, nem csak tőle, hanem mindenkitől.”

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stonesÍgy tehát végül ezzel az összeállítással kezdtük a mérkőzést:

Ederson, Walker, Stones, Otamendi, Mendy, Fernandinho, De Bruyne, Bernardo, Silva (c), Jesus, Agüero

Pep visszatért a négy védős felálláshoz, bár Walker és Mendy többet segített be a támadásba, mint a védekezésbe. Fernandinho volt szokásához híven a védekező középpályás, De Bruyne középen, Bernardo Silva leginkább a pálya jobb oldalán rohamozott, míg David Silva és Jesus sokszor húzódott ki balra. Agüero ennek megfelelően a jobb oldali csatár szerepét töltötte be.

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A Feyenoord kezdő tizenegyében egyetlen Bajnokok Ligájában pályára lépő játékos sem kapott helyet, így ők most mutatkoztak be a sorozatban. Egyébként ez nem túl meglepő azt nézve, hogy a klub játékosainak fele vagy saját nevelés vagy pedig már a húszas évei óta náluk rúgja a bőrt és ők még egészen kisiskolások voltak, amikor csapatuk legutóbb, 2002-ben eljutott a csoportkörig.

Az egyetlen komolyabb nemzetközi tapasztalattal rendelkező labdarúgójuk, aki egyben a legértékésebb is, Nicolai Jørgensen sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a találkozót. A dán csatár tavaly 21 góllal és 14 assziszttal segítette csapatát a bajnoki címhez, illetve ő lett az Eredivisie gólkirálya. Az egyik legrutinosabb játékosuk, Kenneth Vermeer szintén sérülés miatt hiányzott az összeállításból, így a kaput a Liverpool kispadját is megjárt Brad Jones védte.

Ezzel a tizeneggyel futottak ki:

Jones, St. Juste, Botteghin, van der Heijden, Nelom, Amrabat, El Ahmadi (c), Vilhena, Berghuis, Kramer, Boëtius

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

Edzőjük egyébként az a Giovanni van Bronckhorst aki 2003 és 2007 között erősítette a Barcelonát és megfordult többek között az Arsenalban és a Rangersben is. Bár sosem játszott együtt Guardiolával jó viszonyt ápolnak, mindkettejükre nagy hatást gyakorolt Johann Cruyff és a holland totális futball. Ő volt az Oranje csapatkapitánya a 2010-es VB-n és a torna egyik legszebb találatát szerezte Uruguay ellen az elődöntőben. Rotterdamban született, és a Feyenoord neveltje, ezer szál fűzi a klubhoz. 2015 májusában nevezték ki rá két évvel később már bajnoki címet ünnepelhetett. 1999 után sikerült ismét felülniük a holland élvonal trónjára ezzel megszakítva a PSV és Ajax régóta tartó egyeduralkodását.

A zuhogó eső ellenére közel teltház és remek hangulat fogadta a játékosokat.  A hazaiak középkezdésével indult a mérkőzés. Rögtön hatalmas nyomás elé helyeztük őket és már az első percben sikerült egy szögletet kiharcolni. A sarokrúgást David Silva adta le kicsiben De Bruyne-nek, akitől visszakapva John Stones fejére varázsolta a labdát, akinek fejese Vilhena lábai között csorgott be a kapuba.    

1-0, nem egészen 2 perc alatt, ennél jobb kezdést nem is álmodhattunk volna.

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A teljes letámadás tovább tartott, csak idő kérdése volt mikor születik meg a második vendég találat. A 10. percben De Bruyne ellen szabálytalankodtak a félpálya környékén, gyorsan elvégzett szabadrúgás után Bernardo Silva adta ki a jobb szélre Kyle Walkernek, aki remekül tette középre Sergio Agüero pedig kapásból bevarrta Jones hálójába. Ezzel az argentín 50. nemzetközi gólját szerezte. 

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A 20. percben kezdett éledezni a Feyenoord, Steven Berghuis lövése még csemege volt Ederson számára, ám 1 perccel később Bernardo Silva rossz átadása után egy veszélyes kontratámadás végén, Michiel Kramer lövése az oldalhálót találta el, de ehhez kellett a brazil kapus bravúrja. Ez volt a hazaiak legnagyobb ziccere.

A 24. percben David Silva szöglete után egy kisebb tűzijáték keletkezett, előbb Sergio Agüero majd Benjamin Mendy lövését blokkolták, utóbbi után pattant a labda Gabriel Jesushoz, aki könnyedén passzolta a kapuba a labdát. A Feyenoord játékosai lest reklamáltak, ezért nem is mozdult rá Jones Jesus lövésére. A visszajátszásból remekül látszott, hogy csak Otamendi volt előrébb a hollandok védőinél Mendy lövése pillanatában, így teljesen szabályos találat született.

A brazil csatár végig nagyon lelkesen játszott, többször  keményen ráfutott az ellenfél kapusára és védőire ezzel zavarba hozva őket. Nagyon akarta a gólt, és össze is jött neki. Ezzel ő a negyedik City játékos Balotelli, Kolarov illetve Nolito után aki góllal debütált a BL-ben.

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A lényegi kérdések már itt eldőltek, nem is történt már sok említésre méltó esemény az első játék részben. A vendégek idegesek lettek, több sárga lapot is összeszedtek a 35. és 45. perc között. Ez nem az ő napjuk volt.

A második félidőre becserélték Jens Toornstra-t, de sem ő, sem a többi cseréjük nem volt elég a szépítéshez.

A 60. percben Raheem Sterling érkezett Agüero helyére, muszáj rotálni a hétvégi fordulóra. 3 perccel később ismét egy kis-szöglet után érkezett a gól. Ezúttal Kevin De Bruyne ívelt középre, John Stones pedig egy újabb tökéletes fejessel koronázta meg szerda esti teljesítményét. 

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A 67. percben David Silvát is pihenésre ítélte Pep, helyette Fabian Delph érkezett aki a szezonban most lépett először pályára. A csapatkapitány karszalagot Fernandinho kapta meg, igaz csak 5 percre, hiszen a 72. minutumban Leroy Sanéra lett lecserélve. A brazil középpályás először Stonesnak szerette volna átadni a kapitányság jogát, ám az angol szólt neki, hogy De Bruyne jobban megérdemelné, így végül ráhárult ez a feladat.

A meccs végéig már nem sok említésre méltó szituáció történt. Láthattuk, hogy Dirk Kuyt is ott volt a helyszínen. Korábban 13-szor lépett pályára a Manchester City ellen és háromszor köszönt be, szerencsére ezt már nem fogja tovább növelni, hiszen májusban visszavonult. Az előző idényben neki is kulcsszerepe volt a Feyenoord bajnoki címében, utolsó meccsén egy mesterhármassal búcsúzott.

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A meccs végeredménye, tehát 0-4 lett. Ahhoz képest, hogy a legutóbbi 6 idegenbeli BL meccsünkből 3 döntetlen és 3 vereséggel zárult, emellé 14 gólt bekapva ez meglepő eredmény. De a játék képe és a statisztikák alapján egyáltalán nem az. A sorsolás előtt sokan nem értették, hogy miért kerül automatikusan az első kalapba az ukrán bajnok, míg a holland csak a negyedikbe fér oda, ehhez képest a csoport másik mérkőzésen a Shaktar Donetsk 2-1-re legyőzte a Napolit, ezzel alaposan megkavarva a csoport előzetesen vélt erősorrendjét.

A játékosok értéklései a WhoScored.com alapján, szerintem teljesen reális osztályzatokkal. Egyedül Mendy talán aki szerintem jobbat érdemelne.

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

A meccs embere egyértelműen John Stones, de a mostani BL-hét legjobbjának is megválasztották. Who needs Kompany?

manchester city feyenoord bajnokok ligája összefoglaló john stones

Folytatás szombaton 16:00-kor a Watford otthonában. Marco Silva együttese idén még veretlen, 2 győzelem (Bournemouth, Southampton mindkettő 0-2) illetve 2 döntetlen (Liverpool 3-3, Brighton 0-0) a mérlegük. Otthon még nem sikerült győzniük, reméljük nem ellenünk törik meg a rossz sorozatuk. Magyarorrszágon TV nem közvetíti streamet itt találtok.

Összefoglaló:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr3212868068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.