Az a 46 éves sarkazás

2020. április 27. 19:00 - mgyuri

46 éve tökéletes napja volt a Manchester Citynek, a Unitednek nem. 

Idézzük meg egy kicsit Denis Law-t és az ő sarkát a történelem lapjairól:

retrócity denis law manchester city manchester united angol foci

 

Februárban a 2008-as derbisikerre visszatekintő posztban említettem, visszatérünk 1974-be, egy fontos manchesteri meccsre.

A Manchester City 126 éves törtélmének (ami nincs, ugye) egy nagyon érdekes mozzanatát idézzük meg. 

denis-law.jpg

A skót csatár (55 válogatott meccsen 30 gólt termelt) 1940. február 24-én született Aberdeeben.

A Huddersfield Town-ban kezdte meg a profi pályafutását. 1956 karácsony napján lépett először pályára a Hudd-ban, a másodosztályban.

Az edzője az a Bill Shankly volt, aki a Liverpool istensége lett. Shankly 1959-ben lett a 'pool menedzsere, vitte volna az ifjú titánt, de az ifjú titánok nem igen vágynak közel egy évtizedet a második vonalban senyvedő mamutokhoz. 

Így a Manchester Cityhez szerződött 1960 márciusában.

Remek bő egy éve a volt a húszéves fiatalembernek égszínkékben, 44 meccs, 21 gól (ebből hatot a Luton elleni kupameccsen lőtt, húsz perc alatt), a klub vezetői voltak olyan marhák, hogy (persze nem kevés, 115.000 font, egy év alatt több, mint a dupláját kivették a bizniszben a Law-ért kiadott 55.000 fontnak) a pénzt választották (és engedtek Law nyomásának is, hiába érezte jól magát a klubnál, a pénz az pénz volt 1961-ben is), elengedték Torinóba. 

Az olaszokak nagy tervei voltak, Law mellett az angol Joe Bakert is leigazolták, de a két britnek nem ízlett az olasz foci (pedig Baker fizetése több, mint a duplája lett, a Hibernianban öt fontot keresett hetente, Olaszországban tizenkettőt).

Az elégedetlenkedő Lawra lecsapott a United (Bakerre az Arsenal), jött az aranykor (309 meccs, 171 gól), a csúcspontjai az évek során az 1963-as kupagyőzelem, a két bajnoki cím, az 1964-es aranylabda, majd az 1968-as BEK győzelem volt.

retrócity denis law manchester city manchester united angol foci

a pályára rohanó szurkolók Law sarkazása után

Law öregedett (11 bajnokin 1 gól az utolsó idényben), a United csúszott le a csúcsról, a vörösök nem hosszabították meg Denis lejáró szerződését 1973-ban. 

Az akkori City menedzser, John Paul Hart viszont visszacsábította a csatárt, jól tette.

Law már nem volt a csúcsformában, de összesen 29 meccsen 12 alkalommal betalált. Ott és akkor is (azaz a mai történetünkben) ő volt a főszereplő. 

1974 nyarán Hart rossz egészségi állapota miatt elhagyta a kispadot, az új menedzser Tony Book lett. Book aki az előző szezonban még a keret tagja volt, játékosként.

Book viszont kijelentette: nem tart igényt Lawra, aki bár a felkészülést végigcsinálta a csapattal, de 1974. augusztus 24-én bejelentette visszavonulását. 

De még lépjünk vissza négy hónapot. Szóval jöjjön: a legendás gól.

1974. április 27-én esett, az Old Traffordon, alig tíz perccel a vége előtt. A bíró a folyamatos pályára rohanások miatt a 85. percben lefújta a meccset. A MU kiesett. Aztapicsa..

Law látványosan nem ünnepelte a gólját (asszem teljesen érthető), a források ezt teszik az első (híressé vált) “non-celebration” goal-nak.

 

Azért hozzá kell tenni: ha nincs Law gólja, akkor egy döntetlennel is kiesik a United. De ha nincs Law gólja, akkor lehet, hogy csak bekapar egy gólt a MU és nem esnek ki.

És különben is, akkor sem Law, sem a MU szurkerek, senki nem számítgatott, akkor és ott úgy érezték: Law gólja hozta el a világvégét.

Szóval: éljen csak tovább a legenda. A Manchester United mélyrepüléséhez kellett Law sarka

A What If.. sztorik kedvelői eljátszhatnak a gondolattal, milyen világot élnénk, ha  húsz évvel korábban indult volna a Premier League, a BL, az óriási tv-s pénzek beáramlása az angol fociba..

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr7215644644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása