Könnyűnek találtattunk

2017. március 28. 14:56 - mgyuri

monaco liverpool manchester city bajnokok ligája premier league összefoglalóKét hónap után összejött. Ha a legrosszabbkor kikapni, ez az volt. Az a röhej, hogy még csak nyerni sem kellett volna.

Nem jött össze. 6:6-ra sikerült hozni a párharcot, ez a maximum amit ki lehetett préselni a francia bajnokság listavezetőjével szemben.

Aztán jött a 'megszokott' hazai 1:1 a Liverpool ellen. Jön két nehéz meccs, gyűlnek a sérültek. Nem minden tűnik faszának.

Az előző poszt úgy zárult: megméretett a csapat. Könnyűnek találtatott.

A jó Pep. Élete legnehezebb melójának ígérkezett a City padja, az is.

Komoly leckéket kapott Guardiola a Spurs ellen, Barcelonában, a két liverpooli bajnokin, a Leicester ellen és most Monacóban. Nem kevés.

Pep kimondta régebben: az kockáztat, aki nem kockáztat. Most is hasonlóan cselekedett, utólag persze könnyű nekünk, de az elmúlt hetekből is kiindulva: nem így kellett volna nekifutni. Kurvára nem

Bejöhetett volna, persze és nem lenne jobb a csapat, ha találnak még egy gólt és persze így sem rosszabb, hogy nem sikerült a továbbjutás. A csak szájízünk lenne jobb. A nyolc közé kerülés csak tüneti kezelés lett volna. A baj megmaradt volna így is, úgy is..

Hiába ugrott át Balotelli Nizzából szurkolni, ide ő is kevés volt.

monaco liverpool manchester city bajnokok ligája premier league összefoglaló

A taktika megvolt, de az első félidőben képtelen volt végrehajtani a csapat — a négyből nem lehet odaadni az ellenfélnek egy félidőt egy ilyen bl párharcban —, a Monaco góljait pedig komoly védelmi hibák előzték meg.

Az elsőnél Mendy úgy ment el ahogy akart Sané és Agüero között, nem is csoda nem is az a dolguk, Sagna a búbánatos faszba, azaz középen volt. De ott sem jó helyen, Stones nem jól tisztázott, a labda az ő Silvájuk elé került, persze, hogy a nem lesen lévő — üresen lévő — Mbappet találta meg.

A másodiknál Lemar és Mendy csinált hülyét a jobb szélből. Stones tehetetlenül vergődik, Sagna tisztes távolságra szurkol, Fabinhón nincs senki, Kolarov is a béna kacsa szerepében.

A harmadik meg, naná, hogy a legmagasabb, középen helyezkedő hazainak nem volt embere a szabadrúgáskor.

Hiába védett jól elfogadhatóan Caballero, olyan bravúrt nem tudott produkálni, hogy kirántsa a csapatot a szarból.

monaco liverpool manchester city bajnokok ligája premier league összefoglaló

A Monaco gyilkos. Az sem rontott az élvezeti értékükön, hogy Glik és Falcao nem volt bevethető. Ezt a csapatot nem lehet nem komolyan venni, lőnek három gólt meccsenként, gyorsak, energikusak, vagy hat játékosukat azonnal elfogadnám a nyáron. Hogy ők mennyi City játékost akarnának maguknak, az jó kérdés...

Nem, nem azért nem ment mert Pep hülye, vagy a játékosok nem akartak továbbjutni — kedvencem a hülyekommentátorok dumája, hogy miért nem tudtak eddig így játszani, miért kellett megvárni a bekapott gólt és a többi bullshit.  Azért bazdmeg, mert az ellenfél ráült a torkukra, nem hagyta játszani a Monaco a Cityt —, nem ment a játék. Nem ment, nagyon nem, így esély sem volt arra, mint a manchesteri odavágón, hogy kifáradjon az ellenfél a végére.

Rengeteg eladott labda itt, rengeteg megszerzett ott. Rendre megakasztott támadások, kapura lövés nélkül lehozott első félidő.

monaco liverpool manchester city bajnokok ligája premier league összefoglaló

A második félidőben előjöttek az ismert, agyongyakorolt mechanizmusok (amelyek bántóan nem működtek az elsőben), jobban is ment a játék. Csökkent a szorítás, jött is a gól, de csak egy. Lehetett volna több is, de Sterling is az 57. percben, ahelyett, hogy lőtt volna, hátrapasszolt. Hogy is mondta a mester? Az kockáztat, aki nem kockáztat. Hát, jah. Agüero is képtelen volt bármilyen agüerosat mutatni. Fájdalom.

Igazság szerint volt egy jó fél órája a csapatnak a szünet után. Germain amúgy is a legrosszabb hazai volt, Mbappe is elszürkült, ha nem ilyen görcsös a a támadósor... de az volt.

Sané nagyon pörgött, Sterling lövését — amit Subasic csak kipaskolt — jól verte be — bár volt egy pillanat, amikor azt hittem fölé bombázza, ő pedig lestől tartott —. Aztán kb. ennyi is volt a meccs. A párharc.

monaco liverpool manchester city bajnokok ligája premier league összefoglaló

Rövid a kispad. Gündogan, Jesus oda, ez a tény hatalmas érvágás egy ilyen meccsen. Nem is gyúlt senkihez Pep. Kelechi Iheanacho kapott ugyan szűk tíz percet, de piszkosul nem Guardiola embere. Idén csak a Burnley ellen kezdett és ezzel együtt is alig van egy meccsnyi játékidő a lábában.

Tényleg, utólag minden könnyebb, de nem így kellett volna felállni, nagyon nem. Zabaleta nem volt tökéletes állapotban, így Sagna kezdett, a túlszélen meg Clichy. Nem teljesen homály a játékuk, de a Guardiola világában sokszor vakon vannak. Elég megnézni mit tesz hozzá a mai fociban egy szélsőhátvéd a támadójátékhoz (lásd: Mendy) és mit csinálnak ők..

Kolarov lett középen Stones párja. John a líbling ez tény. Stones és Aleks a jó tanuló, Otamendi a rossz Pep iskolájában, pedig kurvaélet, hogy jobban jártunk volna, ha Nicolás kezd belül, Kolarov pedig a szélen (esetleg a támadásokat is segítette volna egy kicsit).

monaco liverpool manchester city bajnokok ligája premier league összefoglaló

Guardiola nem hagyott magának tartalékot a keretben (Navas gyorsaságot hozhatott volna, de lendületet és pontosságot, na azt nem). Az első meccs tapasztalatából kiindulva: Yayának kezdenie kellett volna kezdeni. Bakayokot remekül kivette a játékból, jó eséllyel most is így történt volna. Csereként behozni tényleg nem lett volna értelme. A középpályán nehéz eldönteni, hogy Silva vagy Kevin volt a rosszabb, én de Bruynet hagytam volna a padon — a végén a picsába elrugdalt szabadrúgásai végett is —, a játékba a 60. perc körül beszállva nagyon hasznos lehetett volna.

Pep úgy okoskodhatott, hogy ez az ötös elől csak összehoz két gólt. Nem mondom, hogy messze voltunk tőle. De mégis. 

monaco liverpool manchester city bajnokok ligája premier league összefoglaló

Guardiola az a világhíres séf akit azért hozott a board, hogy a tisztességes angol pubból az ország legjobb tapas bárját faragja. De Pep nemigen akar a meglévő alapanyagból főzni. Egyelőre az sem látszik, hogy mennyire lesz ehető a kaja amit csinál, az áhított michelin csillag meg a látóhatáron túl van. A szurkoló a mában él, az előző szezon összezuhant, miután bejelentették Guardiola érkezését, a mostani meg feláldozódik a új alapok lerakásának az oltárán. Elfecséreltnek tűnik így ez a két év... Főleg úgy, hogy tavaly ilyenkor még bőven tartott a bl szezon, egy trófea meg a vitrinben volt.

Hart, Bravo, Caballero, Kompany, Mangala, Sagna, Fernando, Nasri, Navas, Nolito. Nagy részüket nem fogjuk a keretben találni. Bazi nagy kérdőjel van Yaya neve mellett. Clichy, Delph és Kelechi sorsáról pedig az is dönthet mennyi saját/brit nevelésű játékosra van szükség a csapatban, ezt mondjuk enyhítheti Roberts visszatérése. Hozzá nagy reményeket fűzök, remélem Pep is számol vele.

De a nyár még messze, addig sok feladat vár a csapatra.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

 

 

Ezután a megpróbáltatás követően jöhetett volna egy könnyebb meccs, de nem az jött. A Liverpool érkezett az Eastlandsre.

A kapuban újfent Willy, még egy veretlen bajnoki vele a kapuban. Most voltak bravúrjai, tényleg aggódhat Bravo (aki kezdett a chilei válogatottban Agüeroék ellen).

ZabMan tényleg nyűglődik valamivel, mert Fernandinho lett a jobb bekk. A túl szélen sajna Clichy, aki összehozott egy büntetőt. A jó Jimmy Milner be is vágta. Még mindig furcsa látni, hogy ő a 'pool csapatkapitánya.

Stones párja most Otamendi lett, ha már bekerül megint bizonyította, hogy ő a leginkább épkézláb centerhalf a keretben. Sokak szerint ő lett a meccs embere, nem véletlenül.

A felállás most is a 4-1-4-1 volt, a szűrő Yaya. Pep valamit megérzett, jól cserélt, Touré a 65. percben jött le (talán félt, hogy kiállítják?), érkezett Sagna, aki ment hátra a helyére, Yaya posztját pedig Fernandinho vette át. Pár percre rá pedig pazar labdát adott de Bruynének, aki ugyebár remekül centerezett a 69. percben.

A jobb szélső Sterling volt. Halovány mostanság. Kihagyott helyzetek nála is a főszerepben. Sané a másik oldalon, ő sem remekelt, rég volt ilyen semmilyen meccse.

Rengeteg kihagyott helyzet, közük olyan 'te jó ég' kategóriások, mint Fernandinhoé, vagy de Bruyne kapufája (a túloldalt Lallana volt zseni ebben a kategóriában).

Agüero meglőtte a szokásos hazai gólját a 'poolnak, de e mellett nemigen talált sajna kaput ő sem.

Sagna jött be először, így Fernandinho fellépett a középpályára — mivel Yaya jött le —.

A legvégén Sanét Fernando váltotta, így de Bruyne jobb, Sterling a bal szélen zárta meccset.

Nem érdemelt igazán győzelmet egyik csapat sem, nem lehetett más a vége. Az már csak a City formája, hogy az idénybeli ötödik 1:1-el örvendeztette meg  a publikumot (és volt egy 0:0-is, csak az íze kedvéért).

Vasárnap Arsenal, szerdán Chelsea. Idegenben. Négy pont maga lenne a csoda, asszem ez a plafon amit a londoni hosszú hétvégéből ki lehetne préselni.

Az is nagyon szép, hogy a válogatott meccsek újabb sérüléseket hoztak, Gündogan, Jesus, Zabaleta mellé Sagna, Sterling és de Bruyne is csatlakozott.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr3212479917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.