Manchesteri átigazolási körkép I. - A távozók

2011. november 17. 14:30 - mgyuri

A két hetes bajnoki szünet megfelelő időpont arra, hogy áttekintsük két részben, kik, mikor, és hová távoztak, ill. honnan érkeztek (a szokás szerint igencsak mozgalmas...) nyári átigazolási szezonban, és milyen teljesítményre voltak képesek.

Ismételten tetemes mínusszal zárt a csapat, de Mancini még mindig elégedetlen a keret összetételével, nincs vége a Tévez sagának... Folyt. köv. januárban?

Tehát: a sok nyári pletyka után végre jöhetnek a konkrétumok!

~o~A távozók~o~

Patrick Vieira

Az első távozó igazából nem is hagyta el a csapatot, hanem az öltözőből pár szinttel magasabbra tette át székhelyét az Etihad Stadionban!

Patrick 2010 januárjában került a csapathoz, mivel Mancininek szüksége volt egy tapasztalt középpályásra, és a VB, és EB győztes veterán francia létszámfelettivé vált volt csapatánál, az Internél.

Vieira korántsem levezetni érkezett a csapathoz, másfél év alatt 46 meccsen játszott (ezeken hat gólt lőtt), és egy angol bajnoki bronzzal, és egy FA kupa arannyal bővítette az amúgy sem üresen ásítozó vitrinjének tartalmát.

A jelenleg a csapat fejlesztési, és ifjúsági részlegénél dolgozik, de sokak szerint nagy szerepe volt abban, hogy az Arsenal két francia válogatottja (Clichy és Nasri) Manchesterbe igazolt.

Jérome Boateng

Pont egy hónapja húzódó ügyre került pont az amerikai turné közepén, amikor mégis megállapodott egymással a City és a Bayern München vezetősége.

Jérome az első játékos az utóbbi időben akit haszonnal adott tovább a klub. Nagy szó! A bajorok 12 millió fontot fizettek ki érte.

A ghánai-német nem fért be a kezdőcsapatba, és amúgy is, ki az a német válogatott aki ellen tud állni a Bayern hívásának? Németországban megtalálta a számítását, stabil tagja a csapatnak, és a Nationalefnek.

Shaun Wright-Phillips

A saját nevelésű szélső másodszor hagyja el a csapatot, és másodjára is Londonba szerződik. Most csak a QPR volt a célállomás, és nem a Chelsea... Sajnos SWP nem tudta beváltani azt a karriert, amire képességei alapján lehetősége lett volna. Hiába a mi kutyánk kölke, és hiába nyújtott remek teljesítményt az előszezonban, nem maradhatott a Cityben...

Eddig nyolc meccset játszott a parkőrök mezében, és egy gólpasszt adott.

A QPR 4 millió fontot fizetett Shaunyért.

Felipe Caicedo

Az ecuadori támadó nem a Citynek volt jó üzlet. Tavaly a Levanténél volt kölcsön, egymillió eurós kivásárlási opcióval. A spanyol kiscsapatnál éltek is a lehetőséggel, de azon nyomban tovább is passzolták a fiatal csatárt a Lokomotív Moszkvának, hétszer annyiért.

Caicedo eddig 12 meccsen 5 alkalommal volt eredményes (köztük az Anzsi elleni idegenbeli győztes góllal).

Első hírek arról szóltak, hogy csak kölcsönbe távozik a brazil Internacional-ba, de időközben kiderült, végleg marad.

Jó 15 meccsen öt gólt lőtt a brazil bajnokságban, ahová a hírek szerint ingyen igazolt.

Shay Given

Az ír kapus végleg kiszorult a kezdőből, és mivel nem fiatal, ezért jobbnak látta ha távozik. A célállomás az Aston Villa lett, ahol bekerült a csapatba, és nem is megy neki rosszul a védés az eddigi tizenkét meccsén. Október közepén kaptak ki először, pont Manchesterben.

Given 3.3 millió fontért igazolt Birminghambe.

Emmanuel Adebayor

Ade abszolút nem illik bele Mancini elképzeléseibe, tavaly Madridban volt kölcsönben fél évig, idén Londonba került a Tottenhamhez két millió fontért az idény végéig.

Az első két meccsén nagyon belehúzott, két gólt lőtt. Azóta hat meccsen játszott, ezeken négy gólpasszt adott.

Roque Santa Cruz

2009 nyarának nagynak tűnő igazolása. Az is volt pár napig, de pechjére nyakára hozták Adebayort és Tévezt, így nem játszott túl nagy szerepet a csapatnál. Az más kérdés, hogy Mancini csapatcserélési műveletei miatt Ade és Carlos sem rúg labdába már nagyon City mezben.

A paraguayi már tavasszal kölcsönben volt Blackburnben, de nem ment neki ott sem. A Copa ezüsttel a zsebében a nyáron (ingyen, de csak kölcsönbe) eligazolt Betisbe, ahol eddig két gólt lőtt (egy meccsen a Zaragozának).

Craig Bellamy

A walesi sem Mancio embere, az fix! A pályán magas hőfokon égő támadó, az előző szezont a Cardiff Citynél töltötte, és miután a nyári felkészülést is a tartalékoknál kezdte el nem volt meglepetés, hogy idén sem maradt. Talán csak meglepő, hogy a célállomása a Liverpool lett.

A vörösöknél sem tudott alap emberré válni, eddig 262 percet játszott, igaz erre a kevés játékidőre jutott két gól.

Ingyen igazolt a szomszédos városba.

Kölcsönbe távozott játékosok:

Vladimír Weiss az Espanyolhoz került, itt öt meccsen 199 percet kapott eddig, és kiosztott két gólpasszt.

Reece Wabara a másodosztályú Ipswichhez ment, itt négy meccsen 174 percet játszott.

Greg Cunningham három meccsen 264 percet kapott a Nottingham Forestben.

Dedryck Boyata hat meccsen játszott a Boltonban, a Chelsea elleni hazai vereségükkor ő szerezte a szépítő gólt.

Alex Tchuimeni-Nimely a Championshipben, a Middlesbroughnál van. A bajnokságban hat meccsen cserélték be néhány percre. Egy kupameccset játszott végig.

Az észak-ír válogatott Ryan McGivern rendszeresen játszik a másodosztályú Bristol Cityben. Hasonlóan Ben Mee is pályára lépett a meccsek többségén a Burnleyben.

A tizennyolc éves német kapus Loris Karius a Mainzba ment, eddig a tartalékcsapatban (a negyedosztályban szerepel a Mainz II.) védett öt meccset.

Abdul Razak néhány hete érkezett a Portsmouth FC-be, de már két meccsen is szóhoz jutott a tavalyi Liga Kupa győztes csapatban.

John Guidetti ítéletvégrehajtónak szerződött a Feyenoordba. Hét meccsen négy büntetőt értékesített, emellett egy gólpasszt adott.

Kieran Trippier eddig az összes meccsen pályára lépett a Burnleyben a Championshipben, a ligakupában gólt is szerzett.

A norvég Abdi Ibrahim Hollandiában a NEC-nél van, négy meccsen cserélték be eddig.

Harry Bunn a harmadosztályba a Rochdale AFC-hez került, eddig 107 percet kapott két kupameccsen (FA és Carling) Míg az alacsonyabb osztályú csapatoknak kiírt Johnstone's Paint Trophy meccsen gólt is lőtt.

Két hete ketten a harmadosztályú Oldhamba mentek, ahol a volt City legenda, Paul Dickov az edző. Luca Sqapuzzi első bajnokija nem indult túl jól, a Latics kapusát a tizedik percben kiállították, és Ő volt az aki helyett a cserekapust becserélték. Az azóta lejátszott két meccsen szintén kezdett, a Crew Alexandra elleni Johnstone's Paint Trophy meccsen már be is talált. Andrea Mancini eddig nyolc percet kapott.

Az egyszeres David González az első számú kapusa a skót élvonalbeli Aberdeennek.

Ahmed Benali a harmadosztályú Rochdalebe ment, eddig kevés szerepet kapott (70 perc) pedig negyed millió fontot fizettek erre az idényre a játékjogáért.

A francia Jérémy Helan eddig 21 percet kapott a harmadosztályú Carlisleben.

A közel két évig sérült Michael Johnsonnak nem sikerül formába lendülnie, eddig kilenc meccsen 445 percet játszott a Leicester Cityben.

Johno Vs Ronaldo

Fiatal játékosok akik ingyen hagyták el a csapatot:

A tizennyolc éves Skögsrud ikrek (Tom és Kim) a glasgowi Rangershez igazoltak.

Két ír fiatal is eligazolt, Connor Morrissey Olaszországban Triestinában, míg Donal McDermott az angol harmadosztályban, a Huddersfield Town-ban próbál szerencsét.

Hárman a League One-ban szereplő klubokhoz igazoltak, Shaleum Logan Brentford-ba, James Poole a Hartlepool Unitedbe, Andrew Tutte a Rochdale AFC-be ment.

Scott Kay a League Two-ba, a Macclesfield Town-ba igazolt.

A huszonkét éves, kétszeres Angol U-20-as válogatott Javan Vidal egyelőre nem talált magának csapatot.

A bevételi oldalon eddig 22.200.000 font szerepel. De nem lenne meglepő, ha ez az összeg nőne januárban, hiszen Tévez és Bridge minden valószínűség szerint távozik.

Többeket azért engedett el a vezetőség, hogy a hatalmas fizetésüket ne kelljen tovább folyósítani.

Még mindig elképesztőek a City kiadásai, de mire az teljes erejéből beindul az uefa financial fair play, ha ezen az úton marad a menedzsment, egyensúlyba kerülhet pénzügyileg a csapat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr275655916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása