Éretlenek

2012. október 26. 11:30 - mgyuri

Érdekes dolog ez, az előző szezonban otthon ment, Európában nem. Most nyögvenyelősek a meccsek a Premier Leagueben, a Bajnokok Ligájában pedig csak kóvályognak a játékosok a pályán. Három meccs után gyakorlatilag búcsút lehet inteni a bl-nek.

Halálcsoport ide, vagy oda, nem erre számítottunk. Piszkosul nem, bár van még három meccs hátra, két hét múlva kaparhatunk az El-ért. Mi lesz most? Szedjük le a keresztvizet Manciniről? Küldjük el a picsába a divatmajom digót?

Na, azt azért nem. Vannak hibái, de azért gyorsan szögezzük le, rengeteg érdeme is van, egy edzőt nem lehet kipenderíteni az első komolyabb akadálynál. Mindennek két oldala van, egy éve nem láttam ilyen kilátástalan City meccset, utoljára az ominózus müncheni BL találkozón volt ennyire borítékolható a vereség a játék alapján. Évente egy ilyen meccs még bele is férne, de sajnos ez egy folyamat kezdetének tűnik (vagy már a közepén vagyunk?), mint egyetlen kisiklásnak.

Mancinit (egyelőre) nem kell baszogatni, de tény: ő csinált a szoba közepére, ideje lenne, ha elkezdené feltakarítani.

Mitől ilyen éretlen a csapat a bl-ben?

Ez rohadtul érthetetlen. Tapasztalt, vb, Eb, bl döntős/győztes játékosok. Különböző országok bajnokai, akik (a keret nagyobbik része legalábbis) most már angol bajnokok, kupagyőztesek, de úgy viselkednek Európában, mint valami töketlen lúzerek.

Mancini és a bl átok?

Ilyenben én nem hiszek. Mancini és az elhibázott taktikák? Inkább. Mancini és az elhibázott keretépítés. Biztosan.

Az Ajax elleni meccsen, érdemes volt végignézni a kispadon, a kapus mellett egy centerhalf, egy bal bekk, egy bal szélső, két csatár, na meg egy tizenhét éves középpályás ült.

Nem túl nagy variációs lehetőség. Mancini már az év elején sápítozott, hogy nem elég jó a keret, hát bázz, tetszett volna jobban sáfárkodni a font tíz, százmilliókkal. Aztán jött az átigazolási időszak utolsó napja, amikor jött egy raklap játékos, hogy milyenek azt már tudjuk. Azon már kár sopánkodni, hogy minek kellett pl. Weiss helyett Sinclair és a többi, ezen már nem lehet változtatni.

A meccs egyáltalán nem indult rosszul, az Ajax inkább távolról próbált gólt szerezni, a City a szokásos módon építette fel a támadásait.

A gólra a 22. percig kellett várni, Milner jól tálalt Nasri elé, aki szépen tekerte be a gólt.

Azt nem gondoltam, hogy hátra lehet dőlni, de egy kicsit megnyugtatott a gól. A srácokat is. Pont a legrosszabbkor jött az egyenlítés, a középpályán többször is meglehetett volna a labda, de nem. Kikerült a jobb szélre, van Rhijn beadta, de Jong bevágta. Pocsék védekezés. Pont a szünet előtt gólt kapni...


A szünetben valami végképp megváltozott, innen a hazaiaké volt a meccs. Az 57. percben jött az újabb gól. A szögletnél szinte mindenki állva várta a labdát, Lescott csinált csak egy felugrás félét, de Moisander simán gólt fejelt.

Joleont le is kapta Mancini, jött Kolarov (Aleks valami csodafegyver? Minden szituban ő a csere?!), és kezdődött az őrület, a csapat átállt három védőre, szét is zuhant azonnal. A csere után öt perccel jött a kegyelemdöfés.

Labdavesztés a térfél közepén, két jó passz, a mezőny legjobbjának a lövésébe Clichy beleér, Hart tehetetlen, Eriksen a harmadik Ajax gól szerzője.

Mancio elkeseredettségében lehozta a két belső középpályását, és behozott két csatárt. Megtörtént az a történelmi pillanat, amikor egyszerre volt a pályán Agüero, Balotelli, Džeko és Tévez. Csoda, hogy nem ment? Hasonló felállással (3-2-5) utoljára én nyertem meccset a Manchester Cityvel, a Championsip Manager I.-ben, úgy '95-ben. 2012-ben az Ajax otthonában ez sehová sem vezetett.

Jobban pofánrúgtuk magunkat, mint Micah. Nincs mit tenni, még (Mourinho is megmondta) akár kilenc pontot is lehet szerezni, de legalább az El-t el kell érni.

Éretlenek a Bl-re? Ne idegesítsenek már...

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló:

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr985656510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

348459 2012.10.26. 14:35:39

Tornyi Barnabás simán behúzná a BL-t ezzel a kerettel. Mancini MONNYON LE!

346105 2012.10.26. 15:10:34

Engem ugyan nem érdekel a city,de Mancini egy gyenge edzö,egy 94 perces mák Pl cím becsúszott neki egy atomkerettel(egy csikó Vs. veterán M.U ellenében),nemzetközileg 2 éve égeti a city t..egyetlen érdeme van ott tartja az olajbrigádot ahova valók..a röhej kategóriába :)

296258 2012.10.26. 15:16:31

[joeflame1](#952156) jah, röhej. amúgy meg ne sértegesd a MU fanokat, ha egy röhej csapattal törölte fel velük a padlót otthon, akkor őket milyen jelzővel illetnéd? szégyelld magad!

343804 2012.10.26. 15:35:01

Feltörölte a padlót? :O Nem hinném, max. az eredmény alapján... Akkor már inkább a tavaszi meccshez nem volt köze a Unitednak, de oda meg mentek 1 x-ért, de nem sikerült... Ha beismered, ha nem Mancini 1 szar edző! Aki képes azt mondani erre a keretre, hogy nem elég, az dilettáns. Bár De Jong-ot nem kellett volna elengedni, de én csak örülök neki...

296258 2012.10.26. 15:54:48

[HunDragon85](#952170) ja értem, az 1:6-nál nem lett feltörölve a padló a mu-val, de az 1:0-nál igen. Persze, hogy picsogott a keret miatt, ezért is volt a kapkodás a deadline day-en. A keret meg. El van baszva, ha hibát kell keresni ez a legnagyobb bűne Manciniek. A BL-re pl. Lescott és Kompany mellett csak Nasztaszics a bevethető középső védő, nincs jobb szélső, ellenben Zabaleta és Richards nyakára hozta Maicont. Nasri és Silva általában fix kezdő, de a posztjukra nincs még hasonló képességű cserejátékos sem, viszont van négy klasszis csatár stb. stb.

scroll 2012.10.26. 19:06:58

[mgyuri](#952184): Azzal egyetértek, h nem hagyod fikázni a csapatod ezen a fórumon. Semmi szükség itt a pocskondiázó elemekre. De ez a feltörlés dolog tényleg sántít. Ha láttad a meccset, akkor azt is látnod kellett, h a MU sokkal jobb volt a kiállításig, a City első 2 gólja 2 kontrából lett, mezőnyben nem voltak partnerek ( csak kb. mint a Vidi a Baselnek). 1-3-as állásnál a hosszabbítás utolsó 3 percében, amikor a 10 MU játékos már fél lábbal az öltözőben volt, akkor a City úgy küzdött, mint ha hátrányban lenne. Így lőttek még 3 gólt a mérkőzés utolsó 3 percében, biztos győzelem tudatában, 10 embernek. Nem mondom, h az lett volna sportszerű, ha visszaállnak, amikor az ellenfél már egyértelműen nem akart semmit, de azt mondani arra a meccsre, h a City feltörölte a pályát a Uniteddel, nevetséges.

297074 2012.10.26. 19:18:57

[scroll](#952289): Most Ti komolyan egy 1-6-os meccset magyaráztok ki? Megadhatom a nagymamám számát, ő meghallgatná, még hátba is vereget, és felkínál sütit (de nagyot hall szegény, és büdös káposztaszag van ott állandóan).

297074 2012.10.26. 19:24:25

[joeflame1](#952156): Miért mák egy ilyen PL cím? Úgy érted, az azelőtti 37 meccs annulálva lett, csak mi nem tudunk erről, és azon az egy meccsen dőlt el, hogy kinek ítélik a bajnoki címet? Ha így volt, akkor sem mák, mert ettől még az addigi 37 körben is mi voltunk a legjobbak. (Megsúgom, nem kevés csapatnak volt az utolsó perckekben győztes gólja/pontot mentő gólja, vagyis nem kevés csapatnak MÁK a helyezése, ha éppen 3 pont körüli előnnyel előzte meg a szomszédos csapatot...tök jó, hogy kommentelsz, meg minden, de gondolkodással még nagyobb élvezet - annak is, aki reagál, de jómagadnak is). Ez van, túl kell lépni, mint nekünk is a számtalan BL-failen, így október közepén szerintem ezt már fel lehetne tudni dolgozni.

296258 2012.10.26. 19:31:34

oké, meghajlok előtettek, ha egy csapat kétszer többször lő a kapura, és hatszor több gólt lő a traffordon mint a hazaiak, az nem számít nagy győzelemnek, nem megalázó a mu-nak, nem felmosás, alig több mint egy szimpla győzelem, kis szerencsével. ha 10 mu játékos már fél lábbal az öltözőben van, és az ellenfél úgy küzd, mintha hátrányban lenne, és így lőttek még 3 gólt a mérkőzés utolsó 3 percében, a biztos győzelem tudatában, 10 embernek, az már szinte nem is számít. csoda, hogy az évkönyvekbe nem 3:1-es eredmény került

336477 2012.10.26. 19:53:27

[joeflame1](#952156): RM két teljes szezon alatt kupát és bajnokságot (+CS-t) tudott nyerni, ez a "röhej kategóriája" vagy a "szar edző" ismérve nagyokosok? [scroll](#952289): Hmm igazad van, ne haragudj, hogy egy citys blogon ilyet le merünk írni a glóriglórimúval kapcsolatban. Ezentúl akkor úgy említjük majd, hogy "az a bizonyos kiszenvedett, teljesen hétköznapi 1-6 az OT-n", deal? :P Amúgy meg továbbra is jókat derülök azon, hogy egyesek szerint csak hatalmas mákkal húztuk be a Pl-t tavasszal. Ha egy csapat a legjobb gólkülönbséggel (mindenkinél több gólt rúgva), a második helyezettet oda-vissza verve, hazai pályán pedig mindvégig veretlennek maradva az első helyen végez egy tabellán, az totál megérdemelten lesz aranyérmes, legalábbis szerintem.

339855 2012.10.26. 22:33:41

Tényleg vicces ez a magyarázkodás. :) Ez olyan mintha én kezdeném magyarázni a bizonyítványt a Barca-Real 5-0 kapcsán...hogy de hát igazából nem is lettünk lefocizva, csak nem volt szerencsénk. :D Hogy a témához is hozzászóljak, komolyan nem hittem volna, hogy a City megint ekkorát betlizik a BL-ben. Lehet abban valami, hogy a keret hiába több száz milliós ha sz*rul van összerakva, de hát ezért a jó öreg Roberto a hibás. "egy edzőt nem lehet kipenderíteni az első komolyabb akadálynál." Ezt alapjában véve adom, de itt Manciniről van szó aki a BL-ben eddig egyik csapatánál sem volt képes valamit is víritani úgyhogy én is hajlok afelé, hogy ő egyszerűen kevés a nemzetközi porondra. Szóval annyit tudok tanácsolni nektek, hogy kezdjetek el imádkozni, hogy idén José megnyerje a BL-t a Madriddal és akkor egyenesen Manchester kék felébe fog vezetni az útja. :)

346312 2012.10.27. 09:02:10

Sziasztok! Ez a BL szereplés katasztrófális! Mostmár az EL a reális cél! Nem értem, hogy jutottunk idáig, de innen már mák kell a továbbjutáshoz! Az eddigi összes BL meccset láttam és valami botrány. Középpájánk mintha nem lenne. Simán átjátszák. A csatárok pontatlanok. A védelem gyenge és bizonytalan. Kicsit olyan mintha nem is akarnának nagyon focizni! Oda-oda teszik magukat, de nem hajtanak úgy, mint például a United a Braga ellen 2:0-nál. És ezt City drukkerként mondom! Úgy érzem ami igazán hiányzik a csapatból az egy igazán jó védő, aki összefogja a csapatot hátul és esetleg előre is tud játszani. Kompany ha formábajön, akkor nem lehet rá panasz, de Lescott nem értem mit keres a csapatban. És amennyit kicsengettünk érte... vicc! Hummels-t kellett volna megvenni(vele és Kompany-val nagyon jó lenne a védelem,nagyon el tudnám képzelni) és még mondjuk a Rennesből M'Villát. Mindeketten fiatalok, de már bizonyítottak. Ha még ők ketten jönnének Barry és Lescott helyett sokkal jobb lehetne a csapat! Még a taktikán kéne alakítani, mert ez így nem működik! Mi a véleményetek?

Gando 2012.10.27. 20:44:51

MU szurkolóként azt kell mondjam az 1-6 az bizony 1-6. A futballt gólokra játsszák.Bizony 6 gombócot voltunk, vagyunk és leszünk kénytelenek lenyelni. (Gondolom a MC szurkolók ezzel rendszeresen fognak még élcelődni :) A City meccseit amikor lehet nézem és nagyon szurkolok az aktuális ellenfelüknek :) Meglátásom szerint a probléma abból adódik hogy Mancini nem a taktika nagymestere. Ez látszik a cserékből is amiket rendre rosszul lép meg. Nem mondom, hogy rossz edző, mert nyert ezt-azt a csapataival, de van még hová fejlődnie.

256288 2012.10.27. 20:51:58

[zeusz910](#952611): M'Vila könnyen mozdítható, de olcsó, tehát nem Citynek való. Hummels meg még mozdíthatatlan. Lényegében én már tavaly javasoltam sokaknál, hogy kell ide 2 CB, csak egy jött túl későn és túl fiatalon. Maicón nagy vétel lett volna, csak korábban. Egy jobbszélső még hiányzik a csapatból és a Tevez-Baluból az egyiket mindenképp távolítani kéne.