Több mint három pont

2014. március 19. 18:45 - mgyuri

Sikerült nyerni szombaton Hull-ban, bár Kompany tett arról, hogy aggódjunk, Silva viszont arról, hogy mégse.

A csapatjáték visszatért, mi is a Premier League elsőségéért folytatott harcba. Szép tavaszunk lesz! Ugye srácok?! 

Agüero megsérült a Camp Nou-ban, Nasztaszics és Jovetics még nem volt bevethető (ha nem lenne a keretben Rodwell, Sztevannak járna valami rettenetesen nagy citrom a szezon végén), de egy egészen tisztességes volt a kezdő. A (szerintem) a csapatnak legjobban fekvő 4-2-3-1, néhány csere, Yaya feltolva a (Mancini által is preferált) támadó harmadba. García így a kezdőcsapatban kapott helyet, csakúgy mint a Kolarovot váltó Clichy. Visszatért Demichelis, a jobb védő viszont újfent Zabaleta volt, piszkosul sajnálom, hogy Richards nincs olyan állapotban (vagy nem nyerte el annyira Pellegrini bizalmát), hogy egy Hull ellen kezdjen.

A KC Stadionban is az Angliában megszokott módon eláztatták a gyepet, amit kb. a kezdő sípszóig áztattak, amióta egy játékosnak egyszer pont előttem  ment szét a bokája, nem nagyon kedvelem ezt az eljárást. Most csak szerencsére csak csúszkáltak, mondjuk García el is taknyolt, de baj nem lett.

Az első percekben is Jelavic volt a főszereplő hazai oldalon, de alig tíz perc múlva került igazán reflektorfénybe, illetve nem is ő, hanem Kompany.

A kapitányunknak meggyűlt a baja egy egyszerű, Garcíától kapott labdával, Jelvaic-csal birkóztak kié is legyen, a földre a horvát került mezrángatás után. Utolsó védőként, szép munka. Piros.

Vinny nem is gondolta volna az ötlőzőfolyosó rugdalása közben, hogy ez a cselekedet volt az, ami egy kapitány igazi feladata: összerántotta a csapatot. Egy kiállítás kellett hozzá? Ez van, nem kell minden kákán csomót keresni.

Szóval összeállt a csapat. Küzdöttek egymásért, a védelem pontos volt (a lestaktika elsőrangú, a szerelések tiszták), a támadósor pedig hatékony. Ehhez persze kellett Silva, aki olyat csinált, amit rég nem: akasztott egy rohadt nagy gólt. Mostanság a kaput sem találta el, de ez most védhetetlen lett. Idén még nem talált be, látszottak a kövek, amik gördültek le róla. Végre.

A meccs ezután szépen leült, ha nincs a harmincadik perc környékén Zabaleta felsőléce egy nagyon szép támadás végén, simán bealszom. A 37. percben Meyler lőtt egy szép lesgólt, de ez ugye kit érdekel?!

A 43. percben eleresztett Livermore löket (kapura ez sem ment) jelezte, hogy a Hull is a pályán van.

A szünet után egy kicsit felébresztette az övéit Steve Bruce, azt csinálták, amit egy otthon játszó csapatnak kell gólhátrányban, és emberelőnyben. Többet volt náluk a labda, többet lőttek kapura, de ami meglepő, többet passzoltak és pontosabban (mondjuk a támadó harmadban nem, és ez a lényeg). Cseréltek is, Maynor Figueroa helyett Sone Aluko állt be. A nagy nekibuzdulásnak meg is lett az eredménye, az 52. és az 55. percben végre el is találták a Joey kapuját. Az 59. percben Edin mentett szépen az ötösünkön.

A védelem stabilan állt a lábán, nem nagyon tudtak a hazaiak mit csinálni, David Meyler helyére közben beállt George 'bunkó' Boyd, bár ne tette volna. A 70. perc körül két tizenegyest is össze akart hozni, előbb látványosan átesett Joey lábán, aki ezt zokon vette, a sunyi dög leköpte Hartot, aki (természetesen) begőzölt, a kapus kapott sárgát. Aztán Fernandinhoval ütközött a tizenhatoson belül, egyik sem volt büntető.

Az első cserénk a 71. percben esett meg, Yaya helyére jött Lescott, így García visszatérhetett a helyére a középpályán. Egy percre rá lehetett volna 0:2, de Silva labdáját eltörte Fernandinho.

A 81. percben Navas váltott Nasrit. A 87. percben Edin kihagyott egy nagy ziccert, de 90.-ben Silva tanári passzát (egy percre rá, hogy a Sky-on a meccs legjobbjának választották) váltotta gólra. 0:2. Džeko-nak is nagyon kellett már egy gól.

Amióta Angliába szerződött (2010 nyara), senki nem adott nála több gólpasszt a bajnokságban (38), minden penny-t megszolgált abból a 25 millió fontból!

A Hull City nem lett egy szimpatikus gárda a meccs alapján, a beharangozóban azt írtam, hogy feltehetőleg nem lesz kiesési gondjaik, remélem tévedtem, és az FA kupa döntőjében is jól megfingatja őket a Wigan.

Ez a győzelem többet érhet három pontnál. Visszalökheti a csapatot a helyes útra, ráadásul a Chelsea birminghami vereségével vesztett pontotok tekintetében a legjobban állunk. Ha a Spurs és a mu nem ennyire hitvány, még tökéletesnek is mondhatunk volna a 11. hét zárását.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

[vimeo 89221676 w=660]

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr9412477943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kid21_ 2014.03.20. 20:05:00

a hétvége után valamiért a pudlit és a gyinamót tartják inkább esélyesnek az aranyéremre én úgy érzem.. nagyon izgi végjáték lehet még május elején, lesznek még itt körbeverések jah, Kompany megúszta egy meccsel, szal kedden ő is utazik Salfordba, fakje :)

mgyuri 2014.03.20. 22:51:00

nálam is még mindig a Chelsea a nyerő, bár tényleg bármi lehet, mint Birmingham-ben. aztán meg a cselszki fanok izgulhatnak, hogy Krím ne alakuljon úgy, hogy az eu kipattintja az orosz oligarchákat :)

Mozuto 2014.03.21. 14:49:00

Termeszetesen orulok a gyozelemnek de -bar egy kicsit furcsan hangzik- en Demichelis terljesitmenyenek megjobban orulok. Szeretheto figura ez a Martin azert. Btw,allitolag Suarezert fogunk tenni valami gigamega ajanlatot nyaron a Poolnak. Velemeny errol?

mgyuri 2014.03.21. 18:37:00

Martín jó arc tényleg, de volt három rossz meccse ami miatt karóba húznák... gigamega zseton meg nem fognak elszórni egy játékosra mostmár