Elment Sané, jobb későn, mint soha mondhatnám, de ha már ment, jobb lett volna, ha nem ilyen későn megy.
Az átigazolási saga kapcsán vendégszerzőnk, csiki osztja meg gondolatait, át is adom neki a billentyűzetet. (mgyuri).
Nagyjából egy hete, hogy véget ért Leroy Sané hullámvasút-szerű házassága a klubbal.
Nem, illetve igen. Menő? Naná, különben nem lenne a Manchester City meze.
Hogy mi ez, honnan és miért, ezt járjuk körbe néhány sorban.
46 éve tökéletes napja volt a Manchester Citynek, a Unitednek nem.
Idézzük meg egy kicsit Denis Law-t és az ő sarkát a történelem lapjairól:
A ligakupa döntő olyan lett, mint amilyennek egy angol kupadöntőt elképzelünk. Keményen küzdő ellenfél, kevés izgalom és a végén nyert a kedvenc csapatunk. Tökéletes vasárnap.
Ez lett zsinórban a harmadik megnyert ligakupája a City-nek.
A Manchester City olyan, mint a Spurs volt, már-már hazajár a Wembley-be az elmúlt tíz évben.
És ha már otthon volt a csapat — a hazai pálya előnyeit kihasználva — többnyire jó szájízzel térhetett vissza északra.
Most ebben a posztban a 2020-ban aktuális (első?) Wembley meccse előtt csokorba szedtük az elmúlt évek bőséges termését.
Újra irány az Etihad South. WEM-BER-LEE!
Tizenkét éve még nem úgy volt, mint ma, határozottan nem nyerni járt a Manchester City az Old Traffordra. Ezt a Manszúr éra hozta el (és a Ferguson éra elmúlta szilárdította meg).
Egy rég várt, rég nem látott siker egy szörnyű esemény évfordulójának árnyékában.
Elkezdünk egy kis áttekintő sorozatot, amelynek — értelem szerűen — az az első darabja.
Ez lesz az a poszt, amely megmutatja, hogy Manchester városában milyen mezekben kergették a labdát az aranylábúak a kezdetektől az 1990-es évekig.
Napra pontosan tíz éve egy nagyon furcsa meccset játszott a csapat.
Egy őrült 4:3-as bajnoki, amely után menesztették Mark Hughes-t, karácsonyra meg is kaptuk Roberto Mancinit.
Mondhatjuk: egy évtizede indult be igazán a Manszúr éra