Never give up?

2014. április 21. 17:00 - mgyuri

never

A kölnit már az én a ruhámból is csavarni lehet, a rengeteg sonkától zsíros izzadságcseppek ülnek a homlokomon, a sok főtt tojástól fingok, a pálinkától meg böfögök egyfolytában, de nem adom fel. Ma este meccs!

Piszok érdekes lesz a bajnokság véghajrája, nagyon is. Mondjuk mi tettük azzá, az utóbbi két meccsen belekóstoltunk a szarba.

A szájízünk így nem túl jó, de csak rajtunk múlik milyen lesz a nyárra. Igen, ez csak rajtatok múlik srácok! Ha következő öt meccsen sikerülne 13 pontot benyelni, akkor én elégedetten kezdeném a nyarat  (a bajnokság végeredményétől, és a Liverpool-tól függetlenül, ha elkúrják, teli szájjal röhögünk rajtuk, ha nem, tiszta szívből gratulálunk nekik).

Pellegrinitől én nem elsősorban trófeát vártam (btw egy már van is), hanem az előrelépést. A Mancini éra utolsó perceire szépen széthullott a csapat, az új idényben pedig (mondjuk azért csak elfolyt most is a bevételeket lehúzva kilencven millió font) jól indultunk, de most úgy tűnik a formaidőzítés el lett kicsit baltázva, de ezen lehet még javítani, semmi sincs veszve, sőt.

Többen már egy kicsit előreszaladtak, és már a nyári adás-vételeken törik a fejüket. Van itt mindenki, aki szóba jöhet a teljesség igénye nélkül: Shaw a Sotonból, a fiatal baszk (a tegnap a Barka ellen gólpasszt adó), Iker Muniain, a gúnár Sagna, a portói páros, Mangala és Fernando, a Sampdoria védője Shkodran Mustafi, és a színesebb klaviatúrával rendelkezők szerint, maga Messi. A sor végtelen, szokás szerint.

Az (estleges) távozók listája is tetemes. Lescott tuti megy, Wabara már aláírt az Evertonhoz. Barry (Gareth tegnap mit tolt a mu ellen megint) is 90%, hogy marad Liverpoolban. Boyata meglepne, ha a csapattal kezdené az őszt. Baromi nagy kérdés még Rodwell (és a pont a WBA-nak kölcsönadott, de ott lehetőséget sem kapó) és Sinclair sorsa is.

A második és a harmadik számú kapus sem biztos, hogy a Pantilimon - Wright duó lesz, de többen Džeko-t is eladták Németországba.

Aki igazán fájna, de egyre több helyről hallani, hogy megy, az Richards. Micah sajnos az olimpiai sérülése óta nem önmaga, ez tény, de mégiscsak ő maradt az egyetlen saját nevelésű játékos már csak a keretben.

Persze többen kizárnák a csapatot az átigazolási piacról az uefa ffp megsértése miatt. Kíváncsian várom, hogy mi is az igazság. A Soriano - Begiristain páros tavaly nullára hozta ki az átigazolási mérleget, a fizetési kereten húztak, a bevételek nőttek. Várjuk az uefa listáját a fekete seggűekről.

A mai ellenfél, a West Brom nem lehet nyugodt, igaz két meccs fórjuk van a kiesőhelyen álló Cardiff-hoz képest (bár mondjuk ma kikapnak, ugye srácok?!), de a pontelőnyük csak három egységnyi.

Nincsenek is túl jó formában. Az utolsó huszonöt bajnokijukból négyet nyertek. Az utóbbi időben szinte az összes közvetlen riválisukkal találkoztak, a Swansea-t és a Norwich-ot verték közülük (meglepetésre idegenben), így közvetlen életveszélyben nincsenek, de a sorsolásuk nehéz. Anelka náci-karlendítése (?!) miatti herce-hurca miatt volt csatárunkkal szerződést bontottak.

Kiemelkedő játékosuk idén nincs, egy komoly sérültjük van, sajna ő pedig, Gera (mellette James Morrison és Jonas Olsson játéka kérdéses). Gerzson holnap tölti a harmincötöt, nagy jövőt nem jósolok neki (sajna) a PL-ben, remélem a nyáron hazajön, és tol még egy-két jó évet a Fradiban.

Nálunk Nasztaszics már közel van a visszatéréshez, Yayának ez még vagy két hét, Navas és Silva viszont szerintem rendbe lesz estére.

Feladjuk? Pont most? Csak nem. A java még most jöhet.

http://youtu.be/xiMXaM5um6I

kezdés: 21:00, vezeti: Phil Dowd, tv: digi, stream: itt

Decemberben (csak a végeredményt nézve) szűken vertük őket, egy éve pedig Mancini utolsó bajnokiján meg éppen, de le lettek gyűrve. Ma húsvét van, remélem bőkezűbbek lesznek a srácok!

[vimeo 65771179 w=650]

 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr9012477963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kid21_ 2014.04.21. 17:21:00

Bassza meg, állítólag ma vagy holnap kibasszák moyest glázerék, pedig milyen szép kis tündérmese volt az ott Salfordban... :D Ezt a mait viszont már tényleg nyerni kell, legalább az összes hazait húzzuk most már be így a végén, mert a két idegenbelin tuti csöcsre fogunk futni :D Micah pedig remélem kezd ma, megérdemelné.

mgyuri 2014.04.21. 17:50:00

:( #moyes_in ! a Richards - Rodwell - Jovetics hármast megnézném a kezdőben

mgyuri 2014.04.21. 20:05:00

A ma esti kezdők: Hart - Zabaleta, Kompany, Demichelis, Clichy - Nasri, García, Fernandinho, Silva - Agüero, Džeko

mgyuri 2014.04.21. 20:06:00

A WBA: Foster, Dawson, Olsson, Ridgewell, Jones, Amalfitano, Mulumbu, Dorrans, Brunt, Sessegnon, Vydra A cseréik: Myhill, Morrison, Anichebe, Yacob, Lugano, Berahino, Reid

mgyuri 2014.04.21. 20:08:00

A pad: Pantilimon, Lescott, Richards, Kolarov, Milner, Negredo, Jovetics

Definitely Maybe 2014.04.21. 20:19:00

Egyszerre kicsit sok lett volna, de hogy Jovetic sem kezdhet azutan, hogy konstans jol all be meccsekbe, Aguero meg csak keresi a formajat... Ez nem szep Pellegrinitol. Amugy Rodwellt bekockaztattam volna talan mar en is. Ricsi viszont, fajdalom, netto emberhatrany iden, ha kivetelesen jatszik, egyszeruen luxus lenne az isteni Zabat kihagyni miatta, ameg pislakol pici remeny.

mgyuri 2014.04.21. 20:21:00

Navas még akkor nincs rendben

mgyuri 2014.04.21. 20:21:00

Rodwell-t piszkosul sajnálom :(

boldfalcon 2014.04.21. 21:00:00

Félszemmel livescoreon tudom követni, tegnap már kiszámoltam hogy lehetünk bajnokok, de mára elfelejtettem. :D A lényeg, hogy ma nyerni KELL.

Kid21_ 2014.04.21. 22:57:00

szépen kifingtunk a végére...

boldfalcon 2014.04.22. 15:10:00

Silva mennyi időre off? Jó lesz a hajrá, ha még ő is. :(

Kid21_ 2014.04.22. 17:20:00

kábé 3 hét

mgyuri 2014.04.22. 21:28:00

bajnokok akkor lehetünk, ha a 'pool kikap egyszer, mi meg egyszer sem, ilyen egyszerű :D

boldfalcon 2014.04.23. 09:52:00

Ennél bonyolultabbat találtam, de lehet csak sokat ittam. :P Ha buzi Mourinho feladja a meccset, akkor esélytelen hogy a pool egyszer is kikapjon. :(
süti beállítások módosítása