Több itt a spanyol, mint egy ibizai bárban

2013. július 30. 20:30 - mgyuri

Alaposan sikerült kiherélni a Sevillát, Navas után a támadószekciójuk másik alapembere is Manchesterbe költözött.

Álvaro Negredo Sánchez, a spanyol gólgép. Ővele próbálunk egy kicsit közelebbről megismerkedni.

Alaposan sikerült kiherélni a Sevillát, Navas után a támadószekciójuk másik alapembere is Manchesterbe költözött.

Álvaro Negredo Sánchez, a spanyol gólgép. Ővele próbálunk egy kicsit közelebbről megismerkedni.

Lassan van egy olyan sanda gyanúm, hogy a vezetőség pár év múlva elköltözteti a csapatot, és a La Ligában fog szerepelni, az igazolások minden esetre erre utalnak. Több itt a spanyol már, mint egy ibizai bárban, lássuk ki is a következő ibériai a sorban:

Negredo 1985 augusztus 20-án született Madridban, a gyermekévek után 2001-ben került a Rayo Vallecano-hoz, ahol a B csapatban hamar nagyon kezdett menni neki a játék, 15 meccsen 14 gólt termelt, így hamar a felnőtt csapat tagja lett.

A fiatal Álvaróra felfigyelt a Real Madrid, 2005-től 2007 tavaszáig a Castilla játékosa volt. A felnőttekhez néhányszor felhívta Capello, de tétmeccsen nem kapott lehetőséget, csak a kispadig jutott.

Madridban

Mivel Madridban esélye sem volt még a keretbe sem tartósan bekerüln, továbbállt, a célállomás az első liga újonca, az UD Almería lett.

Az andalúziai csapat és ő is megtalálta a számítását, az első szezonban ő lett az újonc legjobb góllövője, 13 találattal.

A második idényben erre is sikerült rátennie egy lapáttal, 19 gólt termelt. Nem volt meglepetés, hogy szintet lépett, 2009 nyarán elvitte a Sevilla.

Az uefa kupa győzelmek már messze, de (akkor még) nem volt rossz csapat a piros-fehér gárda. Két év a BL-ben is összejött Álvaronak, sőt az első idényben a kupagyőzelem is. Aztán szép lassan csúszott le a Sevilla, évről, évre. Érett a váltás, ami most nyáron következett be.

A csapata esett vissza, de Negredo igazi kilencese lett a gárdának (összesen 70 bajnoki gólt lőtt, éppen 0.5 felett az átlaga), kétszer kiérdemelte a legjobb spanyol góllövőnek járó Zarra díjat.

Negredo tehát követte Navast, ennek lehet terápiás jellege, hogy Jésusnak könnyebb legyen a beilleszkedés és ne újuljon ki a pánikbetegsége (Navasról itt írtunk), de valószínűbb, hogy ők testesítik meg azt az utat, amit Txiki-ék kitaláltak a csapatnak. Mondjuk az tény, hogy a Negredo-Navas párosnál tavaly nem dolgozott ki több gólhelyzetet egy duó sem a topbajnokságokban.

2012-ben Eb-t nyert a spanyol válogatottal (14 meccsen 6 gólt szerzett nemzeti színekben), de most nyáron Del Bosque nem vitte ki a Konföderációs Kupára, egy jó manchesteri idénnyel ő is vb kerettagságot szeretné biztosítani.

Az utolsó tétmeccse Sevilla mezben nagyon emlékezetesre sikerült:

Én nem hiszem, hogy rossz vásár lenne, lelki szemeim előtt látom, hogy a Navas, Agüero, Silva, Negredo négyes megindul az ellenfél kapuja felé  — Yaya és Fernandinho hathatós támogatásával —, lesz olyan aki nem szarja össze magát?!

Igazság szerint örülök neki, de ha pár éve azt mondja nekem valaki, hogy találjam ki, melyik csapat az, amelyiknek a vezetői a Begiristain-Soriano páros, az edzője Pellegrini, a kezdőcsapata pedig simán lehet ez: Pantilimon - Zabaleta, Kompany, Pepe Nasztaszics, Clichy - García, Yaya - Navas, Agüero, Silva - Negredo, sokáig vakargattam volna a fejem, melyik spanyol csapat is ez, de a Manchester City-re még halványan gyanakodni sem kezdtem volna, az kurvaisten.

A bemutatkozó interjú:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr565656653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása