Kicsit hamarabb a kelleténél, de mi megkezdtük már december 22-én ezt a hagyományos szertartást, pontosabban szeretett csapatunk választotta önkéntesen ezt az időtöltést - történetesen éppen a szombati meccs idejére esett ezen furcsa választásuk.

A három ponton kívül nincs nagyon minek örülni.

Mondhatni, minden adott volt egy jókora verésre részünkről, mégiscsak a liga legtöbbet gólt kapó csapata látogatott el az Etihadba, mindezt úgy, hogy még ugyanazon a héten egy ötöst gurított nekik a mostanság sokat szenvedő Arsenal a Madejskiben.

A keretbe végül nem került be sem Clichy, sem Maicon, pedig Mancini róluk nem értekezett mint sérültekről meccs előtti sajtótájékoztatójában, így a már meglévő hiányzók (Kolarov és Richards) mellett hirtelen komoly üresedés jelentkezett az adott poszton. Ezt a lyukat Karim Rekik szerepeltetésével tömte be Mancini, az ebben a hónapban tizennyolcat betöltő holland ifjú pedig alighanem sohasem lehetett még részese szebb karácsonyi ajándéknak. A szavak után tehát a pályán is válaszolt Karim kritikusának, Ruud Gullitnak, aki szerint sokkal jobban tette volna az ifjú tehetség, ha Hollandiában marad játszani. Amit Rekik képvisel, azt úgy hívják, ambíció, és bár lehet, hogy most jódarabig nem látjuk majd viszont bajnoki meccsen, messze nem késett még le semmiről, nem nehéz kitalálni, hogy ha nincs a komoly sérüléshullám a csapatban, ez a debütálás még váratott volna magára.

Egy ideális világban Karim éppen akkor épülhetne be a csapatba, mire Joleon Lescott kiöregszik a csapatból, hiszen továbbra se feledjük, eredeti posztja a középhátvéd, és miként ugyanúgy ballábas, ahogyan Nasta vagy Jolán, remek érzés lenne házon belül megoldani az őrségváltást. Ehhez azonban elsősorban teljesítmény kell - szombaton ez nem volt hiánycik a tini esetében, teljesen jól oldotta meg feladatát, azonban érződött, hogy társai nem mindig passzolják bátran neki, illetve ő maga sem mindig a legkifinomultabb érzéssel lépett fel a támadásokhoz, de bőven elég volt most az, hogy lehozzon egy meccset hiba nélkül.

Ha Rekik két bekezdést érdemelt, akkor a meccs úgy kb...mindegy, írni kell arról is. A kezdőben más döbbenet nem volt, Yayát előretolva próbáltuk érvényesíteni, mögötte Barry és Javi Garcia helyezkedett el, míg a védelemben ismét a Nastasić - Kolo Touré páros dirigált. Számomra némiképp meglepetés volt, hogy Džekot még a tökutolsó ellen sem vállaltuk be kezdőként, de mint utóbb kiderült, indokolt volt a legjobb csapatot felküldeni a meccsre, mert gyötrelmesen nagy szenvedés következett bő másfél óran keresztül.

Lehet, hogy fellebbezünk - a meccsen rendszerint 2.5 Reading játékos jutott egy kékmezesre

Az első félidőben nem pörgettük agyon a tempót, joggal bízhattunk abban, hogy jön majd szokásosan egy sokkal jobb második. Tévez ziccere egy gyönyörű Agüero passz után, illetve Barry fejese üresen egy Tévez beadásból így is olyan helyzetek, amiket illő lenne belőni. Silvának volt még egy szép akciója, de egy kicsit Yaya mögé tálalt, így a Reading védő simán tisztázott, az elefántcsontparti pedig hiába esett.

A képlet a második félidőben sem változott, szinte csak nálunk volt a labda, bár értelemszerűen egyre nagyobb területe volt a Readingnek kontrázni, élni azonban nem igazán tudtak vele. Egy ígéretes fejesük volt mindössze egy szöglet után, no meg a meccs után fröcsögő McDermott szerint elvettek tőlük egy tizenegyest is, mert ők a szegény kicsi Reading. Pedig szegény kicsi Rekik csupán futott, futott, az ellenfél meg éppen olyan irányban haladt ugyanolyan tempóban, hogy egymásnak estek, és utóbbinak fájt jobban. Meg sem említve, hogy a labda már rég sehol sem volt.

Időközben érkezett a bosnyák megmentőnk, illetve Milner is, és végül - nyugodtan előreszaladhatunk ennyit, hiszen addig mindössze egy Agüero lövés és egy veszélyes Zabaleta beadás haladt el közvetlenül az ellenfél kapuja előtt - mindketten vállaltak egy kis részt a gólunkból, mindenekelőtt azonban Silva pazar beadását és Barry dícséretre méltó elszántságát kell kiemelni. A gól még sok vita tárgyát képezte meccs után is, sokak szerint Barry szabálytalan módon mászott rá Nicky Shoreyra. A Foxot sztrímelve azt hallhattam, hogy a stúdióban ülő úr szerint teljesen rendben volt Barry kissé túlméretezett agresszivitása - részemről mindenképp egyetértek vele abban, hogy Shorey ennyire passzív a saját tizenhatosán belül nem lehet, ha a labda egyértelműen felé érkezik.

Barry nem ütött, nem vágott, csak hozzá akart férni a labdához, Shorey viszont meg sem próbált úgy tenni, mintha csak egy kicsit is érdekelné a felé száguldó labda - ezáltal a meccs - sorsa. Ha az "én védőm" csinálna ilyet, biztos, hogy nagyon ideges lennék rá, szerintem az sem véletlen, hogy nem nagyon láttunk Reading játékosokat reklamálni, Shorey is csendesen vette tudomásul az egészet, földre sem került, semmi. Tippmix? Fordított esetben, ha mondjuk egy védő fejel le így egy támadót kapuskirúgás után, fel sem nagyon merül az emberben, hogy a támadót védelmezze a bíró, úgyhogy rossz ítéletnek semmi esetre sem nevezném, más kérdés, hogy akkor sem szólhatunk semmit, ha befújják a faultot. Főként persze azért nem, mert egy rakás szart érdemlünk ilyen játék után, nem három pontot.

Hajtás alig-alig volt, és nem láttunk sok olyan hosszabb szakaszt, ahol kimondottan beszorítottuk volna ellenfelünket, pedig ez az elmúlt egy-két évben az Etihadban azért megszokott volt, legalábbis addig, amíg 0-0 az állás. A siker persze a fölényt és a helyzeteket nézve megérdemeltnek is hathat, viszont aggasztó látni, hogy idén - mintegy felváltva a tavaly őszi dominanciát - sokszor tényleg inkább egy-egy klasszisunk hirtelen villanása, vagy a helyzet szerencsésen úgy alakulása hozza meg az eredményt.

Persze ez kicsit álszent és negatív tőlem, mert épp a 'Castle ellen brillíroztunk az első félidőben, és Nasrival kiegészülve a három kicsi parádésat mutatott, de úgy tűnik, nincs sok folytonosság a teljesítményünkben jelenleg. A három pont az három pont, de ha idén eszerint nem gólaránnyal akarjuk behúzni a bajnokságot, akkor legalább kezdjünk jól focizni, mert akkor eredmény is lesz.

Két iszonyatosan kemény idegenbeli találkozó jön, mindkét esetben van okunk aggodalmaskodni - a Sunderland imád minket szopatni hazájában, a Norwich pedig egészen káprázatos formát mutatott az elmúlt hetekben, hónapokban, mígnem most hétvégén a WBA végre elverte őket. Bizakodhatunk, hogy a vélhetően jóval kevesebb buszleparkolás a csapat kreatívabb tagjaira is serkentően hat majd.