Kedd esti unaloműző

2012. március 27. 21:00 - Kiddo21

A szezon vége felé haladva, egyre több átigazolási pletyka üti fel a fejét a csapattal kapcsolatban. A legtöbb, főleg a csatárokkal foglalkozik. Ezen talán nem is érdemes meglepődni, hiszen a támadóink góltermékenysége (főleg idegenben) az utóbbi időben eléggé "aszályos", így természetes, hogy az angol média elkezdett a nevekkel dobálózni. A legnagyobb helyi manchesteri lap például azt találta írni, hogy Agüero kivételével teljes támadókiárusítás kezdődhet a nyáron, amivel akár 100 millió font körüli bevételt is elkönyvelhetne a klub.

Biztos távozó lesz nyáron a nemrég vegyes fogadtatás közepette visszatérő Carlos Tévez, akiről talán már az etiópiai Szuri törzs is tudja, hogy nagyon mehetnékje van az Eastlands-ről. Hír vele kapcsolatban, hogy állítólag Mancini azt fontolgatja, hogy szombaton a Sunderland ellen már nem csak csereként, hanem kezdőként számít az argentinra.

A csapatban a legnagyobb formahanyatlást Edin Dzeko mutatja be, aki ugyancsak könnyen a távozók listáját erősítheti. Az ősszel a City gólzsákja volt, ám ebben a naptári évben gyakorlatilag behúzta a kéziféket. 18 lőtt góljából 13-at még karácsony előtt szerzett, ám idén nemhogy folytatná a gólgyártást, de még a kellő bizonyítási lehetőséget is alig kapja/kapta meg Balotelli és Agüero mögött (Tévez visszatérésével pedig nem került könnyebb helyzetbe). A bosnyákot állítólag a Juventus és a Bayern München is szívesen látná soraiban.

A MEN szerint, az elmúlt év legjobb "jolly jokerének", Adam Johnsonnak sincs betonbiztos helye. A szélső korábban csereként beszállva rendre dobni tudott a támadójátékon, ám idén ő is csak szenved. Platt egyébként ma a Sky Sports-nak azt nyilatkozta, hogy nem aggódik különösképpen a gyenge csatárteljesítmények miatt.

Említsük meg még Balotellit is, akinek - amíg Mancini a menedzser - nincs félnivalója, ám ma megint sikerült bekerülnie a híradásokba azzal, hogy az Inter sajtótájékoztatóján (az új edzőt, Andrea Stramaccionit mutatták be hivatalosan) egyszer csak betoppant és lepacsizott az összes jelenlévővel a kamerák kereszttüzében.

Ugyancsak Platt mondta még a hétvégén, hogy a hétfőn Boszniába látogató (wtf?) Mancini jót nevetett Fergie múltheti monológján. A "mind games"-dumára a sajtó azonnal rászállt, a hétvégén már valami egészen elképesztő írások is napvilágot láttak a világhálón. Ennek egyik jeles bizonyítéka a magyar FourFourTwo cikke, amely egyenesen azt írta le, hogy maga "Mancini küldte rá Vieirát SAF-ra", mivel "az olasz szakember is kezd kifogyni a béketűrésből."

A végére pedig egy hír a sérültekről: Lescott kivételével várhatóan mindenki bevetésre kész állapotban lesz szombaton, így Kompany, valamint Kun is visszatérhet a pályára.

Irány tehát a 21.!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr425656365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyulusz 2012.03.27. 23:45:10

Dzeko hozzánk biztosan nem jön! Gomez mögé keresünk embert. Ennyi pénzt nem adunk ki érte. Szerintem ő a nyakatokon marad. Ugyanakkor ha összeszedi magát, nem lesz vele gond. :) Jó kis spíler. Nur Bayern:)

316969 2012.03.28. 08:52:07

Átalakul? Mint minden évben...ez ám a csapat :)

297074 2012.03.28. 08:54:48

[Wazzaaa](#765025): Azt, ugye, vágod, hogy ezeket a címeket az NSO akassza rá a bejegyzésekre, és igazából a posztban semmi ilyesmiről sincs szó? :) Ja, hogy el sem olvastad. Értem.

339591 2012.03.28. 09:06:48

Nos igen. Látszik, hogy arabék nem tudnak mit kezdeni a zsével, és össze-vissza vesznek mindenkit nyaranta...

336477 2012.03.28. 11:40:12

[lazioforever](#765032): Nyilván. :D

336477 2012.03.28. 19:40:25

Gay Neville nem mond hülyeséget. http://youtu.be/YBaDDC6ca08 :)

296258 2012.03.28. 21:08:06

[Kid21](#765603): nem szokott, tiszta ciki nagyon bírom az elemzéseit, de psszt! ;o)