Sajnos időszűke következtében nem jelentkeztünk játékosokat bemutató posztokkal  a nyáron - mentségként szolgáljon pár karakter a legújabb és legjelentősebb nyári prédáról: Eliaquim Mangala hosszas bonyodalmak után végre elkötelezte magát a Cityhez, és 2019-ig firkantott alá.

Örök kérdés ilyenkor, hogyan kezeljük ezt a meccset. A leghelyénvalóbb definíció egyértelműen az, amit útwengerék is hirdetnek, azaz ha prioritási listát kell összeállítanunk a bajnokság első fordulója és a Community Shield pajzsdöntő kupadöntő között, akkor előrébb való három pont a bajnoki nyitányon, mint mondjuk egy kupagyőzelem bajnoki vereséggel fűszerezve.

Túlvagyunk az első majdnemtétmeccsen is az amerikai túrán, miután 5-1-re győztük le csoportunkban a szemmel láthatóan a felkészülés egy másik stádiumában lévő Milant, amely amúgy is egy borzasztó kópiája a múltbelinek.

Bár már Skóciában is lezajlott két felkészülési mérkőzésünk, számomra az első, amit egyenesben végignéztem, a Kansas City elleni összecsapás volt - eleinte némi anyázással egybekötve, miután a hivatalos oldalon is reklámozott youtube stream nem akart beindulni, majd mikor végre úgy tett, hiányzott a hang.

Itt állunk a vége előtt. Valami hasonlóra számítottunk, minden csak tőlünk rajtunk múlik. Karnyújtásnyira a trófea.

Nem szabad elkúrni, nem akarok még egy Q.P.R.-t, semmi remegés, csak gólaránnyal megnyert  bajnoki cím. Sima 1:0-át a szünetben, a végére pedig egy hármast. Nyílhatnak a pezsgősüveget.

De vigyázni! Itt már eltaknyolni nagyon veszélyes!

Talán mindenki emlékszik erre az idézetre. E szavak pontosan 2014. április 17-én hagyták el Manuel Pellegrini száját, egyetlen egy nappal a Sunderland elleni kínkeservesen kiizzadott hazai döntetlent követően.

Akkor már szinte mindenki (jómagam is teszem hozzá) lemondott arról a pillanatról, amelyet átéltünk szerda este, azaz, hogy egy parádés hazai győzelemmel karnyújtásnyira kerüljünk a bajnoki címtől.

Az átlagos Liverpool szurkoló itt található balra.

Ezt nem kicsit elbaltázták, náluk volt a szép piros lufi, de elengedték, nem csak a ballon repült el, hanem a kezük is, hihetetlen.

Még abban hisznek, hogy vissza lehet ragasztani. Higgyék csak, nem kell velük törődni, a saját meccsünkkel kell már csak foglalkozni. Előtte egy-egy nagy köszi persze kijár: Pulis, te sapkás balfasz, a City minden fontosabb mérföldkövénél ott fogsz állni?! És persze köszi Gayle, életed meccse volt. De most már egy szót se róluk, se a liverpooli pirosakról, ma jön az Aston Villa.