Nagy ugrás előre

2013. október 24. 21:00 - mgyuri

Rettenetes pálya, hideg, bunkó szurkolók, több mint 3000 km távolság, három pont. Megérte? Meg.

Agüero pazar formában. Eddig kettőből kettő az idegenbeli turnén.

Nagy ugrást tett meg a Manchester City, hogy története során először bekerüljön a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában.

Totális képzavar: Európába mégiscsak Moszkván keresztül vezet az út?

Rettenetes pálya, hideg, bunkó szurkolók, több mint 3000 km távolság, három pont. Megérte? Meg.

Agüero pazar formában. Eddig kettőből kettő az idegenbeli turnén.

Nagy ugrást tett meg a Manchester City, hogy története során először bekerüljön a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában.

Totális képzavar: Európába mégiscsak Moszkván keresztül vezet az út?

Pellegrini sokat nem variált szombathoz képest, maradt a 4-4-2 a felállás és csak három csere volt a moszkvai kezdőben (Zabaleta ↔ Richards, Kolarov ↔ Clichy, Navas ↔ Nasri). Lescott és Džeko maradt a padon.

A pálya talaja tényleg pocsék volt, de annyi a szerencse, hogy nem esett az eső. Több helyen saras volt, máshol pedig porzott. A hazaiak edzője Leonyid Szluckij csak annyit mondott, hogy olyan a gyep, mint a csapata formája (magyarul: szar), Yaya pedig próbálta azzal bagatellizálni a dolgot, hogy Afrikába játszott már sokkal rosszabb körülmények között is.

A City szépen magához ragadta a kezdeményezést, a 4. percben Yaya alig maradt le egy szögletről.

A hatodik percben már cserére is kényszerültek a hazaiak, de a felületes személélőnek akár fel sem tűnhetett a dolog, hiszen Vaszilij Berezuckijt ikertestvére, Alekszej váltotta.

Az első félórában nyomott a City, de különösebb átütő erő nem volt a támadásokban, jellemző, hogy öröm számba ment Negredo kapura menő (vánszorgó) lövése a 30. percben.

A CSZKA akciói könnyedén hatástalanítva lettek, külön csemege volt a jobb szélen játszó Tosics és Kolarov párharca.

Persze ahogy az lenni szokott, a hazaiak az első valamirevaló helyzetüket (az első kapuralövésüket...) gólra váltották.

A 31. percben Akinfejev hatalmas kirúgását Honda csúsztatta meg (bassza meg Javi, ha a középső védő nem is a te posztod, fejelni azért tudsz..), Tosics pedig átemelte a rosszul kifutó Harton. 1:0.

A forgatókönyv itt olyan lett, mint az Everton ellen. Mielőtt ráparáztunk volna arra, hogy vezet az ellenfél, jött is az egyenlítés.

Kolarov passzával Silva lépett ki a 34. percben, a tizenhatoson belül passzolt Agüerónak, aki a védőjét lerázva, estében a kapus mozgásával ellentétes irányba lőtte el a labdát. 1:1.

A 42. perctől pedig nálunk az előny! Navas küzdőtt nagyot az oldalvonalnál, a labda Silvához került, aki továbbította Negredónak, Álvaro küllővel ívelt, Agüero az ötös vonalán meg kifacsart mozdulattal befejelte a második gólját. 1:2.

A félidő zárásaként Silva szabadrúgását védte Akinfejev, amit Wernbloom kezezése után ítéltek meg.

Majdnem jól indult a második játékrész, Negredo gólját nem adták meg kezezés miatt. Pedig előtte milyen szép akció volt! Silva labdáját sarokkal továbbította Navas elé, aki bead, de Álvaro kézzel ütötte be. Kár, nagy játék volt.

Az 50. percben újra váltott Szluckij, Zuber le, Musa be.

Ezután sokáig a szabadrúgásoké volt a főszerep, Kolarov rosszul lőtte, Yaya közepesen, Hondét pedig csak másodszorra tudta megfogni Hart.

Jöttek a City cserék, előbb Džeko jött Negredo helyett, majd a 79-ben Nasri váltotta Silvát.

Egy percre rá meleg lett a pite, Honda ívelhetett be szabadrúgást, a tizenhatoson belül Berezuckij magas lába veszélyeztette Yaya fejét, a bíró sípolt, Musa nem állt meg, hatalmas gólt akasztott. A védők a szabálytalanság után kifordultak a lövés elől, remélhetőleg ha nincs a sípszó, beállnak a labda útjába...

A 83. percben Yaya fejelt bele a labdába egy szöglet után, Akinfejev jött ki, Džeko pedig két lépésről a kapus és a kapu mellé lőtte a ziccert.

A 86. percben Hart simán védte Musa lövését, ahogy egy perc múlva Tosicsét is.

89. perc, újra Džeko, újabb kihagyott helyzet. Edin most a védője szorításában lőtt mellé. Rögtön ezután bejött Clichy Agüero helyett. A csapat a marad kis időre átáll a 4-2-3-1–re.

A végére jutott egy kis körömrágás, Hartnak előbb egy szabadrúgást kellett hatástalanítania, majd Honda lőtte belé a labdát. Vége.

Garcia megint megoldotta a feladatát a védelem közepén, két nagyon meleg szitu volt, de jól jött ki belőle. A gólnál hibázott, de volt kilenc tisztázása, három fontos megnyert párharca, és 30 passzából 27 célba ért. Nem rossz, de azért megnyugtatóak azok a hírek, hogy Kompany vasárnap visszatérhet.

A hazai szurkolók ritka nagy parasztok voltak, Yayára huhogtak (ez és a pirózás bekerült az ellenőr jelentésébe), nem egy manchesterit megkergettek a kezdés előtt (zászlót és sálat büszkén ki is tűztek a kerítésre), megérdemelték a vereséget.

Nem volt egy nagy meccs, jónak sem mondanám, de azért voltak remek pillanatok, nem egyszer bele lehetett feledkezni a játékba. Egy biztos, picsogni felesleges, a csapat a története során először a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapat közé kerülhet. Ez a lényeg. Egy kicsit még tessék örülni, aztán lehet készülni Londonba.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr535656721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása