Nem nyerhetünk meg mindent, ami 3-2

2012. szeptember 19. 08:00 - Definitely Maybe

Nem jött össze a csoda a Bernabéuban, pedig igen közel álltunk hozzá. Arról, hogy végül pont sem legyen belőle, a minket amúgy is évekig keserítő Ronaldo gondoskodott.

Meccsösszegző a továbbiakban.

A mai Bajnokok Ligája meccset megelőzte, hogy híradások szerint seggfej módon megleckéztették a madridi rendőrök kiutazó szurkolóinkat. Ha nem lenne elég a bizonytalan és kedvezőtlen hírekből meccs előtt, akkor jött a kezdő-mizéria. Az uefa.com leközölt először valamit, ami korrekt volt, majd ötpercenként változtatott, hogy végül megint az eredetit hozza le - mindeközben a hivatalos twitter feedünk is leközölte ezt pont a két korrekt uefa prognózis között. Végül tehát a Hart - Maicon, Kompany, Nastasić, Clichy - Javi Garcia, Barry, Yaya Touré - Silva, Nasri, Tévez felállással kezdtünk neki a meccsnek.

Bevallom, belőttem magamnak egy percre csakazértis a Sport Televíziót, és máris megtudtam Puhl Sanyitól, hogy Mourinho jelezte a City felé, Mancininak most már valamit ezzel a csapattal nyernie kell. Erre hirtelen csak annyi volt a reakcióm, hogy (/()!)Y*Y*!)Y!*)Y!*)Y*Y:*:Y_*Y:AYAY* ?!?!?!?!?!

Mindegy is, a lényeg, hogy legközelebb már csak a meccs kezdetén tértem vissza a csatornához, szerencsére abszolút színvonalas szpíkert tudtak szerválni, innentől a kutyát nem érdekelte, mit szerencsétlenkedett össze a stúdióban a sztárpáros (ebből mindenki kitalálhatta, hogy nem más, mint Bognár Gyuri lepett meg minket szakértelmével a korábbi zseniális játékvezető mellett).

A meccs úgy kezdődött, ahogyan azt vártuk; madridi fölénnyel. Tizenöt perc sem telt el, és már két Ronaldo lövésnél kellett hárítania Hartnak. Nagyon-nagyon nehezen jöttünk ki a nyomásból, állandó veszélyt jelentettek kapunkra, bár hozzátartozik, hogy kijátszott ziccerig ritkán jutott el ellenfelünk az első játékrészben. Hartnak azért résen kellett lennie végig.

Ami viszont szembetűnő volt az első pillanattól fogva, az az, hogy mennyire összeszarjuk magunkat akkor, ha hirtelen nincs milliónyi időnk felhozni a labdát a védőharmadból egészen az ellenfél kapujáig. Egyszerűen lassan reagálunk le egyes szituációkat; keveset mozgott a labda és a játékosok, ha mi birtokoltuk azt. A letámadással mintha egyáltalán nem számoltunk volna, vagy ami még rosszabb, mintha fingunk nem lett volna, hogyan kell lereagálni. Ma ennek rendesen megittuk a levét, rengetegszer veszítettünk labdát látszólag (de tényleg csak látszólag, ezt a Real ma bizonyította nekünk) könnyű helyzetben, és így szépen fokozatosan darált be minket a hazai gárda. A félidei 0-0 tehát abszolút sikerként könyvelhető el. Ebben a játékrészben még tetszett Javi Garcia, Yaya Touré végig fantasztikus volt, gyengélkedett viszont Kompany és Barry, Silva is elég megosztóan játszott, voltak szép momentumai, de keveset láttuk, és a bíró sem volt vevő arra, hogy sokat esett. A félidő krónikájához hozzátartozik, hogy a sérült Nasri helyett jobb híján Kolarov érkezett, vagyis a labdatartásra való törekvés itt még jobban megcsappant, Kolarov köztudottan szereti a legártalmatlanabb szituációkban is ellenfélhez adni a zsugát.

A második félidő nem várt izgalmakat hozott - nem túlzás, hatalmas meccs kerekedett ki ebből, és végül egész aktív részesek voltunk ebben, mégis keserű maradt a szájíz, és mégis azt kell mondanunk, teljesen megérdemelt volt a Madrid siker.

Ja, amúgy a góljainkat a csereként beálló Džeko és meglepetésre Kolarov szerezték.

Hiába játszottunk néha már öt hátvéddel (Kolarov visszahúzódásával gyakorta egy ötös fal állt a Reallal szemben), és hiába vezettünk kétszer is, mindig vissza tudott jönni a Madrid, végül fordított is. Kérdés, mi hiányzott? Nehéz keresni az okokat. Alapvetően nagyon passzív játékmodort választottunk (vagy kényszerített ránk az ellen), mégis akkor omlottunk össze, amikor egy igazi nagycsapatnak már pont nem kéne. Lehetne mondani, hogy semmit nem szólunk, ha félidő után 2-0, mert jobb volt sokkal Mourinho csapata, aztán valahogy mégis addig remekül tartottuk magunkat, és amikor nekünk kellett volna lélekben a toppon lenni, akkor nagyon könnyen megadtuk magunkat. Végül szerencsénk sem volt, gondoljunk csak a megpattanó első gólra, vagy az utolsóra, ahol Kompany érthetetlen módon lebukott, hogy Hart majd úgyis kivédi. Hát kurvára nem védte ki.

Kicsit a játékosokról is valamit: nem tetszett a felállásban az, hogy egy csatárral toltuk, és az is Tévez, az nem szokott jól elsülni, akkor már lett volna Džeko, és legalább néha megnyer egy fejpárbajt, neadjisten lefordul védőjéről stb. Ellenben Yaya Touré feljebb tolása zseniális húzás volt Mancinitól, nem lett volna értelme az elejétől hátrébb sorolni, az ő megindulásai nélkül kihúzhattuk volna a támadójátékunkat az este folyamán. Talán nem is elfogult vélemény, ha azt mondom, a meccs embere volt, Ronaldo erőlködés és győztes gól ide vagy oda. Elgondolkodásra ad viszont okot, kik védték így a hátát az elefántcsontpartinak: az új igazolás, a Stoke ellen pazarul teljesítő Javi Garcia és Gareth Barry. Garcia nem egy de Jong, ami a robbanékonyságát illeti, és azt kell, hogy mondjam, ma hiányzott a kis holland mészáros. A Stoke ellen viszont Garcia hiányzott volna, vagyis eddig egál.Amikor úgy tűnt, minden rendben lesz

Barry pedig egy nagyon fura helyzet részese. A hazai bajnokságban, ahol a legtöbb meccsen dominálunk a középpályán, és az ellenfelet nem is érdekli nagyon, amíg passzolgatunk a felezővonalnál, hatalmas isten tud lenni (és akkor alig túlzok, tavaly a Yaya-Barry duett megette még a United középpályát is simán az Etihadban), viszont Európában, különösen az ilyen kiélezett meccseken, rendre befürdik. Ezzel valami tenni kéne, a legcélszerűbb nyilvánvalóan az lenne, ha mondjuk következő nyáron egy olyan játékost szereznénk középre, aki mindegyik fronton lehozza a szintet, és mindenféle játékszituációban. Mert Barry kevés volt ide, nagyon kevés, máskor viszont több mint elég, nem is kis csapatok ellen, és ez a legjobban zavaró. Tudjuk, hogy korántsem béna, mégis érezzük, nem vele fogjuk megcsapni a Real Madridot.

Matija Nastasićról is essék szó, mert ő volt a legnagyobb meglepetésember a kezdőben. Mancininek mindig van egy-egy ilyen agymenése, most szegény Lescott bánta, akit nem annyira szeret BL meccseken szerepeltetni az öreg Bobby. A szerb helyettes mondhatni, helytállt, néha érződött rajta a bizonytalanság, és Benzema a góljánál könnyen eltolta mellette, mégis határozottan állítom, több szorult bele ebből a mesterségből, mint Savićba. Jó, ne is szerencsétlen Savić legyen a szint, de akkor is bizakodásra ad okot, hogy nem bőgött le ma semennyire sem, el sem tudom képzelni, hogyan festett volna a montenegrói játéka, ha bedobják a Madrid ellen a mélyvízbe.

Összeségében tehát szomorkodhatunk, mert a Dortmund behúzta végül a saját meccsét, így nagyon kellenek a pontok a következő 4 meccsből (Dortmund, Ajax 2x), a legjobb lenne egyből úgy 9, hogy ne essen meg velünk a tavalyi csúfság, de innentől igen kemény lesz.

Ma nem volt Ball, aki idejében megtaposta volna Ronaldot

A mai meccs miatt sok kritika ér majd minket, ennyi pénzből ilyen játékkal előrukkolni és a többi ilyenkor kötelező szöveg előjön majd, de ne feledjük, így is csak egy utolsó perces, igen balfék góllal tudtunk kikapni. 0-1-nél Yaya könnyedén eldönthette (bár a Madridot nézve ebben sem vagyunk biztosak) volna a három pont sorsát, és egyébként is, érezhetően pontért jöttünk a Bernabéuba, nagyon sokáig tartottuk a számunkra kedvező 0-0-át, hogy aztán a végén egy őrült meccsen mi húzzuk a rövidebbet.

Volt részünkről a közelmúltban épp elég szerencsés 3-2, el kellett jönnie annak is, hogy egyszer mi szívjuk meg ezt az eredményt.

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr365656488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petya 2012.09.19. 06:59:58

Az angol élcsapatok 10 emberrel vedekeznek a real es a barca ellen... Vicces. A city addig ne almodjon a BL rol míg Mancini ott van. Egy atlagos edzo egy nagy erteku csaparral ez nem garantalt siker.

336477 2012.09.19. 07:38:11

A mutatott játék után kész csoda, hogy csak 3-2 lett. A szünetben az is megfordult a fejemben, hogy simán kiütnek minket, annyira impotens és beszari volt a társaság. Szerencsére volt egy Hartunk, aki meccsben tartotta a csapatot, bár ugye a végén.... Ez van, nem olyan nagy szégyen egyszer kikapni így Madridban, bármennyire is megindult a hype a hazai fórumokon. Van hátra még 5(!) kibaszott forduló, amiből három hazai meccs (ahol azért elég jól megy), csaknem leszünk megint akkora pancserek mint tavaly.

tko 2012.09.19. 09:07:02

a realt is utálom, de nem volt kérdés, h az arabok ellen nekik szurkolok! jó kis meccs volt, szép gólokkal.

348088 2012.09.19. 09:14:20

Tornyi Barnabás többet hozna ki a City-ből, mint Mancini.

345220 2012.09.19. 16:48:18

VIVA RONALDO.

339855 2012.09.20. 01:53:07

[TornyiBaarrnabasazIstenn](#919985): +1 :D Korrekt értékelés! Bevallom őszintén, hogy azért ennél többre számítottam a City-től, bár az is igaz, hogy Mancini az ikszért jött Madridba és ennek következtében azért alapvetően a védekezésre próbálta felkészíteni a csapatát. A letámadásunk most is nagyon jól működött, erre számítania kellett volna neki ugyanis teljesen nyilvánvaló volt, hogy CR-ék alkalmazni fogják. Mondjuk lehet számítottak rá Barry-ék, csak nem tudtak mit kezdeni vele, amit meg is tudok érteni, mert qva jól tudjuk ezt csinálni, elég csak megnézni a Barca elleni meccseinket.. Viszont ami meglepett, hogy a 3 vkp ellenére is ilyen jól tudtunk játszani. Madridi részről CR mellett abszolút Marcelo a meccs embere nálam, ő nagyon kellett a támadásokban. Nálatok meg egyértelműen Yaya, óriási a srác! A legjobb középső középpályás a világon, nem hiába nyafogok érte 3 éve egyfolytában, vele egy új szintre lépne a csapatunk, csak kár, hogy nem tudjuk leigazolni. :/ Bár állítólag régebben tett olyan nyilatkozatot, hogy egyszer szívesen dolgozna együtt Mou-val, de a klub gondolom nem engedné el őt. Ami a továbbjutást illeti, nem nagyképűségből mondom, de mi valószínű csoportelsők leszünk, ti meg másodikok, mert mégegyszer ilyen gyengén nem fogtok játszani, azért ennél sokkal többre is képesek vagytok. Szóval no para, ráadásul az Etihad-ban biztos nem lesz ekkora madridi fölény, sőt akár egy döntetlen is kijöhet, ha a City nem a beszari taktikát választja, hanem nekünk estek ahogy kell. Az meg érdekes volt, hogy mindkét oldalon lehetőséget kapott egy fiatal védő. Varane nálunk kb. az új Hierro lesz annyira tehetséges a srác és ahogy néztem ez a Nastasić gyerek sem volt rossz. A kommentátor azt mondta (ha jól rémlik), hogy 30 misibe fájt nektek, ez igaz? Mondjuk anno mi is ennyiért vettük Ramos-t és marhára megérte, de pl. Varane-t "csak" 10-ért, szóval vele jól jártunk. :)

297074 2012.09.20. 10:48:57

[MLM_poharam](#921405): Nah, valamiért ki voltam jelentkezve, írhatom most újra, akkor röviden: Nastasić, ha minden igaz, 12m font + Savić játékjoga volt. A montenegrói piaci értéke nálunk szerintem már úgy 5 milla sem lehetett, vagyis legyen az inkább 15-17m font. Más kérdés, hogy tavaly Savićot elvileg úgy 8 körül hoztuk. Mindenesetre már most kiderült, hogy nála biztosan sokkal jobb Nasta - ez még persze nem akkora erény. A bal oldalotok tényleg elképesztő CR-rel és Marceloval, nekem mégis a legjobban Di María tetszett, fantasztikus játékos, és mintha már kevesebbet fetrengene végre. Higuaín ha kicsit ügyesebb a kapu előtt, akkor a végén három gólpasszal is zárhatott volna, így csak Benzemának adott egy remek passzt (nem is értettem itt a passzivitást részünkről, ott egyszerűen agyon kellett volna őt rugdosni, már bocsi :D). Ha valakit lehetne, én őt hoztam volna el Tőletek, ha már Hazard sem jött össze. De ennek az esélye egyenlő a nullával persze.

339855 2012.09.20. 11:27:40

[DefinitelyMaybe](#921569): Di Maria tényleg nagy ász, tavaly majdnem assziszt király lett úgy, hogy kb. 3 hónapig sérült volt (aztán Özil végülis megelőzte). Jobb oldalunk neki köszönhetően van, mert Arbeloa sokat nem segít támadásban neki, vagy ha előre is megy abban nincs sok köszönet, bár a keddi meccsen volt egy szép vissza csele majd egy lövése, de ilyet elég ritkán lehet látni tőle. :D Ezért nem is értem, hogy Mou miért nem igazolta le Maicon-t, inkább hagyta, hogy hozzátok menjen.

zsombor balogh 2012.09.20. 15:02:05

ugy tudom hogy ez a city blog akkor mier real szurkolok irnak ide.nics igazam?amugyis a Realnak csak szerencseje volt marcelo golja is megpattan avedon.

336477 2012.09.20. 20:03:56

[zsombor balogh](#921842): Hát nincs. :D [MLM_poharam](#921614): Mi is úgy számoltunk, hogy a Real lesz az első, az utolsó forduló előtt talán már el is fog ez dőlni. Amúgy engem is meglepett, hogy mennyire nem tudtunk mit kezdeni - főleg az első félidőben - a letámadásokkal, az viszont tuti, hogy ilyen hatékonysággal senki nem alkalmazta talán még ellenünk. Maicont illetően pedig én még óvatos vagyok azért.

339855 2012.09.20. 21:31:32

[Kid21](#922147): Maicon-nal valóban óvatosnak kell lenni, mert az Interben az utóbbi időben mocsok sz*rul játszott, állítólag motiválatlan volt már, legalábbis az inter szurkeszek ezt mondják. Azonban mint tudjuk Mou dolgozott már vele, sőt a keze alatt a világ legjobb jobbhátvédje volt és ezért kellett volna leigazolnia, mert José talán újra ki tudta volna belőle hozni azt a szintet, vagy legalább megközelíteni azt. Ezt arra alapozom, hogy mikor Madridba jött elhozta Carvalho-t a Chelsea-ből és kihozta belőle a klasszis szintet az első évben aztán a másodikban már sérült volt, meg bekerült Ramos középre így neki lőttek, de az első éve nagyon ott volt. Egyébként meg ha igaz, hogy tényleg csak motiválatlan volt az Interben, akkor nálatok biztos felpörög, hisz a cél a PL megvédése, meg egy jó szereplés a BL-ben, ami akár egy 4 közé jutást is takarhat...bár ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok, mivel Mancini képtelen virítani valamit is a nemzetközi porondon, eddig.
süti beállítások módosítása