10 meccs és nyersz! - és tényleg csak ennyi kell

2012. március 14. 12:27 - Kiddo21

10 forduló és bajnok leszel!

Kedves kis létszámú, de annál lelkesebb közönségünk! Ebben a bejegyzésben röviden és tömören vázoljuk jelenlegi versenyzőnk feladatát, amelyet mindössze 10 Premier League forduló alatt kell teljesítenie. Játékosunk Angliából érkezett és a Manchester City névre hallgat. Az idei "adás" nagy részét sikerrel vette, ám  - ahogyan azt a reklám előtt láthatták is - vasárnap elveszített egy újabb életet, és így mindössze már csak egy áll a rendelkezésére. Elmondása szerint már nagyon régóta vágyik arra, hogy elvigye újból a játék fődíját, az angol bajnoki címet! A múltban egyébként már kétszer sikerült ez neki, legutóbb 1968-ban távozhatott a fenséges főnyereménnyel. Na, de elég a felesleges szócséplésből, lássuk a feladatot!

Pofozás

A feladat lényege, hogy a játékosnak 10 Premier League mérkőzés ideje van arra, hogy a soron következő összes elébe kerülő akadályt végig pofozza úgy, ahogyan ő azt jónak látja. A győzelmek különbsége nem lényeges a feladat szempontjából, lehet egy dögunalmas egy gólos győzelem, vagy akár egy látványos 6-1-es diadal is.

Nos tehát, a feladat hangsúlyozom, nem könnyű, de nem is lehetetlen. Hogy némi izgalmat és változatosságot is csempésszünk azért eme végtelenül egyszerű feladatba, különböző nehézségű akadályokat, - nevezzük őket az egyszerűség kedvéért ellenfeleknek - válogatottunk össze erre a rövidke 10 körre.

Található itt orosz hátszéllel rendelkező, ám nemrég személycserén áteső, korábbi nyertes londoni klub, egy "fazekas" banda, amelytől nem áll messze a kellemetlen és agresszív "csontzene", valamint egy másik londoni elitgárda, amely mostanság igencsak felszálló ágba került, köszönhetően főleg "főágyúsuk" kimeríthetetlen lőszerének.

Továbbá eléd fognak még kerülni "parkőrök", "kanárik", "rigók" sőt még "fekete macskák" is, csakhogy a játék még színesebb és szórakoztatóbb legyen.

De mind közül kiemelkedik talán a legellenszenvesebb akadály, amely éppen a tavalyi adásban tudta megnyerni 19. főnyereményét, és amelyet éppen vasárnap ajándékoztál meg egy élettel. Elkeseredettségre azonban nincs még semmi okod, hiszen ha teljesíted a vázolt feladatot, akkor ez az amúgy arrogánsnak is nevezhető "ördögi" ellenfeled sem tehet már semmit az ellen, hogy megnyerd a műsor fődíját!

Az ellenfelek végig pofozására egyébként 5 hazai, illetve 5 idegenbeli találkozón lesz lehetőséged.

Ha nem sikerül a feladatot 10 forduló alatt teljesíteni, a versenyző kieshet és a játéknak vége...

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr985656348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása