Győztünk, mindezt úgy, hogy ezúttal legalább bemutattunk a meccs egyik kisebb részében valamit abból, ami tavaly is jellemzett minket. Értsd: attraktív és gólratörő futballt. Elég volt most ez is a három pontra, a második hely bebiztosítása innentől már tényleg csak formalitás. Ja, és Joe Hart idén is aranykesztyűs lesz, gratula!
Győztünk, mindezt úgy, hogy ezúttal legalább bemutattunk a meccs egyik kisebb részében valamit abból, ami tavaly is jellemzett minket. Értsd: attraktív és gólratörő futballt. Elég volt most ez is a három pontra, a második hely bebiztosítása innentől már tényleg csak formalitás. Ja, és Joe Hart idén is aranykesztyűs lesz, gratula!
Ezt a díjat az a kapus kapja, aki az évet a legtöbb clean sheettel viszi végbe, nos, a Chelsea - Tottenham meccsen kiderült, hogy már Petr Čech sem fog előzni, így Joe Hart harmadik egymásutánban tette magáévá ezt a szelíd elismerést. Elsősorban a védelemnek van mit megköszönnie, mit finomkodjunk, ebben a szezonban nem mindig volt a toppon az angol hálóőr, jövőre remélhetőleg visszatér a tavalyi formájához egy kis blackout után.
Most gyakorlatilag 'B' védelemmel is meglett a nulla kapott gól, olykor szerencse is kellett hozzá, Lukaku egymaga háromszor veszélyeztetett az első tíz percben, hogy utána hosszú álomra szenderüljön a meccs végéig. A kezdőnket amúgy tökre eltaláltam, egyedül Nasri helye volt számomra kérdéses, kinéztem volna Manciniból Silva kezdetését is, a kis Merlin az utóbbi időben nem játszott annyi meccset, Nasri pedig tavaszra kirobbanthatatlan lett, így a kupadöntő érdekeit szem előtt tartva azt tippeltem, hogy inkább a spanyolt próbáljuk meg tűzben tartani.
Nem csoda hát, hogy húsz percig tartott, mire belejöttünk a meccsbe, ilyen szedett-vedett csapattal nem is várhattunk szemet elcsodálkoztató dominanciát az elejétől fogva. Szerencsére a már említett jó formában lévő Nasri és a mostanság egészen pazar Tévez vezérletével kezdődhetett a zúzda, és végül azon kellett ledöbbennünk, hogy a félidő végeztével nem öt-hat, csak egy góllal vezetünk.
A gólt is - egészen szürreális módon - Edin Džeko jegyezte - ami a gólörömét illeti, abban már sok meglepetés nem volt, a bosnyák ugyanis alig észrevehetően ünnepelt, persze a postás sem szokott, de azért láttuk már ennél boldogabbnak is Edint. Valószínűleg fogjuk is majd még, csak nem itt. A találat, mint ahogyan a felépített akció is, nagyon tetszetős volt, és külön vicces, hogy Džekonak ezúttal semmi mást nem kellett az egész meccsen csinálnia, csak beverni a ziccerét.
Hogy mégse maradjunk idegeskedés nélkül a kihagyott helyzetek miatt, erre a posztra egyenesen több jelentkező akadt. Ott volt Tévez, akinek távoli löketei kecsegtetőek voltak, de csak a kapufáig jutott el, illetve Milner, akinek gyönyörűen tekeredő lövései szintúgy maximum a kapukonstrukciót találták el. Mindenekelőtt azonban Rodwellt kell kiemelni helyzetek elpuskázása terén, a nemrég mesterhármast jegyző középpályás megint hozta a formáját az első csapatban: példaértékű hozzáállás, mindenhol felbukkanás, hatalmas akarás, de végül is gólhelyzetben nyögés jellemezte a fiatal angolt. Csak az első félidőben négy gólt szerezhetett volna tiszta helyzetekből, hogy a második félidőt már ne is analizáljuk.
Mindenesetre az a húsz perc, amit bemutattunk az első félidő második felében, egészen impresszív volt, nagyon gyorsan feledtette a masszív semmittevést a meccs elejéről. Sorra kidolgozott helyzetek, szinte nem is volt rosszul teljesítő játékosunk a támadóharmadban, Garcia természetesen megint kicsit kilógott a sutaságaival, de bőven elbírta a csapat. Richards nem volt olyan agilis előre, mint régen, de lehozott egy stabil teljesítményt, Kolarovot sem fájt nézni, mint néha.
Borítékolható a kezdőcsapatunk mindazonáltal a szombati döntőre, a védelemből alighanem senki sem marad majd meg, sőt Pantilimon is helyet kap majd utoljára a csapatban a Wembleyben. Rodwell és Milner mintegy helyet kérve hajtottak, mint állat, de azt hiszem, a legbölcsebb jelenleg az lenne, ha Silva, Nasri, Tévez és Agüero mögött Barry és Yaya kontrollálná a középpályát, amennyiben az elefántcsontparti nem épül fel, jajj nekünk akkor esélyes, hogy az egyik mégiscsak befér - igazából teljesen megérdemelné mindkettő a játéklehetőséget. Kellemes problémák ezek egy ilyen fontos meccs előtt, és mikor máskor, ha nem most ne lennének végre komoly sérülésgondok. A Wigannél pont fordítva, ezer sebből véreznek mentálisan nézve is, megspékelve sok sérülttel - de éppen ettől fosok, mert ez a City, abszolút benne van a pakliban az ellúzerkedés, annyi minden szól most mellettünk.
A második félidőben erőteljesen visszavettünk, Rosenbergnek is futotta egy kapufára, és Hartnak is kellett két szépet nyújtózkodnia. Nálunk sorrendben Džeko és Rodwell veszélyeztettek, pályára lépett Barry, Maicon és Razak is, előbbi kettő egy-egy lövést is megeresztett Myhillre. Itt már mindenkinek a Wembley járt a fejében, mi behúztuk a kötelezőt, megvolt a non plus ultra is Hart sikerének köszönhetően, a második hely egyetlen apró pontra van már tőlünk hivatalosan is. Némi negatívum, hogy a remek formának örvendő Suarez nem volt a keretben sem, remélhetőleg az utolsó két fordulóban láthatunk belőle is valamit, bár a fiataloknak is maradt még egy-két fontos meccse a szezonban (Senior Cup).
A felnőtteknek szám szerint egyetlen egy, de azon áll vagy bukik a szezon.
A jegyzőkönyv és az összefoglaló:
