Élet a pofonok után

2012. december 15. 10:00 - mgyuri

Egy héttel a derbi után irány: észak. A szarkafészekben nem szerepel rosszul mostanság a City, a 'castle pedig nem fut valami fergeteges szezont idén, de a St. James' Parkban nem lehet biztosra menni.

Nézzük, milyen az élet a pofonok (Bl bukta, és az első bajnoki vereség) után.

Alan Pardew csapata meglehetősen siralmasan szerepel idén, pedig hatalmas mozgás nem volt a keretükben. Két öregedő egykori híresség távozott a nyáron, Alan Smith a harmadik ligás MK Dons-ba, Peter Lövenkrands pedig a második vonalba, a Birmingham City-be ment.

Két olyan játékos is eligazolt a szarkáktól, akiknek nem is olyan régen nagy jövőt jósoltak. Danny Guthrie a Readingbe, a Kádár Tamás pedig a holland Rodába.

Az érkezési oldalon pedig az Ajaxtól megvett Vurnon Anita érdemel említést.

Talán a sérülések miatt gyengélkedhettek, mert abból kijutott nekik rendesen, Ben Arfa, Ba és Tioté már rendben van, de Obertan, Cabaye, Vuckic, Dan Gosling és Gabriel Obertan még sérült, és a két Taylorra (Ryan és Steven) sem számíthat ma Pardew.

Az Európa ligában a Bordeaux mögött továbbmentek a csoportból, a bajnoki szereplésük viszont pocsék. Az utóbbi tíz PL meccsen nyolc pontot gyűjtöttek, ez nagyon gyér. De vigyázni nem árt, a pontjaik nagy részét így is hazai környezetben szerezték, a tizenhétből, ráadásul két hete nyertek a kiesési rangadón (simán 3:0-ra a Wigan ellen), így biztos ma is reménykednek a pontszerzésben. Egy Ben Arfával súlyosbított Cissé-Ba csatársortól mondjuk lehet is tartani.


Birmingham City
Championship

Komolyan kell őket venni, hiszen egy újabb bukta, már komolyan megboríthatná a csapatot. A City legutóbbi három meccsén egy árva pontot gyűjtött az Everton ellen, a Dortmund otthonában, és múltéhen, a derbin is sikerült elcsúszni.

A héten volt is néhány pletyka, szóra talán érdemesek, de az, hogy mennyi a valóságalapjuk, azt nem igazán lehet tudni.

A zuhanyhíradó szerint Lescott kikerült Mancini terveiből, ezt arra alapozzák, hogy a múlthéten Kolót cserélte be Kompany helyére, és azt sugalmazták, ha ma az idősebbik Touré kezd a kapitány helyén, Joleon rövid időn belül visszamegy az Evertonba.

A másik aki az újságírók szerint távozik, Balotelli. Egyes hírforrások szerint már most télen, egyelőre kölcsönbe a Milan-ba, ahonnan a nyárig visszajönne de Jong. Na, ez piszkosul meglepne.

A középpályán minden valószínűség szerint García bizonyíthatja, az az igazi arca, amelyiket az első meccsein láthattuk, mivel Barryt utólagosan eltiltották egy bajnokira, mert fuckolt egy embereset a derbin...

A védelemre igazából nem lehet panasz, pláne Hartra nem lehet egy rossz szót sem mondani. Joeynak ez lesz a 93. olyan bajnokija amikor Mancini a menedzsere, és ezalatt 41 alkalommal nem kapott gól, elképesztő.

A védelemre nem, a támadókra annál inkább. A hírek szerint Mancini eléggé kivan Džekóra és SuperMarióra, így feltehetőleg Agüero és Tévez fog kezdeni.

Bár Carlos irtózatos hülyesége is kellett a united győzelméhez, azért mikor beállt az apacs, az jót tett a támadójátéknak.

Minden estre a Falcao pletyka továbbra is tartja magát, és ehhez becsatlakozott a Hulk féle vonal is. A hírek szerint a brazil összeveszett a Zenit edzőjével, az újságok már össze is hozták a Cityvel.

Ha engem kérdeztek, nagy költés mostanság nem lesz, kijött az idei pénzügyi mérleg, ami továbbra sem makulátlan, de már alakul, az új menedzsment pedig azon van, hogy az egyensúly minél előbb meglegyen.

A mai meccskezdés: 13:45, tv: digi, stream: itt.

Tavasszal is pont a derbi után jött a newcastle-i kirándulás, akkor sima volt, ma vajon mi lesz a vége?

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr785656541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

337656 2012.12.15. 11:34:16

De Jong visszamenetele tényleg érdekes lenne,mert múlt héten elszakadt az Achillese,ebben a szezonban már nem lép pályára, valószínűleg. Kompany játszani fog?

297074 2012.12.15. 11:42:36

[Pálka](#1012335): Jaja, ennek ellenére tényleg volt ilyen pletyka. Botrány, hogy ezt képesek újságok lehozni. Mint ahogy a Kolo-Lescott eset is vicces, mert Mancini egyáltalán nem szeret nyúlni ahhoz, hogy két ballábas bekk legyen középen, amit én díjazok is. Kompany minden bizonnyal nem játszik. Rodwell meg setback injury, eddig elég vicces ez az igazolás. Nagyon nehéz lesz ma nyerni ennyi hiányzóval, de nem lehetetlen, így is a pályán lesz Silva, Yaya és remélhetőleg a két argentin...

296258 2012.12.15. 11:45:09

[Pálka](#1012335): szegény Nigel, nem követem a Serie A-t, csak most néztem mi volt... A példát is csak azért hoztam fel, hogy a brit sajtó már most elkezdi az elképesztő hírek gyártását, és ez volt a legszebb, amibe a héten belefutottam. Vinnie-vel nem tudom mi van, de pont egy óra és kiderül

335913 2012.12.15. 11:59:39

annyira szar idén a Newcastle, hogy ezt le kell hozni lehetőleg gond nélkül, most más választásunk amúgy sincs, hanem akarunk 8-10 pontos előnyt adni a MU-nak a hónap végére Newcastle+Reading= 6 pont, ezt nagyon simán hozni kéne, ez a minimum

337656 2012.12.15. 12:12:04

Mindig is tudtam,.hogy a brit sajtó nem egyszerű eset,de azért ez atom durva. :) Köszönöm a válaszokat, majd figyelem a kezdés előtt a híreket (igazából egy játékhoz kellene, és ha már itt jártam, megkérdeztem. :)) .

296258 2012.12.15. 12:39:42

A hírek szerint ez a kezdő ma: Hart - Zabaleta, Kolo, Nasztaszics, Clichy - García, Yaya - Nasri, Tévez, Silva - Agüero

297074 2012.12.15. 12:46:36

[mgyuri](#1012392): Jaja, ez lesz. Hát, komoly teszt Garciának és Kolonak, Nasri meg végül is általában lehoz egy jó meccset akkor, amikor fikázom, a többi több mint rendben.

297074 2012.12.15. 12:54:11

Az ellen: Krul - Simpson, Williamson, Coloccini, Santon - Perch, Anita, Tioté, Gutierrez - Ba, Cissé. Azért ez sem a legveretesebb, Ben Arfa is hiányzik, a védelmük is egész gyér, a hosszan kidőlt Cabayeról nem is beszélve...

296258 2012.12.15. 13:07:22

a cserék: Pantilimon, Kolarov, Lescott, Sinclair, Razak, Rekik, Džeko Balotelli se nem beteg, se nem sérült

296258 2012.12.15. 13:57:35

mi a picsa, ilyen korán gól :D

335913 2012.12.15. 14:33:15

elvárható szinten játszik a City, Newcastle bűnrossz mondjuk gólarányt lehetne javítani ma, visszaülni tilos még ez ellen a Newcastle ellen is,mert találnak egy gólt aztán imádkozhatunk 3-0-ról viszont még jobban összetörhetnek

297074 2012.12.15. 14:35:25

Nem megmondtam, hogy Nasri ma akkor megint istenkirály lesz, ha legutóbb ótvar volt? :D Fantasztikusan játszott, hihetetlen, hogy MINDEN meccsen valakit le kell hozni sérülés miatt, figyelitek? Wigan, NUFC, MUFC, Everton... Garcia ma végre rendben van egészen, szokás szerint a helyzetkihasználás botrány. Zabaleta elképesztő szokás szerint.

297074 2012.12.15. 14:36:50

A 2-0 meg nagy mák, hogy meglett végül, mert Kolarov érkezésével asszem, vége ennek a gyönyörű játéknak a támadóharmadban, nem mintha nem lesznek majd veszélyes bepasszai, de Nasri ma egy más szintet képviselt a három kicsivel karöltve (+Yaya). Ma azért Hart is kitesz magáért.

297074 2012.12.15. 14:56:06

Istenem...na most lesz izgi.

297074 2012.12.15. 15:43:35

Izgi is volt, de egy idő után szerencsére alábbhagyott a Newcastle lendülete, Ba azért nem akármilyen veszélyes csatár, szerencsére ma egészen addig volt az, míg el nem lőtte a labdát, azok nem voltak olyan jók. A védelemnek piros pont, sosem álltunk még így fel, és csak egy ilyen furcsa lecsorgó beadást szoptunk be, nem is tudom, kit hibáztassunk igazán a gólért.

296258 2012.12.15. 17:32:30

[DefinitelyMaybe](#1012563) Nasrinál a második számú kedvenced, a "groin strain" jött ki.

297074 2012.12.15. 20:39:48

Apparently, 3x mentünk át a félpályán a meccsen, és ebből 3x gólt lőttünk - Newcastle blog. :D (Ehhez képest 17-17 a shots adat összesen)

296258 2012.12.16. 02:38:18

[DefinitelyMaybe](#1013094) kemény világ, van aki szerint Zabaleta szar :)
süti beállítások módosítása