Banánhéjkeringő

2016. október 07. 10:31 - mgyuri

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligájaA második Swansea elleni meccs utáni poszt végén már írtam, hogy túl sok a banánhéj, bármennyire is figyelmes az ember, rá fog lépni. Összejött.

Előfordul. Először annyi történt, hogy az egyik csapat támadószekciója a legjobban működött a szezonban, a másiknak a legrosszabbul a védőszekciója. Ennyi. A másodiknál meg még vissza sem nyertük az egyensúlyunkat és léptünk is rá a következőre. Megvan a szezon első leseggelése, fel kell állni.

 

Négy zsinórban lehozott idegenbeli meccs, egy hét Walesben, majd a Manchester-Glasgow-Manchester-London trip a múlthéten már túl sok volt már.

A játék orrvérzésig begyakorolva, de a felfutás után törvényszerűen jött a megtorpanás. de Bruyne kidőlt, Agüero (bármennyire is úgy tűnik) nem egy gép, most nem termel, két eddigi húzóembernek az átlag alá csúszott a teljesítménye és nem volt senki aki tovább pörgesse a verklit. Most itt a két hét szünet, remélem a válogatottak nem még inkább leszívott aksival térnek vissza, hanem egy kicsit feltöltődve.

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligája

Szerdán a királyság egyik legjobb hangulatú stadionjában (a szünetben a közvetítésben jól megmutatott Noel Gallagher is remekül szórakozott), egy végtelenül felspannolt csapat (a 7:0-ás barcelonai bukó után nem csoda) volt az ellenfél, megtoldva egy a Premier League-be vágyó fiatal csatárral, aki élete eddigi egyik legjobb napját produkálta (Moussa Dembélé), meghintettük egy kis balszerencsével és egy kis védelmi balfaszkodással, meg is lett az iksz.

A hazaiaknál három ismerőssel is találkozhattunk. Kolo és Sinclair a kezdőben volt, teljesen jó meccset hoztak le, ami igazán furcsaság, a kölcsönadott Roberts is bejött az utolsó tíz percre, a saját csapata ellen.

Jó ütemben lőtték a gólokat (szerencsére mindig időben jött a válasz), nagyon akartak most focizni.

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligája

Celtic showing great character

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

A Spurs ellen az addig meccsenként átlagban három gólt produkáló támadósor megpihent egy kicsit. Van ez így.

Nem lett 4:1, mint egy éve, per pill én ennek is örülök.

A meccs jegyzőkönyv és az összefoglaló:

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligája

a Spurs elmarta a három pontot

Bravo, sok ez a két meccsen benyelt öt gól, de volt nagy bravúrja. Kellett tornáznia Glasgowban is a hatodik percben, hogy ne legyen rögtön 0:2, a kifogott büntető meg nagyon kellett, csúnya lett volna a sima három oda.

Zabaleta volt a csk ezen a héten. Furcsa is a csapat, hogy nincs igazi kapitánya. Harttól kezdve Silváig többen is felhúzták a karjukra a szalagot (az 'igazinak' is jutott majdnem egy meccs). Szóval hiányzik egy igazi vezérürü aki átlendíti a csapatot ha gond van.

Pablo nem az a karakter. Megy, csinálja a dolgát (Londonban egész jó meccse volt), de nem ő lesz aki a hátára kapja a csapatot, ha úgy adódik. Az internet fájó megvonása nem látszik még rajta.

Sagna kispados volt, a jelek szerint nincs minden rendben vele, minden estre a jobb kérdés jövőbeli megoldására a verebek elég hangosan csivitelik Hector Bellerin nevét.

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligája

Kolarov. Nagyon sajnálom. Eddig a védelem egyik oszlopa volt, Pep serényen dobta be középre és játszott a helyén is. Most nem találta a helyét, sem itt sem ott. Stones pihent a Celtic ellen (a Spurs ellen viszont a csapat legjobbja volt a fiatal angol válogatott), a 73. percben jött Clichy (aki a BL meccsen nem hozott valami nagy formát, a PL meccsen nem lett becserélve) helyett, így Aleks ment ki a baloldalra (így is többet húzott balra, mint középre). A Tottenham ellen pedig élből a bal oldalon kezdett.

Fernandinhonak ő adta a gólpasszt, de a második Dembélé gólban a béna mozdulata miatt alaposan benne volt, a Spurs ellen meg az ő öngólja lett a londoniak vezető találata. A hét citromdíjasa így ő lett.

A két meccs alapján Otamendit emelném ki. Az első Celtic gólnál lehetett volna határozottabb, de rá lehetett a legkevesebb panasz.

Fernandinho gólja előtt a mostanában megszokott koreográfia szerint körbejárt a labda, hogy aztán Dinho, aki egyedül maradt a középcsatár helyén, szerencsére nem hibázott.

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligája

Silva az akin nagyon látszik de Bruyne hiánya. Skóciában Gündogan volt a párja, a német nem volt rossz, sokat volt nála a labda, amit pontosan továbbított, de hiányzott belőle az átütő erő. A bajnokin már nem volt 'párja', Fernando (a brazil eltűnt a középpálya sűrűjében) egy sorral mögötte volt.

Szóval a Celtic ellen jól ment neki, gólpasszt adott, volt aki kisegítette, a Tottenham ellen pedig szétforgácsolódott, túl sokat akart, túl sok szegletén a pályának. Nem ment neki.

Sterling felemás meccseken van túl. Öngólja peches volt, túl gyors a lelkem. Ritkán hátrány, de most ez lett a veszte. A gólja szép volt, nem kevés ilyet láttunk már tőle mostanában.

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligája

Skóciában a jobb oldalon, Londonban a balon játszott. Lehet, hogy nincs benne egy héten két jó meccs, de az árnyékot vet az idei remek teljesítményére, hogy két fontos idegenbeli meccsen (Salfordban és most) nem tudott átlag felettit nyújtott. A White Hart Lane-en egyenesen pocsék meccset hozott, a mezőny legrosszabbja volt... Ilyen sem volt még idén.

Nolito, gólja nagyon kellett, jó időben volt jó helyen. E mellett is jó volt, a hülye szabálytalansága miatt viszont a Spurs ellen nem játszott. Londonban Navas került be a csapatba, aki sokszor olyan volt, mint aki be sem került. Jesus helyett Iheanachot cserélte be Pep szűk félórára, nem sokra futotta tőle sem.

Agüero, elapadt a forrás. Van ilyen. Öt kapura tartó lövése volt a két meccsen, egy sem akadt be. de Bruyne hiánya fájóbb, mint amire számítottunk. Sergio helyett Kelechi lőtte a gólokat amikor kellett és nem mellékesen nem sérült volt, a 'gladbachot kb. egyedül végezte ki, most egyelőre homály van a középpályán KDB helyén.

manchester city premier league tottenham összefoglaló celtic bajnokok ligája

minden oké!

Van baj? Még nincs. A 'gladbach is szorongatta egy kicsit a Barcát, de a végén csak nyertek. Idén is sikerült beletenyerelni a legnehezebb csoportba. A bajnokság? Fel kell állni, menni tovább, nincs még gond.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr8812479983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.