Vissza a válogatottból

2012. október 20. 10:00 - mgyuri

Visszatértek a válogatottjaiktól a játékosok, kezdődhet újra a meló. Ma már a West Brom az ellenfél. Szokás szerint vannak akiknek remekül sikerült a két hét eltáv, de persze voltak akiknek nem. Sajna lett egy sérültünk is.

Nézzük, kinek miképpen töltötték az elmúlt napokat, távol Manchestertől, és persze rákészülünk a mai bajnokira.

A legrosszabbul sajnos Silva járt. Merlin a spanyolok, Fehéroroszországban pénteken 4:0-ra megnyert meccsén 55 percet játszott, kedden viszont a franciák elleni meccsen már a 12. percben le kellett hozni, sérülés miatt. A mai, és szerdai Ajax elleni meccset biztosan kihagyja, de reméljük nem komoly a baj.

Ezen a meccsen végig a kispadon ült Clichy, a pénteki hazai pályán, Japán ellen 1:0-ra elvesztett meccset viszont végigjátszotta.

A legjobb teljesítmény Kompany nyújtotta, két meccsen gólt sem kapott Belgium, ellenben vágtak ötöt. Az áldozatok a szerbek és a skótok voltak. A szoknyásoknak egy elképesztő nagy gólt lőtt Vinny. Miért nem egy bajnokira tartogatta?

A fent említett szerb-belgán végig a pályán volt Kolarov és Nasztaszics is, csak ők nem feltétlenül élvezték úgy, mint Kompany. Kedden sem volt sok sikerélményük, Macedóniában 1:0-ra kaptak ki (Aleks volt itt a szerbek kapitánya).

Pantilimon a románok mindkét meccsén (Törökországban és otthon a hollandok ellen) kispadozott.

Edin Džeko és a bosnyák válogatott viszont szárnyal, előbb Görögországból hoztak el egy pontot, majd otthon verték 3:0-ra Litvániát. Jelenleg vezetik a G csoportot.

Edin gólt is vállalt a litvánok ellen:

Az angol válogatottban a sikeresebb meccsen (a San Marino elleni 5:0) csak Hart játszott. A következő meccs kedden lett volna, de a hatalmas varsói esőzés miatt szerdára csúszott (Mancini nagy örömére). Az 1:1-es végerdményt hozó találkozót Joey mellett Milner és Lescott végig a pályán volt.

Az argentin válogatott megállíthatatlanul menetel a vb felé, a két soros meccsüket is behúzták, az áldozatok Uruguay (otthon, 3:0), és Chile (idegenben, 2:1) voltak, a fedélzeten Zabaletával és Agüeróval.

Kun az uruk ellen talált be:

A Touré testvéreknek kalandos élményben volt részük Szenegálban. Elefántcsontpart Drogba góljával vezetést szerzett, ez nagyon nem tetszett a hazai szurkolóknak. Az meg pláne feldühítette őket, amikor tizenegyeshez jutottak az elefántok. Ekkor kitört a káosz, dobálózás, pályán rohangálás, ilyesmi. Mikor Drogba értékesítette a pokol is elszabadult. A meccset 0:2-nél lefújták, szerencsére a játékosoknak semmi baja nem esett.

Balotelli az olaszok két aktuális meccséből a másodikon játszott, és ha már kezdett, gólt is lőtt a dánoknak:

A mai vendéglátókról: Gera Zoli csapata meglepően jól szerepel, eddig csak idegenben hagytak ott pontot (1:1 a Spurs és a Villa otthonában, 3:0 a Fulham ellen). Otthon a 'poolt, az Evertont és a QPR-t is megverték.

Menedzserük, Steve Clarke idén kapott először önálló kispadot, eddig a Chelseaben, a West Hamben és Liverpoolban látott el segédedzői feladatokat.

Gera szinte az egész tavalyi szezonban sérült volt, most azonban hál' istennek jól megy neki. Zoli négy meccsen játszott idén és két gólt lőtt.

A szezonban még jó teljesítményt a skót válogatott James Morrisontól láthattak a WBA szurkolók, mellette az ír csatárra, Shane Longra és az argentin középpályásra, Claudio Yacobra kell odafigyelni.

A védelmük is stabil lábakon áll, az észak-ír válogatott Gareth McAuley mellett az angol bal bekk, Liam Ridgewell is megbízhatóan játszott eddig a szezonban, de még a kispadjukra is jut jó játékos, a román válogatott Gabriel Tamas személyében.

Az idei igazolásaik közül két jó fogás van, a tizenkilenc éves, belga válogatott Lukakut a Chelsea adta nekik kölcsön, a kapusnak pedig az ötszörös angol válogatott, volt united kapus, Ben Foster érkezett a szomszédos Birmingham Cityből.

A meccs 16:00-kor kezdődik, tv: digi, stream: itt.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr635656508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

296258 2012.10.20. 15:05:43

A mai csapat: Hart - Richards, Kompany, Lescott, Clichy - Y. Touré, Barry - Milner, Tévez, Nasri - Balotelli cserék: Pantilimon, Zabaleta, Agüero, Kolarov, K. Touré, Sinclair, Džeko

336477 2012.10.20. 16:51:02

Szép nagy csokor csalánnal verjük a f*szunkat.

336477 2012.10.20. 17:57:01

De legalább a jó szokásunkat továbbra is megtartjuk. :D
süti beállítások módosítása