Manuel elment, három posztot szentelünk az ősz mesternek, most a City előtti munkásságára fókuszálunk.
Az első részben megpróbáltam úgy tenni, mintha belelátnék valamennyire a klubon belüli történésekbe, egyúttal összevetésre került Mancini és Pellegrini a vezetőség által diktált prioritások kereszttüzében. Ma ismertetjük a chilei tréner focihitvallását és egyéb személyes emberi kvalitásait.
A holisztikus szó a korábbi poszt elején némi magyarázatra szorult, de hogy Pellegrini mérnöki diplomával rendelkezik, talán már a legtöbb Manchester City drukker - akit eddig ez a tényállás valamiért elkerült - tudásának birtokába került kis guglizás után.
Manuel tehát amellett, hogy egészen ügyes edző, akár építőmérnökként is kereshetné kenyerét, ha éppen úgy tartaná kedve. Talán ez a fétise is közrejátszhatott abban, hogy az éppen 2014-re megépülő City-akadémiát saját szemeivel lássa, ahogyan felavatásra kerül, sőt ha már nem is tervezhetett bele semmit, legalább az emberi matériával, azaz a sok fiatallal számolhasson a későbbiekben.
Akárhol is tanult meg angolul, már most kijelenthetjük, hogy effajta beszédbeli kisugárzása jóval kellemesebb érzéseket hagy meg az emberben, mint volt ennek Mancini esetében. Hatvanévesen persze, ne áltassuk magunkat, jobban nem fog beszélni már ennél, mint ahogy Mancini sem fejlődött a három év alatt semmit, pedig az első interjúknál még teljesen abban volt az ember, hogy ha már most ilyen fasza, akkor de jó lesz őt hallgatni később. Hát, ez így nem jött be, viszont az olasz akcentus után itt van a spanyol, tehát a dolog mókásabbik része is abszolút szinten lett tartva. Nyári tardzsetek helyett tarchetek lettek.
Játékosként sem az a tucatfajta volt, már ha nem mindenki tucat, aki nem elit, de csaknem. Szóval Pellegrini huszonnyolc alkalommal vehette fel magára a chilei címeres mezt, viszont ami még durvább, hogy egész professzionális karrierje során az Universidad de Chile csapatát erősítette, a wiki szerint tizenhárom év alatt kerek 451 bajnoki meccset abszolvált. Ő volt az egyedüli csapattag, aki egyetemet látogatott ezidő alatt, amolyan magasabb társadalmi kasztból származott, de ennek inkább előnyét látta az öltöző, és már akkor közkedvelt személy volt a játékosok között.
Továbbra is ezt a remek szájtot (wiki) veszem hivatkozásul egy-egy adaléksztorihoz, tehát valószínűleg mindenki ismeri már (én pl. épp akkor olvastam, amikor ezt írom, nézzel el hát mindenki, hogy itt is leírva vagyon), de: Pellegrini állítólag nem a leglabdaügyesebb védő volt, ugyanakkor rendszerint egy órát is gyakorolt még edzés után - nem ismerem a City játékosainak szokásait a végletekig, de valamiért Zabaletát pont egy ilyesminek gondolom, elvégre ő is elképesztő fejlődéseken megy keresztül szemünk előtt.
Apropó, Zabaleta egyébként volt már Pellegrini játékosa, pontosabban lehetett volna, de amikor Pelle a San Lorenzonál edzősködött, PabZab még csupán a tartalékcsapat játékosa volt. Az argentin egyébként tárt karokkal várta, bár azt hiszem, pont Pablo az, akit semmilyen plusz impulzusokkal nem kell motiválgatni.
Sokkal aranyosabb és frappánsabb eset azonban Pellegrini visszavonulása profi labdarúgói pályafutásától: miután egy tizenhétéves játékossal szemben alulmaradt, és gólt kapott csapata, úgy döntött, semmi értelme ezt tovább folytatni. Nos, ez a tizenhétéves fiatalember bizonyos Iván Zamorano volt, aki talán mindmáig a valaha volt legügyesebb chilei játékos evör. Utólag csak annyit mondott erre a jó öreg Manuel, hogy ha tudja, meddig viszi később Zamorano, meghagy magának még egy-két évet focista karrierjéből...
Edzősködése során ekvádori bajnoki címet szerzett elsőként dél-amerikai trófeahadjárata alatt, hogy aztán azzal a lendülettel legyen bajnok a San Lorenzoval, majd a neves River Plate-tel az argentin pontvadászatban. Innen egyenes út vezetett ahhoz a Villarrealhoz, amelynek nevét ma Európában meg sem említenénk tán, ha nem lenne Pellegrini.
A sárga tengeralattjáróval első szezonjában UEFA Kupa negyeddöntőig jutott, illetőleg BL-ig kvalifikálta magát csapatával. Ott történelmet írt: minden idők legsikeresebb BL-debütáns szezonját láthatta a nagyközönség a Villarreal előadásában, miután csak az elődöntőben parancsolt megálljt nekik az Arsenal. Érdekesség, hogy a Málagával a legutóbb futó szezonban majdnem megismételte ugyanezt a bravúrt, gyakorlatilag csak másodperceken múlt a dolog (no meg két dortmundi lesgólon). Két szezonnal később, 2008-ban (el tudnánk képzelni ma, hogy ne a Real vagy a Barca végezzen ezen a pozíción?) a második helyen végzett a Ligában a valenciai kiscsapattal, természetesen ez is történelmi siker volt a nemrég a spanyol elsőosztályba visszajutó csapatnak.
Coachként szigorú figura emberünk, legalábbis amikor annak kell lenni; ecuadori állomásán az első felkészülési mérkőzésére máris késve érkezett meg pár rutinosabb játékosa, ő pedig nem restellte az öltözőajtót rájuk zárni. Azt vallja, hogy egy edző egyszerre legyen diktátor és demokrata is. Diktátornak azért kell lenni, hogy engedelmeskedjenek neki, viszont csak demokrataként érheti el azt náluk, hogy saját meggyőződésükből tegyenek így.
Végtére is, hiába állt és bukott a Villarreal sikeres játéka anno Riquelmén, az argentin karmesternek kellett távoznia, amikor is szembetűzésbe került az edzővel, nem Pellegrininek. A chileivel tehát nem lehet szarozni, legyen az ember akármekkora sztár a csapatban, de mindaddig fair és nyugodt edző, amíg mindenki betartja a követeléseit.
Mancini a diktátori politikát követi, nekem róla mindig valamiféle fiatalabb Capello jut eszembe. Ez - megtöltve a kellő tartalommal - természetesen vezethet sikerre a futballban, ahogyan ezt megannyi példa is mutatja, a hosszútávú sikeres együttműködéshez mégis sokkal jobban passzol a Pellegrini-féle edzői norma.
Pellegrini és stábja megérkezik Manchesterbe
Attraktív támadófocit ígér Pellegrini, és azt is játszott eddigi csapataival, természetesen a lehetőségekhez és a játékoskerethez idomítva kell elképzelni mindezt. Ugyanúgy a posession football jellemzi majd a továbbiakban is a Cityt, azaz a labdabirtokláson alapuló taktika, s a játéknak a meccs nagy részében majd az ellenfél térfelén kell lejátszódnia. Akárcsak eddig, a szélső védők ugyanolyan fontosak lesznek a támadások felépítésében.
Leggyakrabban 4-2-3-1-ről beszélhetünk Pellegrini esetében is, manapság mégiscsak ez a top játékrendszer, de Manuel barátunk egyáltalán nem szarik be attól, ha két csatárt kell felküldeni a fedélzetre, sőt a Villarreallal épp valami ilyesmivel lepte meg egész Európát anno.
Magas védelmi vonal jellemezte csapatait Európában, lestaktikával, robusztus középhátvédokkal, fürge és ügyes szélsővédőkkel megspékelve. Marcos Sennából például Pellegrini csinált hatalmas istenkirályt - aki figyelte a 2008-as EB-n az Aragonés-féle spanyol nyerőcsapatot, az nem nagyon kérdőjelezi meg, ha azt mondom, azon a kontinensviadalon a brazil spanyol volt a torna legjobbja, hiába választotta meg az arra kompetens szerv Xavit.
A Riquelme nélküli taktika a Villarrealnál
Számomra egyértelmű: Senna posztját nálunk Fernandinhonak látta el.
Jellemzően három a négy támadójátékos közül kellően flexibilis munkát lát el akkor, amikor a csapatnál a labda. Rendre megvan az egy erősebb felépítésű csatár, aki elsősorban a befejezésekért felel: Joseba Llorentet, Roque Santa Cruzt ide sorolhatjuk, de Higuaín is csodálatos szezont futott a Real Madriddal akkor, amikor Pellegrini trénerkedett egy szezon erejéig a Madridnál.
Azontúl pedig megvan a két támadó középpályás, gyakran inverted wingerek (Pires, Cani, Cazorla). Egyrészt ez folyosót nyit a felfutó szélsővédőknek, másrészt a két csatárnak is alkalma nyílik kiszélesíteni a játékot (Nihat, Giuseppe Rossi), hogy a két támadó középpályásnak egyenes útja vezessen egészen a kapu közvetlen közeléig.
A Málagánál volt igazán aszimmetrikus az elsősorban támadásért felelő játékosok eloszlása, Eliseu például - ha nem hátvédet játszott - abszolút a klasszikus szélsői feladatokat látta el, értsd robotolt ballábasként a baloldalon (vagyis remélhetőleg Navas skilljeivel is sikeresen megmérkőzik Pellegrini, és jól használja majd az új titánt), míg Isco azzal vált híressé, hogy szélről középre tört be. Joaquínt pedig sokkal többször láttuk középen játszani a csatár mögött (second striker), mint addig valaha. A korábbi spanyol wonderkid egyébként éppen alatta emlékeztetett újra betisbeli önmagára, emiatt nem is győzte illetni pozitív visszajelzéssel - most már volt - edzőjét.
Manuel Pellegrininek egy szezon jutott Madridban a nagy Real élén, és első ránézésre mondhatnánk, hogy persze, elköltött kétszáz millert, aztán egy fostalicska címet nem nyert, de ez meglehetősen unfair lenne vele szemben, no meg miért a poszt végén kezdeném a rosszmájú kritikát a tréner felé, ha már eddig tökre vártuk, meg minden.
Az igazság egyébként is az, hogy például Robben és Sneijder eladásáról a kutya nem kérdezte az újdonsült edzőt a királyiaknál (megtartotta volna őket, ha valaki mégis kíváncsi a véleményére, azóta mindenesetre mindketten BL-t nyertek, Pérezék hajszolják tovább a tizediket), míg Ronaldo és Kaká már régen le voltak zsírozva az ő érkezése előtt. A bajnokságot egyébként így is rekordpontszámmal zárta a gárda, persze csak a saját rekordjuk lett ezzel kijavítva, bajnoki címmel ugyanis a Barcelona gazdagodott az évad végeztekor. Más kérdés, hogy azóta Mourinho Realja képes volt túlszárnyalni ezt az egyébként is elképesztő pontszám mennyiséget.
A Copa del Rey botrányról kéne hallgatnunk, ott tényleg felsült Pellegrini Madridja a harmadosztályú Alcorcón ellen, ezt az egyet írhatjuk Mourinho számlájára, hogy érkeztével megszűnt a faszkodás a hazai kupában, sőt. Ellenben meg kell jegyezni, hogy Pellegrini előtt is hagyomány volt a kupába beleszarás arrafelé, valamiért a portugál tréner alatt hagyott alább ez a bundázgatási folyamat. Illetőleg amellett aggodalmaskodhatunk még egy picit, hogy a Barcelona ellen rosszul nézett ki Pellegrini csapata, Mourinho ebben a kezdeti nehézségek után szép javulást hozott, persze neki volt is rá rengeteg próbálkozása.
Zidane akkor még csak úgy elvolt a madridi vezetőségben, mint nálunk nemrégiben Vieira, azt a csapatot igazából még mindig Pérez állítgatta össze, pont az edzőt, Pellegrinit viszont az akkori sportdiri Valdano, viszont Mourinho érkeztével az elnök mindkettőtől boldogan szabadult meg. "Nem tudok kihozni semmit egy zenekarból, ha megvan a tíz legjobb gitárosom, de hiányzik a zongorista vagy a dobos" - így Pellegrini, ezért nem meglepő, hogy nem volt egy sikersztori Pérezzel, persze ki mondana nemet a Madridnak. Mindenesetre a Citynél Txiki és Soriano felett nem rendelkezik sem a sejk, sem Khaldoon.
"...10% jelenti az ellenfélhez való igazodást... az edzők a meccs előtti héten játszanak főszerepet, a játékon belül csak 5%-ban befolyásolják a menetet..."
Minden egyes állomáshelyén hangsúlyozta, hogy hosszabb távon akar kiépíteni valamit, csúnya felsőbb menedzselés és pénzhiány következményeként ez nem jött össze végül sem a Málagánál, sem pedig a Villarrealnál, de erről - és ebben nincs semmi álinformálás - a legkevésbé sem Pellegrini tehet, sőt valami egészen különleges romantika van abban, ahogyan a fizetésképtelen sejk málagai focicsapatát tisztességes helyre hozza a bajnokságban, sőt BL nyolc közé vezesse. Valamit elmond arról, milyen is a kezei alatt dolgozni. Nem véletlenül kezelik szinte szentként a tengerparti spanyol városban.
A hosszútávos dolog alatt természetesen gondolhatunk arra is, hogy azok a fiatalok, akik arra érdemesek, megkapják a minimális lehetőséget, Mancininek volt egy kissé megalomán képzete a dolgok menéséről, és rendre három-négy világsztárt akart igazolni nyaranta, hogy mindenkit szarrá szopasson. Pellegrini és az új vezetőség hozzáállása kevésbé FM-szerű, és szempontként nagyon is szimpatikus az is, hogy a chilei többször kihangsúlyozta már, hogy egy igazolásnál ugyanúgy fontosak neki az emberi kvalitások, mint a labdarúgó skillek - ez egy kissé wengeresque, ráadásul nem csak ebben hasonlít a két elismert edző, mindezek margójára még felsorakozik a győztes jelző is végre az egyik mellé sok-sok év után, úgy konkrétan Pellegrini papa mellé.
2013-ban úgy sejlett: tüzetesebben keresve sem biztos, hogy találhatott volna a klub a holisztikusabbnál is holisztikusabban gondolkodó és működő Pellegrininél jobb embert a Manchester City edzői posztjára.
Referenciák és olvasnivaló:
http://chalkontheboots.wordpress.com/2013/06/21/engineering-change/
http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/new-manchester-city-boss-manuel-1887496
http://espnfc.com/blog/_/name/manchestercity/id/1122?cc=5739
http://en.wikipedia.org/wiki/Manuel_Pellegrini
Manuel Pellegrini elment. Ennek aprópóján elővesszük a chilei edző - vigyázz, nem menedzser - wilkommenposztját az óhazából, upgradelve 2016-ra, megérdemel pár kedves, melegszívű szót.
Nem sikerült nyerni vasárnap az Arsenal ellen, de a remény nem halt meg. A 2015/2016-os Barclays 
Hogy jövőre folyt. köv. ugyanígy? Az a cink, hogy még egyáltalán nem biztos. Vasárnap jön az Arsenal, idén a londoniak érmet, nem Wenger trophy-t akarnak. Fingom sincs mi maradt a csapatban, de félek nem hat pont (a végén a walesi kirándulás sem lesz sétagalopp). A mu és a West Ham sem fog a kedvünkért leikszelni az elmaradt meccsükön.
Ezidáig nem lehet panasz az áprilisra, a behabzsolt két szelet párizsi mellett szinte mindegy ki is jött szembe a feladat megoldva. WDWWWDW. Szép sorminta.
Van élet Manchesteren kívül, de még milyen! Lesz még élet idén tavasszal Manchesterben? Az szombaton (bajnoki a West Bromwich Albion ellen) és kedden (a Paris elleni bajnokok ligája visszavágó) kiderül.
A nyáron új időszámítás kezdődik Manchesterben ezt tudtuk, ma hivatalossá vált az első transzer.