A legdrágább nyári fecske

2014. augusztus 14. 17:10 - mgyuri

 Sajnos időszűke következtében nem jelentkeztünk játékosokat bemutató posztokkal  a nyáron - mentségként szolgáljon pár karakter a legújabb és legjelentősebb nyári prédáról: Eliaquim Mangala hosszas bonyodalmak után végre elkötelezte magát a Cityhez, és 2019-ig firkantott alá.

Az ötéves korától Belgiumban nevelkedő Mangala még mindig csak huszonhárom, felnőtt profi karrierjét eddig a Standard Liége ésPorto FC-nél töltötte, majd' kétszáz hivatalos mérkőzést számlál már ezalatt, és nem kevesebb mint háromszor ünnepelhetett bajnoki címet a szezon végén (nem árt hozzátenni, hogy ebből csak egyszer számított alapembernek, a 2012-2013-as szezonban, a legelső ilyen alkalommal még ugyanis csak 18 volt). Na jó, akkor ennyit a wikipediáról, amit már úgyis mindenki olvasott, ha kicsit is érdekelte a srác.

A bemutatkozásán is gyorsan átugorhatunk; elhangzott a sablonszöveg - szerencsére nem a City álmai csapata, inkább csak a Premier League-re vágyott már. Állítólag London miatt előnyben részesítette volna a Chelsea-t, de végül győzött az, hogy egyedül a City tartott ki igazán mellette. Nem rizsa, ezt is mondja a linkelt interjúban, és valamiért egészen őszintének tűnik ez a mozzanat. Főleg persze azért, mert már januárban végelláthatatlan tranfer-saga alakult ki az ügyből, és látszott, hogy mi pontosan őt akarjuk - a Chelsea vagy a United csak pár spekulációban tűnt fel, de utóbbiak maguk sem tudják, mit akarnak, a Chelsea pedig már alapból telített, és épp beépíteni készülnek Terryék mögé fiatal játékosokat.

További érdekesség a vételár, és ez az egész third-party ownership mizéria. Ugye, Portugáliában - kihasználandó a klubok nem túl rózsás anyagi helyzetét - divatos egy harmadik fél birtoklása a játékosok felett. Ez a sajátosság pont akkor jön szarul, amikor angol klubok vennének ilyen tulajdonossal is rendelkező játékost - a híres Tévez plusz Mascherano West Hambe való igazolás után nem sokkal megelégelte az angol FA ezt a bizniszelést. Így a Citynek a Portotól teljesen függetlenül meg kellett egyeznie az ügynöki irodával is.

Az NSO - szerintem botrányosnak minősíthető - írása (a címlapon!) tegnap jelent meg, de kezeljük, khm, legalábbis fenntartásokkal. Ahogyan a legelső két kommentben a cikkhez már kifejtettem, egyelőre szimpla matekozáson kívül senki sem kezeli tényként ezt a magas árat, sőt minden szavahihetőnek nevezhető forrás (BBC, Guardian, Mirror stb.) a már hetekkel ezelőtt megszellőztetett 32 millió fontos vételárat tünteti fel (ami megfelel a például transfermarkt.de által is idővel átjavított 40 millió eurónak).

Így állunk tehát most. A sokat emlegetett 43 millió font egyébként úgy jöhetett ki, hogy a Porto hivatalosan is elismerte, hogy 30,5 millió eurót kaszáltak a tőzsdén úgy, hogy a játékos 57%-át birtokolták. Ebből egészen logikusan kikövetkeztethető, hogy akkor mennyi is a maradék, de egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy az ügynökök a saját részüket Mangalából ugyanannyira tartották, mint a Porto. Az biztosnak mondható, hogy 2011-ben a társaság 2.5millió eurót perkált Mangala kb. harmadáért, ez alapján így is simán pluszban zárták a Mangala-birtoklást, hiszen a pletykált össz-vételárból még mindig maradt 9.5 millió euró. Jó kérdés, hogy a belga nevelőklubok és a Liége melyik "részből" gazdagodik - szerintem ez már a Porto ügye, de lehet, hogy az ő bejelentésüket úgy kell értelmezni, hogy az a 30 milla euró már fixen az övék.

Mivel fingot nem értek hozzá, így azt sem tudom, miért volt akkor mégis ez a több mint 40% olyan olcsó. Lehet, hogy mivel a fizuját (talán, mert ez sem mondható biztosra) a Porto állta, és mégiscsak ők babusgatták az edzőpályákon stb, az ő tulajdonjoguk - hiába százalékban nem túl fölényes - többet ér a piacon. Akárhogy is, furcsa lenne, ha tényleg az NS-logika érvényesült volna, és ennyire kurvadrága lett volna Mangala. Különben mégis mi tartott több mint félévig az ügyben? Ha így működött volna a képlet, a papírmunka és mindenféle juttatás meglehetett volna pár nap alatt maximum. Legkésőbb a könyvelés után okosabbak leszünk, ami mindenki számára elérhető lesz, de mivel az elmúlt financiális szezon májusban ért véget, és arra is novemberig (sőt, legutóbb a következő naptári évig) várni kell, a Mangala-ügyre végérvényesen talán csak cirka másfél év múlva tehetünk pontot.

Ha tehát 32 millió fonttal számolunk, és kiindulunk abból az információból, amit maga a klub tett közzé válaszként reagálva az FFP szankciókra, akkor látjuk, hogy tulajdonképpen még maradnia is kéne pénznek igazolásra (ettől függetlenül szerintem 99%, hogy senki sem jön már, Pellegrini mindenesetre egy tegnapi nyilatkozatában nem zárt ki semmit sem, így mi sem tegyük). Jelenleg szerény számításaim szerint körülbelül 37 millió font mínuszban vagyunk, vagyis 12-vel kevesebbel, mint amennyit elvileg elkülönítettek Sorianoék idénre.

Ehhez jön körülbelül további 12 Javi Garciáért  - ami zseniális biznisz azt nézve, hogy a botrányos első szezonja után a feléért alig adtunk volna el. Más kérdés, hogy szinte nincs City szurkoló, aki ne kedvelte volna meg a Pellegrini alatt végig megbízhatóan teljesítő spanyolt. A Zenitnél egyébként túl is van már a formalitásokon, csak a hivatalos oldalunk megint alszik. Ha azt nézzük, hogy Fernandoval potenciálisan javulnunk kéne ezen a poszton is, akkor brilliáns üzlet ugyanannyiért eladni az egyiket, mint amennyiért hozzuk a másikat. Ha meg nem hoz számottevő javulást a brazil-portugál, akkor is szinte olyan, mintha nem csináltunk volna semmit.

Visszatérve még Mangalához: hogy a kétségkívül - legyen az akármennyi is a végén - írtó magas vételár mellett miért mégis szimpatikus a megszerzése? Nos, elsősorban, ahogy azt már jeleztem, azért bízom benne is, mert Txiki és co. nem tágított, őt akarta az elejétől kezdve, és legalább másfél évnyi (ennyiről biztosan tudunk) kőkemény scoutolás után sem engedtek az igényükből, Ez már csak azért sem rossz ajánlólevél, mert amióta ők vannak hatalmon, jó(nak ígérkező) igazolásokkal operáltak csak. Csak reménykedhetünk, hogy Kompanynak végre tényleg megvan hosszútávon a partnere, és nem teljesen zsákbamacska Eli, ha már ennyit rááldoztak.

Nem bocsátkozom nagy jóslásokba, mert csak a tavalyi Európa Liga kiírásban láttam párszor, amikor már ténynek volt tekinthető, hogy komoly az érdeklődésünk. Elég sok hibával játszott, és pl. a Frankfurt elleni meccsen is végül az ő fontos gólja mentette meg a Portot a lebőgéstől - amiben neki nem kis szerepe lett volna egyébként.

Álljon itt most ezért egy Porto szurkoló kolléga véleménye a játékosról (bizonyos reyes9 néven fut a ringier beléptetők mezején, azaz nso.hu, forum.nso.hu és társai):

"Tavaly előtt, mikor nagyon jó volt a Porto védekezés, szinte átjátszhatatlan volt az egész évben, felfalt mindenkit aki szembe jött. Ami még fontos lehet, hogy ebben az évben nagyon feltolt védekezéssel játszott a Porto, amolyan Barca-stílusban, ami fontos szempont lehetett a leigazolásakor. Aztán az edzőváltás után szétesett a csapat védekezése, ez nyilván rá is kihatott, bár a tavalyi szezonból elég keveset láttam, mivel a Digi levette a műsoráról a portugál focit. Nem mellékesen a másik kapu előtt is nagyon hatékony volt, a házi góllövőlistán sem szerepelt rosszul Mangala.

Annyi biztos, hogy egy Kompany-Mangala-Fernandinho-Yaya Touré tengely fizikálisan nehezen lesz verhető."

Sokat már nem is tennék hozzá. A fent linkelt videóban is látszik, hogy az atlétikussága aranyat érhet. Ebben valóban hajaz Kompanyra (pedig emlékszünk még azokra az időkre, amikor divatosnak tartották a labdát jól mozgató középhátvéd mellett a "rombolóbb" fajtát, végtére is Lescott is remek párost alkotott Vinnievel, de ez a csapat már egy egészen más utat járna be), illetve pár labdakihozatala legalábbis ejakulálás-közeli állapotot eredményez pár szurkolóban. A fejjátéka és a berobbanása szabadrúgások, szögletek után szintén figyelemreméltó, emellett igazi kétlábas játékosnak tűnik, aki azonban megszokta a bal oldalt (balhátvédet is helyettesített olykor-olykor), szóval emiatt is lett kitippelve Kompanyhoz.

És hát amúgy is. Aki jól néz ki youtube-kompilációkban, skilles a FIFA-ban és a Pro Evoban és az FM-ben, ráadásul egy feka állat, az tuti jó igazolás!!!

Érdekes kérdés még továbbá a középhátvéd-szitu szeretett klubunknál. Rekik épp ezekben a percekben véglegesíti újabb kölcsönszerződését az eindhoveniaknál. Ez tiszta sor, remélhetőleg jobb lesz valamivel, mint tavaly, hogy aztán később nyugodtan számíthassunk rá, mint homegrown gyerekre. Boyata marad, pontosan amiatt, mert a klub nevelte, és nem engedhetjük meg már magunknak, hogy távozzék, hiába kérdéses, hogy mit tud adni még a csapatnak (a rossz nyelvek szerint lófaszt). Demichelis biztos pont, és ha Mangalának gondot okozna a beilleszkedés, bármikor számíthatunk rá. Kompany épp hosszabbított, és hát ő az isten, szóval meg is lennék a négy emberrel.

De a szemfüleseknek már feltűnhetett, hogy akkor Nastasić még sehol. Most már ismételni nem akarom magam, de viszonylag kényelmes helyzetben vagyunk. A szerb túlvan két igen magasan jegyzett szezonon két igen eltérő stílusú ligában, így a piaci érték nem lehet a béka valaga alatt. Más kérdés, hogy riválist (pl. Arsenal) ostobaság lenne vele erősíteni, más potenciális kérő meg leginkább Olaszországból jöhetne (én azért megkérdezném az Atléticot, hogy mit szólnának), de azok meg csórok. Ha viszont marad, veszthet az árából, de továbbra sem lesz regisztráció-köteles, tehát plusz egy év simán belefér vele is mint Mangala-backup (vélhetően jutna neki a szezonban legalább 20 meccs így is), hiába vagyunk jelenleg telítve 17 idegenlégióssal. Legközelebb csak jövőre ilyenkor kéne újra azon gondolkozni, kit engedjünk el.

Én azt mondom, hiába nagy kedvenc a szerb, ha lehet, próbáljunk meg belőle jó pénzt csinálni, sajnos látványosan nem fekszik neki az elmúlt most már több mint egy év alapján Pellegrini taktikája, a feltolt védelem lesz az ő halála, Olaszországban pedig tovább királykodhat, mint anno Mihajlović alatt (vagy az éppenséggel olasz Mancini alatt).

Akik ebben az esetben attól rettegnének, hogy Boyatát sokat kéne nézniük: Sagna bizonyította az Arsenalnál, hogy nem esetlen ezen a poszton sem, ahogy pedig idősödik, lehet, látnánk még ott amúgy is eleget. Így Boyata lehetne akár az ötödik számú középhátvéd is a sorrendben, azt meg ne sajnáljuk el szerencsétlentől. Természetesen Nastasić még mindig a keret tagja, és könnyen elképzelhető, az is marad.

Egy ilyesmi meg ne mondjátok, hogy nem baszhat majd oda a BL-nek is történetesen, ha már eddig szarrá is futottak minket a Dortmund-, Bayern-féle nagyágyúk:

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr5812478003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgyuri 2014.08.14. 18:24:00

Javi végleg, Rekik kölcsönben el, alakulni fog ez az ffp

Szezontól szezonig | Manchester City Blog - Pride In Battle 2014.08.16. 11:01:55

[…] legdrágább új fiúról,  Eliaquim Mangala-ról pedig már olvashattatok hosszabban, itt. Atyaég, milyen fizikumú fickók jöhetnek szembe a védőharmadunkban! A Sagna, Richards, […]

Bony W | Manchester City Blog - Pride In Battle 2015.02.21. 17:35:45

[…] ómen, amikor wilkommenposztot írok, mert Jovetics dala nálunk lassan le is cseng, és egyelőre Mangala hozzáadott értékéről is gyűlnek a kérdőjelek. Vállalva a kockázatot és félretéve a hülye babonát, Bony azért csak megérdemel pár sort, […]
süti beállítások módosítása