A következő körben a kupában

2013. január 27. 19:00 - mgyuri

A meccs pont olyan volt, mint amilyenre számítottuk. Kemény, nem szép, de volt amiben csak titkon reménykedtünk, azaz a lényeg: elsőre átrágta magát a csapat a Stoke-on! Nem kellett várni az újrajátszásra, tegnap eldőlt minden, sőt ma már az ötödik kör ellenfele is ismert, lapozz bátran!

A meccs pont olyan volt, mint amilyenre számítottuk. Kemény, nem szép, de volt amiben csak titkon reménykedtünk, azaz a lényeg: elsőre átrágta magát a csapat a Stoke-on! Nem kellett várni az újrajátszásra, tegnap eldőlt minden, sőt ma már az ötödik kör ellenfele is ismert, lapozz bátran!

A meccs előtt úgy gondoltam, hogy végre a tévémen tekinthetek meg egy City összecsapást, de ezt sajnos keresztülhúzta a sport tv kommentátora. A szakmai mélyrepülésének hála, kénytelen voltam a kezdés után tíz perccel stream-et keresni. Elképesztő.

Ez persze az én bajom mondhatnátok, de rossz belegondolni, az átlag nézők, akik nem követik a csapatok életét, benyelik amit a közvetítés alatt hallanak. És miért is ne tennék? Ez a szakmája, az ember joggal várná el, hogy értelmes dolgokról informálja a nézősereget.

Péntek este még hó alatt állt a Britannia gyepe, de a pályamunkások kitettek magukért, a kezdésre tökéletes volt a játéktér. Ami meglepő volt, hogy a Stoke-on-Trent-i lakosok nem nagyon bíztak a meccs megtartásában, vagy a győzelemben, ami még meglepőbb, hiszen ebben a stadionban FA kupa meccsen ezidáig még nem kapott ki Stoke City, szóval meglepetésre a vártnál kevesebben váltottak jegyet, de csak a hazai szektorokba, a vendég tömve volt manchesteriekkel.

Costel ott volt a szeren

A kezdőcsapatot mindenféle meglepetés nélkül állította össze Mancini, az is várható volt, hogy Hart helyett Pantilimon állt a kapuba. Az alap keretből a kispadra sem ült le Nasri és Balotteli, helyettük két ifjú, Lopes és Rekik lett nevezve.

A meccs, főleg az első félidő, pontosan olyan volt, mint amilyenre vártunk. A City próbált támadásokat építeni, a Stoke rombolt, és várt a kontrákra.

Több kisebb helyzet után a legnagyobb Silva előtt adótott a 20. percben, a kis spanyol kapufát talált. Milner végzett egy szabadrúgást a szögletzászló közelében, Davidnak passzolt, aki a tizenhatos szélétől csavart az ellentétes kapuvasra.

A 28. perc gólt hozott, egy kis nem várt izgalmat, egy Stoke gólt. Szerencsére lesgólt. Shawcross egy szabadrúgás után lőtt tisztán lesről a hálóba.

A 33. perc viszont nem várt aggodalmat hozott. Kompany rosszul lépett egy labdalevételkor és nem tudta folytatni a játékot. Le is jött, a kapitányi szalag Zabaletához került. Manciniéket is jól meglepte, hogy Vinny kidőlt, mert vagy öt perc telt el mire Platt-tel kifőzték, mi is legyen. Érdekes volt ez a tökölés, Rekiket nem akarták játékba dobni, így jött Clichy, de a védelem bal oldalára. A csapat áttért az idény során (inkább sikertelenül) már néhányszor kipróbált 3-5-2-re. García egy kicsit hátrébb lépett, míg Kolarov pedig felment, a bal szélre.

A váltás bejött, a City még inkább kontrollálta a játékot.

A második játékrész is kis híján sérüléssel indult, Whelan páros lábas gyakorlata után, az még hagyján, hogy Webb nem mutatott fel még sárgát sem, de ami a legfontosabb, Javi García szerencsére semmilyen károsodást sem szenvedett.

A szünet után csak annyit változott a játék képe, hogy még többet volt a Citynél a labda, de nem tudtak gólt szerezni (főleg Tévez puskázta el a nagyobb ziccereket).

Mancini a 62. percben lehozta Kolarovot (Aleks már nem először bizonyítja, nem fekszik neki a támadó szerepkör), ezután a dominancia nyomasztó lett.

A Stoke elvétve tudott támadni, egy-egy kontrát vezettek. A játékosaink beszorították őket a tizenhatosuk elé, akkora volt a nyomás, hogy egy-egy rossz csel, vagy passz is belefért, a Stoke rögtön elveszítette a megszerzett labdát.

Hiába a fölény, a helyzeteket nem sikerült belőni (a Stoke is csak egy Crouch fejessel szerezhette volna meg a vereség) lassan készülhettünk az újrajátszásra.

De szerencsére nem így lett. Egy labdaszerzés után fellazult a hazai védelem, a gyorsan felépített támadás során Agüero adott be balról, középen megpattant Džekón, a labda Zabaleta elé került, aki bevágta.

Pablo megint elképesztő volt, részt vett a labdaszerzésben, felrobogott a jobb szélen, majd a ziccert berúgta.

A csapatból Zabaleta mellett Silvát és Pantilimont lehet kiemelni, a többiek azért távolról sem szakadtak szét a siker érdekében.

De a lényeg, nem kell ebben a szezonban több meccset játszani a Stoke Cityvel! Ennél nem kell több.

Az ötödik kör sorsolását ma már meg is ejtették, a következő ellenfél a Leeds United gárdája lesz.

Azt hiszem, ennél párosításra nem is számíthattunk volna jobbra, a Leeds február közepén látogat majd az Eastlandsre.

Januárban még nem kapott gólt a csapat, ez egészen elképesztő, a remek hózárást kedden Londonban, a QPR ellen lehet bebiztosítani.

Az Emirates és a Britannia fóbia végérvényesen legyűrve, már csak a Goodisonban kell nyerni ebben a szezonban. Az is meglesz.

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr25656568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336477 2013.01.28. 19:05:13

Mariotól búcsút intettünk.
süti beállítások módosítása