A nagy fogás?

2012. február 01. 15:30 - mgyuri

Hivatalos, David Pizarro (minimum) fél évig a Manchester City játékosa lesz.

Nem lehet előre senkit sem megítélni, de egyelőre nem tűnik az évszázad fogásának az alacsony, a nyugdíjkorhatár elérése előtt álló chilei középpályás.

David Pizarro 1979. szeptember 11-én született a dél-amerikai kontinens egyik legszebb városában, Valparaísoban.

A helyi Santiago Wanderesben tanulta ki a foci alapjait, a felnőtt csapatban két idény játszott, innen vette meg húsz éves korában az olasz Udinese.

2000-ben Sydneyben az olimpián bronzérmet szerzett, majd 2001-ben rövid időre kölcsönben visszakerült Chilébe, az Universidad de Chile gárdájához, majd visszatért Udinebe, ahol 2005-ig játszott.

2005-ben Roberto Mancini megvásárolta az Internazinale számára, 10 millió euróért, és Goran Pandev játékjogának 50%-ért. Az Interrel (a bundabotrányba keveredett Juventus kizárása miatt) bajnoki címet szerzett, a szuperkupa, és az olasz kupa mellé.

Mancini egy idény után nem marasztalta, és Pizarro tovább is állt az AS Romába, ahová volt udenei edzője, Luciano Spalletti csábította. A fővárosiak a játékjoga felért 6.5 millió eurót fizettek.

A 2006-os világbajnokság előtt összeveszett Juvenal Olmos szövetségi kapitánnyal, és a labdarúgó szövetség elnökével, Reinaldo Sánchezzel, így csak 36 alkalommal húzhatta magára hazája válogatottjának mezét.

Romában két kupát (2007 és 2008), és egy szuperkupát nyert. Mivel elégedettek voltak a teljesítményével további hat millió euróért megvették véglegesen az Intertől.

Öt évig stabil tagja volt a csapatnak, de idén nem jött ki jól Luis Enriquevel, és csak nyolc meccsen 471 percet töltött a pályán.

Tegnap pedig leigazolta a Manchester City.

A nyárig ingyen jött, ha végleg maradna 2.5 millió font lenne a vételára.

A Citynél úgy kommentálták az érkezését, hogy hasonló státusa lesz mint Vieirának volt, egy rutinos középpályás akiben bízik Mancini, és tapasztalatával bármikor a társai segítségére lehet.

Nekem régebben tetszett a játéka, és négy éve örültem volna, ha a csapathoz kerül. De most? Mostanság nem követem naprakészen ezért kerestem olyat aki igen, és az a személy nem lehetett más mint popp, a Grande Roma blog szerkesztője, aki rögtön ajánlott is egy videót az új szerzeményről:

popp úgy véli: "...szerintem nagyon nem való ő Angliába. ...az Udinesében nagyon jól tolta, nem véletlenül vitte az Inter 2005-ben. 2008-ban ő volt a Serie A asziszt királya. Gólt ugyan nem sokat vert, de mikor kivertük a Realt 2008-ban, akkor ő lőtte az egyiket a hazainA kis chilei nagy kedvencünk volt sokáig. Legnagyobb római érdemeként például ordas részt vállalt a 2010-es nagy tavaszi menetelésből. Ám jó másfél éve jó játék helyett heveny öltözői szarkavarással vétette magát észre. Ranieri is beszélt konfliktusukról, legutóbb meg Lajossal (Luis Enrique) akasztott tengelyt."

A Grande Roma 2010 decemberében méltatta a kis chileit, és a mai meccsre hangoló posztjukban egy kicsit hiányolják is.

David reggel már Carringtonba ment, és edzett is a csapattal.

Örülünk?

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr285656300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

344242 2012.02.01. 16:28:55

nem értem minek ő ide edzőt se értem miért nem egy csatárt hozott inkább vagy egy támadót

336477 2012.02.01. 16:30:52

Már csak egy szarkavaró hiányzott ide. :D

339432 2012.02.01. 16:42:17

Már a szeme se áll jól :)