Az új brazil fiú - Fernando Luiz Roza

2013. június 16. 20:00 - mgyuri

Csak azoknak lehetett meglepetés a Manchester City első igazolása 2013 nyarán, akik nem követik szorosan a csapat életét.

fernandinho.jpg

Fernando Luiz Roza, azaz Fernandinho az egyik legfőbb kiszemeltje volt a vezetőségnek, így nem csoda, hogy vele sikerült először megállapodni.

Fernandinho. A Sahtar motorja, a középpálya ura. Egyike azon „első generációs” braziloknak, akiket már Lucescu szerződtetett és akik évek múlva az UEFA Kupa-győztes csapat legjobbjai voltak. Az igazolásakor, 2005-ben mindössze 20 éves védekező-középső középpályás (aki az alapvetően nagyon támadó szellemű Sahtarban azért az előrejátékból is alaposan kivette a részét) a 2007/08-as szezon óta játéktudása mellett fizikálisan is eljutott arra a szintre, hogy végigjátssza a meccseket (említett szezonban 33 meccset játszott végig és további 7 alkalommal legalább egy félidőt). Borzasztó erős, eddig csak egy komolyabb sérülése volt pályafutása során.
A Sahtarról az idei év után biztosan mindenki tudja, hogy bár támadásban borzasztó kreatív a csapat, a védekezésben bizony akadnak gondok, első sorban középen. A Rakickij-Kucser páros a kapus Pjatovval kiegészítve már évek óta a csapat legrosszabb része, és Fernandinho nélkül alighanem még komolyabb bajban lennének (és lesznek). Kiválóan szerel, és ahogy az alábbi videóból látható, lát is a pályán (de pozíciójából adódóan nem túl gólerős játékos, az ukrajnai időszakhoz képest ezen mutatója alighanem vissza fog esni).
Tudom-tudom, elég evidens, hogy ezt a videót rakom be róla, de tényleg elég jól mutatja be őt.

A 28 éves, 176 cm magas brazil középpályás nem mondhatni, hogy túlzottan közismert lenne (magam sem mondanám, hogy olyan sok meccsét láttam volna), de amikor belefutottam egy olyan BL-összecsapásba, amikor a Sahtar játszot, akkor meggyőző volt, igencsak meggyőző. Mint pl. itt:

Magyarországon (feltehetőleg) Prost Acer az egyik, aki a legtöbb Sahtar meccset látta — lévén, a (sajnos "C" vágányon veszteglő) Bányászfiúk blog szerzője —, így kézenfekvő, hogy őt kerestem meg azért, hogy mondjon pár mondatot az új fiúról:

"Fernandinho a Sahtar motorja, a középpálya ura volt. Egyike azon „első generációs” braziloknak, akiket már Lucescu szerződtetett és akik évek múlva az UEFA-kupa-győztes csapat legjobbjai voltak. Az igazolásakor, 2005-ben mindössze 20 éves védekező-középső középpályás (aki az alapvetően nagyon támadó szellemű Sahtarban azért az előrejátékból is alaposan kivette a részét) a 2007/08-as szezon óta játéktudása mellett fizikálisan is eljutott arra a szintre, hogy végigjátssza a meccseket (említett szezonban 33 meccset játszott végig és további 7 alkalommal legalább egy félidőt). Borzasztó erős, eddig csak egy komolyabb sérülése volt pályafutása során.

A Sahtarról az idei év után biztosan mindenki tudja, hogy bár támadásban borzasztó kreatív a csapat, a védekezésben bizony akadnak gondok, elsősorban középen. A Rakickij-Kucser páros a kapus Pjatovval kiegészítve már évek óta a csapat legrosszabb része, és Fernandinho nélkül alighanem még komolyabb bajban lennének (és lesznek). Kiválóan szerel, és ahogy az alábbi videóból látható, lát is a pályán (de pozíciójából adódóan nem túl gólerős játékos, az ukrajnai időszakhoz képest ezen mutatója alighanem vissza fog esni). Tudom-tudom, elég evidens, hogy ezt a videót rakom be róla, de tényleg elég jól mutatja be őt.

Oroszlánrésze volt abban, hogy a Sahtar a nemzetközi sikerek mellett és ez talán még fontosabb Ukrajnán belül is meg tudta szilárdítani vezető pozícióját. Ahogy említettem, irdatlan terhelést bír, véleményem szerint az iram felvételével nem lesz gondja Angliában sem (pedig ez a Sahtartól elcsaklizott játékosokra az utóbbi években nem feltétlenül volt jellemző), 2005 óta összesen 284 meccsen húzta magára a Sahtar mezét (és kb fél évet hagyott ki sípcsonttörés miatt).

Összességében egy pályája csúcsán lévő, komplett játékos került legnagyobb sajnálatomra a Cityhez, játékstílusa passzolni fog Angliába is, a beilleszkedésre ideje is lesz, tehát ezzel sem lesz probléma. Bár a transfermarkt csak 14 millió euróra taksálja, ha 40-et nem is, de 25-30 milliót feltétlenül megért."

Az 1985-ös születésű Fernandinho karrierje hazájában az Atlético Paranaense-ben indult (2003-ban), itt három idényt húzott le (75 meccs, 14 gól), ahonnan 2005-ben elvitte a Sahtar Doneck.

Ukrajnában nyolc nagyon sikeres idényt töltött, hat bajnoki cím mellé négyszer a kupát is megnyerte.

A csúcsra 2009-ben ért fel, akkor nyerték meg az (utolsó) UEFA-kupa-döntőt a Werder Bremen ellen.

Egyet ki lehet jelenteni: nem a pénz hozta Manchesterbe. Rinat Ahmetov brutálisan jól tartja a játékosait (a hírek szerint amikor a City és a Doneck közti tárgyalás megfenekleni látszott pár millió fontos nézetkülönbség miatt, Fernandinho közbelépett, lemondott az aláírási pénzéről a Sahtar javára, csakhogy minél előbb Manchesterbe szerződhessen), szóval nemet mondott a zsetonra, és igent a brazil válogatottra - legalább elméleti szinten.

Mert hiába volt stabil korosztályos válogatott (2003-ban az ő góljával nyertek a spanyolok ellen 1:0-ra az u-20-as vb-n) Ukrajnából nem sikerült a igazából Seleção közlébe férköznie (Mano Menezes ötször beválogatta, de Scolari nem számol vele), ezért akart mindenképpen egy erősebb erősebb bajnokságba szerződni. Jövőre vb Brazíliában, melyik brazil játékos ne akarna játszani a tornán? A motivációval nem lesz baj.

Nem egy tufa/favágó labdaszerző védekező középpályás, hanem inkább egy mélységi irányító, érdekes lesz látni mit fognak művelni Yayával középen. Pellegrini meg elkezdhet gondolkodni, mihez kezdjen Barryvel, Rodwell-lel és Garcíával.

Szerintem nagyon is jó vétel, úgy érzem nem is fogunk csalódni benne!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr155656638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.