Biztos volt már ilyen címe egy posztnak ezen vagy a régi blogon, de ahogy teltek a meccspercek, úgy kezdett elhatalmasodni bennem az érzés, hogy a végén kapjuk a gólt. Be is jött, méghozzá akkor, amikor látszólag már a Bayern játékosai is kezdték elfogadni, hogy egy pontra volt elég minden mai erőfeszítés.

A nap szépen kezdődött, miután Vieira fiai 4-1-re verték a Bayern U19-et, így megemlékezve a tavalyi 6-0-ról, amit még egészen más játékosokkal kellett elérnie Patricknak. Aztán az este hasonlóan folytatódott: vereséggel. Még ha mondhatjuk is a látottak alapján, hogy csökkentettük a két csapat közti különbséget tavaly óta, ez kissé önámításként hatna.

A kezdőnkben nem volt nagy meglepetés; a tribünre száműzött Pellegrini az eltiltott Zabaletát Sagnával pótolta, míg a cserecsatár ezúttal Negredo Jovetić hiányában Agüero volt, aki valószínűleg még nem bír heti három meccset kezdőként, és Džeko már tavaly is sokkal jobb választásnak bizonyult Kunhoz képest egy olyan meccsen, ahol a csapat nem birtokolta a labdát egy erősebb ellenfél ellen (Barcelona). Most sem a bosnyákkal volt a baj, sőt.

Amit kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy az ilyen meccseken nem villogó Nasri helyett nem MIlner kezdett, sőt Jimmy akár középső középpályásként is elkélt volna, mert Yaya már megint leszarta az egész BL-estét egészen addig, amíg nem nálunk volt a labda (és ez Guardiola csapata ellen megesik). A szakkommentátor, Gary Neville sem győzte hangsúlyozni, mekkora lyuk tátong Fernandinho és Yaya között, köszönhetően az elefántcsontpartinak. A kisebb Fernando egészen fantasztikus meccset hozott le, hozzá nagyon maximum Hart mérhető, kissé lemaradva jön Džeko és Silva (esetleg Milner és Clichy), aztán a többiek.

[caption id="" align="aligncenter" width="490" class=" "]                        A filmsztár kinézetű Cousillas sem mentett meg minket[/caption]

A baj csak fokozódott, amikor Alaba középhátvédból átment valamiféle kötetlen támadóközéppályás posztra. A Bayern szurkolók által vehemensen és kissé talán jogtalanul is sokat kritizált Peptől ez pazar húzás volt. Jól felmérte azt, hogy a City egyszerűen nem bír sok támadást vezetni, svájcinéger osztrák játékosát - kreatív képességeit kihasználva - feljebb rendelte egy sorral pont abba a térbe, ahol Yaya volt (majdnem leírtam, hogy operált, de ahhoz néha legalább a seggét mozdítania kellett volna).

Szóval volt baj, de rendesen. Már az első percben megszerezhette volna Müller a vezetést, és ez volt az a pillanat, amikor szerintem egyedülálló módon jogosan reklamáltak tizit a bajorok, a többi eset erőtlen próbálkozás volt a nagy frusztrációjuk közepette. Itt viszont, óriási csodálatomra Müller inkább a gólra tört, elkerülve ezzel a tizi + Hart piros kombót. Majd fejjel veszélyeztetett a német Gerd Müller, majd jött egy Alaba löket, Lewandowskit kiválóan hozta ki helyzetből Hart stb. Kapusunk Fernandinho mellett a félidő legjobbjának bizonyult. Ezalatt a Citynek egy-két jóravaló kontrára futotta, de Džeko rendre tévedett pár vagy több centit. Még a félidő végén történő eset érdemel említést - ez valószínűleg egy összefoglalóban sem lesz, de egy példás kontra végén Navas nem lőtte meg elég erősen a centert ahhoz, hogy Džekonak már csak be kelljen passzolnia a kapuba a labdát, pedig fantastisch finise lett volna a félidőnek. Túl szép is, most már beláthatjuk.

A második félidőre kissé összeszedtük magunkat, illetve már a Bayern sem jött akkora vehemenciával előre, mint addig. Egyértelműen kijelenthető, hogy a nehezét túléltük. Hanem akkor becseréltük Milnert, és látszólag még nyugodtabb lett a helyzet. Pontosan ez a csere kellett: Yaya ugyan már támadásban sem ért ekkor semmit (akárcsak az egész csapat, hogy igazságosak legyünk), de legalább nem volt mínusz egy ember a védők előtt. Fernandinho és Milner, kisegítve olykor akár Silvával és Navasszal is már egy olyan falat eredményezett a védősor előtt, amivel meggyűlt a baja a Bayernnek is. Aztán persze jött Robben, és máris okozott zűrzavart.

[caption id="attachment_1869" align="aligncenter" width="545"]                                           Milner and co: hüledezzünk együtt Robben arckifejezésén[/caption]

A tizit, amit ki akart magának harcolni, nem lehetett komolyan venni, nála durvábban csak Xabi Alonso és Fernandinho ússzák meg manapság a sárgákat. Sőt, mint már említettem, ironikus módon a Müller-esetet leszámítva nekünk lehetett a legkomolyabban számonkérni a bírón egy büntetőt, amikor is Benatia egyértelműen megrúgta Silvát a tizenhatoson belül. De nem ez az első eset, hogy Silva (vagy Richards) nem kapnak meg egy egyértelmű tizit az Allianzban, úgyhogy lapozzunk is.

Szóval ahogy csordogáltak a percek, úgy kezdtem egyre többet gondolni a Typical City jelenségre, amibe egyébként nem csak a lúzerség tartozik sztrikt módon, de vannak napok, amikor igen. Ez egy olyan nap volt. Skizofrén módon közben még arról győzködtem magam, hogy a még passzívabb támadójáték ellenére a második félidő már abszolút döntetlenszagú, és semmi nem választ el minket tőle. Csak saját magunk és ez a szokásos szar, ami a BL-ben mindig előjön (a meccs a Bernabéuban, ugye). Sajnos most sem lett másként. A poén kedvéért a végig zseniálisan játszó ex-citys Boateng talált be (bár én simán Götzének adnám, aki behátazta).

Persze a bigger picture jegyében álljunk meg egy szóra, és szögezzük le, hogy ez így kevés. Kevesebb mákkal ez a meccs a félidőben 3-0, egy pindurival nagyobbal pedig döntetlen vagy még jobb, de ez akkor is kevés most már. Dominanciát nem vártam a Bayern ellen idegenben, de mivel szemmel láthatóan nem működik nekünk BL-ben ez az ultradefenzív játék, valamit változtatni kell, vagy bízni abban, hogy egyszer majd még ennél is szerencsésebben alakulnak a dolgok. Egyelőre nem látni, hogy Pellegriniék képesek lennének előbbire, de türelemmel még tartozunk nekik.

[caption id="" align="aligncenter" width="546"]    Fernandinho ma nyolcszor tudott szerelni, és ebben nincs benne az, amikor Pepet is sikerült[/caption]

Szeptember 30-án elképesztő fontosságú meccs lesz az Etihadban, mert ha nem verjük meg a Romát, pontosan ott leszünk, mint amikor a Napolit nem bírtuk legyűrni az első fordulóban pár éve (akkor a másodikban jött az Allianz és a vereség). Az olaszok ma komoly erődemonstrációt tartottak, de ettől még nem kell megijedni. Otthon képesek vagyunk behúzni a meccset bőven, csak túl kéne lépni a BL-árnyékunkon. Addig meg tovább javíthatunk (ronthatunk) a szánk ízén, hiszen vasárnap délután már érkezik is a Chelsea. Komoly fontossággal bír a meccs, és most már a hangulatunkkal is nagyon erőteljesen játszadozik ez a tét. A győzelem masszív gyógyír lenne az elmúlt 3 meccsre, a vereségbe meg bele se gondoljunk, mert mély letargiába sodorna minket már így szeptember végére.